reformáció 500

Egyház és reformáció – Provokatív és egységet kereső kérdések a MEÖT konferenciáján

Budapest – Mi is történt valójában 500 évvel ezelőtt? A forráshoz való visszatérés jelentheti azt, hogy megírjuk a mi 95 tételünket? Elcsépelt a megújulás gondolata, vagy valós tartalmat helyezünk mögé? Mit jelent a keresztény egység? A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Október a Reformáció Hónapja Bizottsága által szervezett konferencián előadott többek között Korányi András, Kránitz Mihály és Köntös László is.

„A reformáció nem tért el a hagyománytól” – Konferenciát tartott a Theológiai Szemle

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theologiai Szemle Szerkesztőbizottsága a reformáció ötszázadik évében tudományos ülést tartott. Az előadások fókuszában a reformáció kora, valamint annak hatástörténete állt.

Azt keresni, ami összeköt minket – Katolikus templomban tartottak reformációi ünnepet Kerepesen

Kerepes – Ökumenikus rendezvénnyel ünnepelték a reformáció ötszázadik évfordulóját, valamint Szabó Magda írónő századik születésnapját a kerepesiek. A színes zenei előadások között felekezetek vezetői beszéltek a reformáció üzenetéről és az ökumené fontosságáról. A rendezvényen többek között felszólalt Fabiny Tamás evangélikus püspök és Bölcskei Gusztáv nyugalmazott református püspök is.

Felhívás – Luther esték 2017

Budapest – 2017. február 20-ig várják a gyülekezetek jelentkezését a Gyülekezeti és Missziói Osztály meghívható programjára, a Luther estékre.

Szobrok, valóságshow, jövőtervezés a reformáció emlékévében

Románia – Felvonul 500 babakocsis anyuka, hitbizonyságot tesz 500 konfirmandus, ültetnek (többször) 500 fát, felépítenek 5 templomot, felújítanak 5 iskolát. A reformáció emlékévében több szoborral gazdagodunk az idén: a reformátusok emléket állítanak a méltatlanul elfeledett Szász Domokos püspöknek a teológia udvarán Kolozsváron, Bethlen Gábornak Baróton, az evangélikusok Luthernek Négyfaluban. A kolozsvári unitáriusok az idei nyitott kapuk napjaikat a reformációnak szentelik. A protestantizmus hittételeit háromnyelvű óriásplakátokon ismertetnék Erdélyben, és a reformáció jegyében szerveződött romániai egyházaknak több közös rendezvényük is lesz. Brassótól Nagyváradig és Segesvártól Nagybányáig válogathatunk majd az igen gazdag programkínálatból.

„Szól néked az itt magyarul” – Reformáció 500 köztéri installáció anyagából kiállítás nyílt Győrött

Győr – Idén is különleges koncertekkel, színházi előadásokkal, zeneiskolai növendék-hangversenyekkel, kiállításokkal és városnéző sétákkal várja a vendégeket az Öt Templom Fesztivál Győrött. A fesztivál apropójául és helyszínéül Győr-Újváros egyik utcájának öt temploma szolgál. Az eseményhez kapcsolódóan a győri zsinagóga téli templom karzatán 2016. december 11-én megnyitották a reformáció 500. jubileumára készített köztéri installációról szóló kiállítást is.

Fázisrajz a Luther-rajzfilm előkészületeiről

Budapest – A Luther Márton élete című rajzfilmsorozat első öt része elkészült és a film második és ötödik részét sajtóvetítésen be is mutatták, még 2016. október 27-én. A tízrészesre tervezett produkció egyházunk kiadójának, A Luther Kiadónak az égisze alatt készül, Richly Zsolt rendezésében.

Egy új kor kezdete – Bélyegkiállítás nyílt Sárváron

Sárvár – A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából Egy új kor kezdete – A reformáció története bélyegeken – címmel Sárváron bélyegkiállítást rendeztek.

Elkövetkezett a tények trónfosztása – Manchin Róbert előadása a felügyelők konferenciáján

Révfülöp – Reformáció és nyilvánosság – kell-e változtatni? Ezzel a címmel tartott előadást november 5-én, Révfülöpön, az MEE felügyelőinek munkaévet megnyitó konferenciáján Manchin Róbert szociológus. A Gallup Intézet korábbi vezetője kijelentette: az általunk ma ismert világ lényegében a reformációval indult el oda, ahol most tart.

Sárváron is elkezdődött a reformáció emlékéve

Sárvár – Közös istentiszteletet tartott a sárvári református templomban a város református és evangélikus egyházközössége. A reformáció napja ezúttal az 500. évforduló sárvári kezdetét is jelentette.

Oldalak

Feliratkozás RSS - reformáció 500 csatornájára