Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Zenés istentiszteletet tartottak a Győri Liszt Ferenc Kórus és Zenekar közreműködésével

Győr – Zenés istentiszteletet tartottak a Győri Liszt Ferenc Kórus és Zenekar, valamint Szücs Péter Pál szólista közreműködésével, 2017. szeptember 24-én az evangélikus Öregtemplomban. KÉPRIPORT!

Önkéntesként utazott, Indiában épített iskolát a nagyvelegi lelkész házaspár

Nagyveleg – Zangla – Világot látni és segíteni – így is lehet önkéntes munkát vállalni. Bence Győző és felesége is ezt az utat választotta.

Kétszáznegyvenedik születésnapjára teljesen megújult a felpéci templom

Felpéc – Felszentelése kétszáznegyvenedik évfordulóján ünnepi istentiszteletet tartottak a győr-mosoni egyházmegye legrégebbi templomában, Felpécen. A 2017. szeptember 24-én, vasárnap délelőtt tartott alkalmon hálát adtak azért is, hogy az épület mintegy hét éven át tartó felújítási munkálatai végre lezárultak. A szükségessé vált feladatok elvégzésére összesen több mint százhúszmillió forintot költött a gyülekezet, részben pályázati támogatásból, részben országos egyházi segítséggel, részben saját tartalékaiból.

Kettős emlékünnep Győrságon

Győrság – Családi délután keretében emlékeztek meg a győrsági evangélikusok a templomszentelés évfordulójára és a reformáció ötszázadik jubileumára 2017. szeptember 24-én, vasárnap. A programot a malomsoki Szivárvány zenekar koncertje nyitotta. Majd úrvacsorás istentiszteletre került sor, melyen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Kiss Miklós győr-mosoni esperes és Menyesné Uram Zsuzsanna helyi lelkész végezte, Menyes Gyula közreműködésével.

Húszéves a sopronnémeti templom

Sopronnémeti – Hálaadó istentisztelettel és a reformációi emlékpark átadásával ünnepelték a Szilsárkányi Evangélikus Egyházközséghez tartozó sopronnémeti leánygyülekezet tagjai templomuk felszentelésének huszadik évfordulóját. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Varga Tamás helyi helyettes lelkész működött közre.

Ökumenikus tudományos konferencia zajlott Nagykanizsán

Nagykanizsa – Első alkalommal rendezték meg az Új utak az egyházban című tudományos konferenciát a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszon (PEN) 2017. szeptember 22-én, pénteken. Az esemény a helyi önkormányzat és a házigazda intézmény, valamint a Reformáció Emlékbizottság és a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) támogatásával, a Nagykanizsai Református Egyházközség szervezésében jött létre.

Szeretetben együtt Nemeskér, Vadosfa, Celldömölk és Nemescsó gyülekezetei

Vadosfa – Isten újabb áldásának lehettünk tanúi 2017. szeptember 24-én Vadosfán. Az áldás az, hogy a mai rohanó világban meg tudtunk állni, és Isten szeretetében megpihenni, megnyugodni, együtt énekelni és imádkozni. Mintegy kétszázötvenen jöttek el a hívó szóra. A megtelt templom bizonyító jel arra, hogy Isten szava még mindig képes minket összehívni szeretetteljes együttlétre.

Ökumenikus számvetés a reformáció kincseiről

Sopron – Sokszínű napot szervezett 2017. szeptember 20-ra, a reformáció jubileumi éve alkalmából Sopron önkormányzata tudományos konferenciával, kiállításmegnyitóval és kerekasztal-beszélgetéssel – együttműködésben a helyi evangélikus és református gyülekezettel. Azt, hogy a program nem csak az egyháztagokat kívánta megszólítani, azt is jelezte, hogy helyszínül a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központot választották.

A reformáció távlatai az egyházak és a világ jövőképében

Celldömölk – Az egyház pozitív jövője az, ha a lutheri tanítást figyelembe véve a személyes megszólításra és a Szentírásra támaszkodik – így foglalható össze az Útközben a reformáció sorozat első fórumbeszélgetésének üzenete.

Reformációi emlékfát ültettek Ecsenyben

Ecseny – A Somogy–Zalai Egyházmegye legkisebb anyagyülekezetében, Ecsenyben elültették azt a juharfát, amelyet a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület ajándékozott a területén található egyházközségeknek, a reformáció indulásának ötszázadik évfordulójára. A 2017. szeptember 4-én, hétfőn tartott alkalmon Szemerei János püspök hirdette Isten igéjét, a liturgiát Németh Mihály helyi beosztott lelkész végezte.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára