Széchenyi-díj

Kutatóként is szolgálatra teremtettünk

A Magyar Közlöny március 15-i számában jelent meg a nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köz-társasági elnök által kitüntetettek listája. A legnagyobb magyarról elnevezett Széchenyi-díjjal a tudományos élet kiemelkedő alakjait jutalmazzák. Idén a díjazottak között Mesterházy Ákos agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szegedi evangélikus gyülekezet korábbi felügyelője, johannita lovag neve is olvasható. Az elismeréseket a jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt később adják át.

Kossuth-díjat kapott dr. Kamp Salamon – Áder: a nemzetek sorsát a teljesítmény, az értékekhez való ragaszkodás alakítja

Budapest – Az egyes ember és a nemzetek sorsát nem a vakszerencse, hanem a teljesítmény, a becsületes munka és az időtálló egyetemes értékekhez való ragaszkodás alakítja – mondta Áder János köztársasági elnök 2017. március 15-én, szerdán az Országházban, a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán, amikor megköszönte a kitüntetettek munkáját.

Átadták a 2015. évi Magyar Érdemrendeket – Lehel László és Udvaros Béla is a díjazottak között van

Budapest – Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában 2015. március 15-én az Országház kupolatermében.
Feliratkozás RSS - Széchenyi-díj csatornájára