Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Hívogatás a nyári kántorképző tanfolyamokra

Reménykedve a csendesülő vírushelyzetben, idén nyáron is három tanfolyamot szervezünk a nyárra, amelyet még a Mandák Kórus próbahétvégéje és a kántortovábbképző tanfolyam követ majd.

Szakos Csaba evangélikus lelkész a nyitás utáni tervekről

Négy evangélikus templom újulhat meg a közeljövőben Bakonytamásiban, Bakonyszentlászlón, Sikátoron és Veszprémvarsányban. Szakos Csaba bakonytamási evangélikus lelkész elmondta, a március 15-i nemzeti ünnepen megtarthatták a hagyományos istentiszteletet, azóta a vírus átalakította a gyülekezetek életét is.

Finn–magyar online püspöki találkozó

Online egyeztetett Seppo Häkkinennel, a finnországi Mikkeli Evangélikus Egyházkerület püspökével Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének püspöke. A 2021. április 21-én tartott megbeszélésen részt vett Baranyay Csaba, a nyugati kerület missziói lelkésze, aki a tolmács feladatát is ellátta, valamint Kalervo Pöykkö, a finn püspök asszisztense.

Püspöki körlevél: Májustól személyesen is megélhetjük az istentiszteleti közösséget

Tapintható módon jelen van a vágy egyházunkban, hogy újra átélhessük a személyes találkozást az istentiszteleti közösségben. A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa mai körlevelében úgy fogalmaz: a templomok megnyitását május elejétől tartja reálisnak. Az egyházkerületek vezetőinek közös üzenetét alább olvashatják.

Húsz éve indult a Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon szolgálata

Kőszeg – A hálaadás és emlékezés zárt körben, egy ünneppé vált hétköznapon történt meghívott vendégek és a gyülekezet tagjai nélkül, lakók és munkatársak közösségében a kőszegi evangélikus gyülekezet egykori konventházának falai között, amely ma a szeretetotthon harminckét lakójának otthona.

Az evangélikus egyház püspöki tanácsa körlevelet adott ki virágvasárnapra

Budapest – Győr – Virágvasárnap igéjével köszöntjük az olvasót: „Az Emberfiának is fel kell emeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,14b–15)

Főnixmadár-akció

„Nem a jelenlegi helyzetet kell konzerválni, hanem új tereket kell nyitni, új utakat keresni” – mondja Ihász Beatrix beledi lelkész, a Soproni Egyházmegye esperese. Családjával együtt 2017-ben Orosházáról került a Győr-Moson-Sopron megyei kisvárosba, egy évre kapta püspöki kiküldetését, de már 2018 márciusában beiktatták parókus lelkésznek, két hónap múlva pedig esperessé választották. Az eltelt idő alatt változásokon ment keresztül a tradicionális gyülekezet, legutóbb épp a karantén adott új lendületet a közösségnek. Minderről a helyszínen beszélgettünk a lelkésszel és a gyülekezet néhány tagjával.

Kétségtelenül

Budapest – Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

Tíz éve főpásztor az 1984-85-ös teológus passió főszereplője Szemerei János

Győr – Budapest – Böjt van. Ilyenkor zsúfolt templomokban áhítattal hallgatták gyülekezeteink a teológus passiókat. Kezembe került most, a járvány miatt üres templomok böjtjén egy 1984-es filmtekercs, melyen többek között rövid riport szunnyadt a passiójáték főszereplőjével, Szemerei Jánossal, aki ebben az évben (2021) immár 10 éve szolgál főpásztorként a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökeként. Adjanak reményt a képsorok újabb, népes gyülekezetes teológus passiókra a járványmentes jövő években – írta a videó felvezetőjében Győri János Sámuel nyugalmazott evangélikus lelkész.

Egyházi kincseket fedezhetünk fel biciklizés közben

Budapest – 900 km-es kerékpáros zarándok-úthálózattal, tematikus útvonalakkal, kerékpárközpontokkal várja a kikapcsolódásra és hazánk rejtett egyházi kincseire kíváncsi családokat, baráti társaságokat, párokat, magányos zarándokokat a SacraVelo projekt a Duna térségében.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára