Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Véget ért az 50 nap 500 év programsorozat

Zalaistvánd – Méltóképpen, ökumenikus istentiszteletekkel zárult az 50 nap 500 év programsorozat a zalaistvándi gyülekezetben. 2017. október 29-én délután Zalaszentgróton gyűltek össze ünnepelni az evangélikus, római katolikus és református gyülekezet tagjai. Erős vár a mi Istenünk – zengett a kezdő ének.

„... te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!”

Nagykanizsa – Folytatódott a hagyomány: idén is közös istentisztelettel és úrvacsorával ünnepelték a reformáció emléknapját a kanizsai református és evangélikus gyülekezet tagjai.

Almafa ültetés Lébényben

Lébény – 2017. október 28-án 10 órakor ünnepséget tartott a Lébényi Evangélikus Egyházközség a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából, melynek keretében egy almafát ültettek el a templomkertben.

Gyülekezeti napot szerveztek Pápán

Pápa – Gyülekezeti napot szervezett a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye. A program a Gyurátz Ferenc utcán kezdődött. Dr. Áldozó Tamás polgármester, Polgárdi Sándor esperes és Venczel Csaba gyülekezeti felügyelő közösen ültettek el két fát a reformáció ötszáz éves jubileumára emlékezve.

Evangélikus ünnepség Pápán – „Ne hagyjátok a templomot, s az iskolát!”

Pápa – A reformáció emlékévéhez kapcsolódva tartott ünnepi fogadást a pápai székhelyű Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 2017. október 27-én, pénteken a Városházán. A díszteremben Polgárdi Sándor esperes köszöntötte a meghívott városi és egyházmegyei vezetőket, a történelmi egyházak képviselőit. Kiemelte: a magyar evangélikus egyház Pápán 1531 óta van jelen, amikor a Pápai Református Kollégiumot is alapították, tehát a két protestáns egyháznak közös az öröksége.

Reformációi gála Móron

Mór – A Móri Erzsébet Téri Művelődési Házban gálaműsorral ünnepelték a refomáció 500. évfordulóját, 2017. október 28-án. KÉPRIPORT!

Kiszögelték Luther Márton 95 tételét a templomkapura

Sopron – Az evangélikus egyház és az egész világ ezekben a napokban emlékezik arra, hogy Luther Márton 1517 október végén közzétette 95 tételét. A legenda szerint ez október 31-én történt, mégpedig úgy, hogy ezt az írását kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára. A korban ugyanis gyakran használt közösségi felület volt a templomkapu. Luther tételeit vitára szánta, erre valóban jó módszer lehetett a templomkapukra történő kiszögezés.

Gyülekezeti hétvége Révfülöpön a megújulás jegyében

Révfülöp – A reformáció ötszáz éves évfordulója jó, ha nem csak az ünneplésre, hanem a kérdések felvetésére és esetleges megválaszolásukra is alkalmat teremt. Október hosszú hétvégéjén ágfalvai gyülekezetünk presbiterei és néhány fiatal család Révfülöpön ezeknek a kérdéseknek és válaszoknak a „nyomába szegődött”.

Hálaadás és reformációi emlékfaültetés Szákszenden

Szákszend – Gyönyörű napsütéses időjárást kaptunk ajándékba a 2017. október 15-én tartott ünnepségünkre, amikor is aratási hálaadó istentisztelet keretében hálát adtunk a külsőleg felújított templomainkért Szákszenden.

A reformáció jegyében találkoztak a kemenesaljaiak Zalaistvándon

Zalaistvánd – Az egykori Kemenesaljai Egyházmegye gyülekezeteit hívtuk meg az 50 nap 500 év programsorozat utolsó nagy ívű alkalmára, Zalaistvándra. Lesz-e még jó idő szombaton? Ez volt az egyik legégetőbb kérdés a szombatot megelőző napokon. A ködös reggel után egy órára kisütött a nap, így az ebédet – amivel az alkalom kezdődött – már a gyülekezeti ház teraszán is el lehetett fogyasztani.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület csatornájára