Sátoraljaújhely

Tokaji műemlék orgona kerülhet a sátoraljaújhelyi evangélikus templomba

Tokaj – Sátoraljaújhely – A Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség a Bethlen Gábor Alapnál hangszerfelújításra pályázott, és 2,5 millió forintot nyert. Ebből a pénzből és adományokból szeretnék felújítani a tállyai gyülekezetben elhelyezett tokaji orgonát, hogy azt a sátoraljaújhelyi gyülekezet használatba vehesse. A tervek szerint a műemlékorgona az oltártérbe kerülne és a másik orgona is megmaradna. Így segítenek egymáson egy egyházközségen belül a különböző településeken élő evangélikusok.

Saját erőből és németországi támogatással renoválják a sátoraljaújhelyi evangélikus templomot

Sátoraljaújhely – Sok sátoraljaújhelyi talán még soha nem járt az Esze Tamás utcai evangélikus templomban. Ahogyan az más templomoknál is tapasztalható a vizesedés okozott problémát, így másfél méter magasságban újra vakolják a falakat, és más rekonstrukciós munkák is várnak az épületre. Ehhez a Gustav-Adolf-Werk Alapítványtól kapott 8000 euró támogatást az egyházközség. Év végén a remények szerint ismét igét hirdethet itt a Tokaj és környéke Evangélikus Egyház lelkésze, Gerlai Pál.

Szeressük és tiszteljük embertársainkat!

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Hívogató evangélikus vendégházak

Talán nincs is olyan magyarországi lutheránus, aki ne ismerné a nagynevű és népszerű evangélikus szálláshelyeket, a Balaton-parti Révfülöp oktatási központját, Balatonszárszó konferencia- és missziói otthonát. Összeállításunkban a kevésbé ismert, ám annál melegebben hívogató vendégházakra igyekszünk irányítani a figyelmet – a teljesség igénye nélkül, de azzal a meggyőződéssel, hogy ezek is helyszínei lehetnek a kiadós „asztali beszélgetéseknek”, a testi-lelki feltöltődésnek.

Új közösségi termet szenteltek fel Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely – Csendesnapot tartottak a sátoraljaújhelyi evangélikus templomban, majd pedig új közösségi termet szenteltek fel, amelyet a korábban a településen szolgáló, ám tragikus hirtelenséggel elhunyt Mezey Gábor lelkészről neveztek el. KÉPRIPORT!

Felvidéki hittantábor zajlott Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely – Négy felvidéki településről érkeztek evangélikus hittanosok a Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség sátoraljaújhelyi vendégházba július közepén: Sajógömörről, Tornaljáról, Gömörhosszúszóról és Lőkösházáról (Levkuška), a diákokat kísérő szülőkkel, presbiterekkel, és felnőtt ifi tagokkal. Az utóbbi években bővülő és erősödő kapcsolat folytatása ez, hiszen az elmúlt években is szerveztek az ottani gyülekezetek ifjúsági tábort magyarországi és szlovákiai lelkészekkel és munkatársakkal közösen.

Merre tartasz? – EKE-konferenciát tartottak Sátoraljaújhelyen – Képriport!

Sátoraljaújhely – Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) ébredési konferenciát tartott Sátoraljaújhelyen a Várhegy Üdülőben, 2014. 06. 22-25. között. Gyerekek, felnőttek és idősek mentek el, hogy együtt legyenek Isten igéje körül.

„Ki lehet Jézus hírnöke?” – Tábor Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely – A címben szereplő kérdés volt a vezérfonala a Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség által 2013. augusztus 5-10 között szervezett gyermektábornak, melyen idén több mint húsz gyermek vett részt. Evangélikus családból származó gyermek sajnos igen kevés van ezen a vidéken, ezért bármilyen felekezetű, vagy felekezethez nem tartozó családok gyermekeit szívesen láttuk. Legfontosabb célunk az volt, hogy a gyermekek hitben erősödjenek, illetve akik még nem találkoztak az evangéliummal, azok ismerjék meg az azt örömöt, melyet az Istenbe vetett bizalom által megtapasztalhatnak – írta szerkesztőségünknek szóló beszámolójában Asztalos Richárd lelkész. Személyes beszámoló! Szöveg és fotó: Asztalos Richárd

In His Steps – Örömhír Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely – A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség sátoraljaújhelyi gyülekezetének életében jelentős nap volt 2012. december második szombatja. Templomuk adott ugyanis helyet a miskolci I.H.S. (In His Steps) dicsőítő zenekar evangelizációs koncertjének. Asztalos Richárd lelkész is nagy izgalommal készült az eseményre, a koncertre hívogató szórólapok szétosztása kiváló alkalmat adott számára az emberekkel való személyes beszélgetésekre, kapcsolatteremtésre. Szöveg: dr. Asztalos Éva
Feliratkozás RSS - Sátoraljaújhely csatornájára