Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Az adventi koszorú evangélikus lelkész találmánya

Ajka – Erős vár a mi Istenünk! Áldás békesség! Dicsértessék a Jézus Krisztus! Advent második hétvégéjén így köszöntötték az Agórán összegyűlt ünneplőket, hogy az evangélikus gyülekezettel közösen folytassák a négy hétn át tartó lelki előkészületet.

Közös betlehemes Móron

Mór – A Pusztavám–Móri Evangélikus Egyházközség a 2016. évben sikeresen pályázott a Gyülekezeti és Missziói Osztály Betlehemes pályázatán. Ennek révén kézzel készített bábokat kaptak, melyek Jézus születéstörténetének szereplőit jelenítik meg.

Lélekemelő dallamok a kaposvári evangélikus templomban

Kaposvár – Felemelő programmal várta az evangélikus gyülekezet az elcsendesedni, töltekezni vágyókat advent második vasárnapján Kaposváron. A több mint 15 éves múltra visszatekintő Evangélikus Adventi Koncert idén is számos különlegességet tartogatott.

Gyönyörű betlehemes áll a kaposvári evangélikus templom előtt

Kaposvár – Advent első vasárnapján sötétedéskor gyulladtak ki a kaposvári evangélikus templom előtt felállított betlehemi jelenetet megvilágító fények. Idén többek között a Kaposvári Evangélikus Egyházközség nyerte el a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztálya által felajánlott, kültéri betlehembe szánt bábfigurákat. Az ünnepélyes átadásra és a közös ünneplésre 2017. december 3-án vasárnap került sor.

Ökumenikus adventi imádság a Győr-révfalui Szentháromság-templomban

Győr – Ökumenikus adventi imádságot vezetett Bogdányi Mária evangélikus és Kaposi Gábor római katolikus egyetemi lelkész, győr-révfalui plébános december 5-én a Győr-révfalui Szentháromság-templomban.

Bencze András lelkész adventi gondolatai

„Lemegy a nap, s adventet ünneplünk. Ahogyan egy évvel ezelőtt is. Persze varázslatos, mindig valami rejtély érződik benne, ünnepi díszbe öltözik a város – ahogyan tavaly is. Mégsem megszokott, hanem újra megélt valóság.” Bencze András, evangélikus lelkész, 34 esztendeje szolgál Székesfehérváron.

Százéves az ostffyasszonyfai templom

Ostffyasszonyfa – Temploma felszentelésének századik évfordulóját ünnepelte a kalandos történelmű ostffyasszonyfai közösség 2017. december 3-án, ádvent első vasárnapján.

Ádventi pódiumbeszélgetés a Kaposvári Egyetemen

Kaposvár – A Kaposvári Egyetem senior oktatási programja keretében rendeztek ökumenikus ádventi kerekasztalt 2017. november 30-án. A beszélgetés meghívott vendégei Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, és Varga László, kaposvári római katolikus megyéspüspök voltak. Moderátorként dr. Gombos Péter, az egyetem pedagógiai karának dékánhelyettese működött közre.

Levéltári konferenciát tartottak a reformáció jegyében

Sopron – „Sopron és a reformáció” címmel rendeztek konferenciát a soproni levéltárban 2017. november 29-én.

Dr. Bohóc képzésen

Szombathely – 2017. november 11-én újra összegyűltek a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány Mosolyszolgálatában dolgozó bohócdoktorok, hogy továbbképezzék magukat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára