Ökumenikus számvetés a reformáció kincseiről

Ökumenikus számvetés a reformáció kincseiről

Share this content.

Szöveg: Tóth Károly, fotó: Magasi Dávid, Nagy Szabolcs
Sopron – Sokszínű napot szervezett 2017. szeptember 20-ra, a reformáció jubileumi éve alkalmából Sopron önkormányzata tudományos konferenciával, kiállításmegnyitóval és kerekasztal-beszélgetéssel – együttműködésben a helyi evangélikus és református gyülekezettel. Azt, hogy a program nem csak az egyháztagokat kívánta megszólítani, azt is jelezte, hogy helyszínül a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központot választották.

A délelőtt során egyháztörténeti konferenciát tartottak evangélikus, református és katolikus előadókkal. A különböző felekezetek tudósai más-más résztémát dolgoztak fel, de mindegyikük arra a kérdésre is kereste a választ, hogyan lehet a reformáció mai, közös kincsünk. Reuss András evangélikus és Kránitz Mihály római katolikus professzorok előadása különösen is ebbe az irányba mutatott. Hangsúlyozták egyrészt azt, hogy a reformáció célja nem a szakadás, elkülönülés, hanem az egész nyugati egyház közös megújulása volt, másrészt hogy milyen pozitív hatásai voltak a reformációnak a katolikus egyházra, és milyen gesztusok mutatják a reformáció közös megbecsülését. Szabó Előd, Krisch András, Kovács József László és Hudi József előadása a reformáció nyugat-magyarországi, főleg soproni megjelenését és kibontakozását, valamint nyugat-európai kapcsolatait mutatták be. Németh Balázs nyugdíjas református lelkész pedig egy soproni lelkész, Beythe István agendáján keresztül mutatta be, hogyan változtatta meg a reformáció az emberi élet nagy fordulópontjainak értékelését. Egyes előadásoknál a száz ülőhely is csaknem kevésnek bizonyult.

Az esti program bevezetőjeként erdélyi festett kazettás templommennyezetekről nyílt kiállítás. Ebből az alkalomból Firtl Mátyás és Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Dorosmai Erzsébet festőművész kereste a választ arra a kérdésre, milyen megőrzendő kincseket kaptunk a reformációban.

A nap legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye az esti kerekasztal-beszélgetés volt. Fodor Tamás polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a város egészét gazdagította a 16. századi hitújítás, ami Magyarországon Sopronban jelent meg először. Veres András római katolikus, Gáncs Péter evangélikus és Steinbach József református püspök, valamint Széles Sándor megyei kormánymegbízott vallott arról, mit jelent számára Luther és a reformáció. A beszélgetést az új Luther-rajzfilmsorozat két epizódja és Richly Zsolt rendező kommentárja tette szemléletessé. A találkozások sora terített asztalok mellett még sokáig folytatódott.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!