Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ

Mennyország kapujában

Ágfalva – A Speciális Nézőpont esélyegyenlőségi rendezvény célja a fogyatékkal élő alkotók be- és megmutatkozása, valamint a közösségi együttlét volt. A fotókiállítással, filmvetítéssel és beszélgetéssel egybekötött rendezvény a Berzsenyi Dániel Könyvtár, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület, valamint a H+ Média és Kulturális Egyesület közös szervezésében valósult meg 2018. szeptember 27-én. A szervezők a programba beválogatták a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Ágfalvi Pszichiátriai Betegek Otthona lakói által 2017-ben, a Kőszegi Filmes Napok keretében készült Mennyország kapujában című kisfilmet.

Ágfalvi „aranyketrec”

Január 1-jével egyházunk lett a működtetője több, korábban állami fenntartású szociális intézménynek. Ezek egyike a pszichiátriai betegek ágfalvi otthona. Mind az egyház, mind az intézmény nagy reményeket fűz a „frigyhez”. A tervekről és az otthon életéről beszélgettünk Gregersen-Labossa György lelkésszel, egyházunk diakóniai bizottságának elnökével, az ágfalvi intézet anyaintézményének, a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központnak az igazgatójával és Belényessy Évával, a diakóniai központ ágfalvi telephelyének vezetőjével.

Révbe ért az ágfalvi otthon

Ágfalva – Többszöri fenntartóváltás és kétéves előkészítés után révbe ért az ágfalvi Pszichiátriai Betegek Otthona: januártól a Magyarországi Evangélikus Egyház működteti. A száznegyvenhat lakó számára hosszú távra vált biztosabbá a jövő.

Új lehetőségek a nevelőszülői hálózatban

Nagykanizsa – Mintegy félmilliárd forintot fordít a nevelőszülők képzésére a kormány idén, emellett pedig két új támogatási programot is elindít, jelentette be Czibere Károly államtitkár Nagykanizsán. Ezzel párhuzamosan a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ is elkezdte szervezni új, dunántúli szakágát, amelynek célja még többeket bevonni a nevelőszülői hálózatba, és gyülekezeti hátteret biztosítani azoknak a befogadó családoknak, amelyek ezt igénylik.

Regionális nevelőszülői hálózatot hoz létre a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ

Szombathely – Az állami gondoskodásban lévő gyerekeknek mindössze negyede él családoknál. A segítés új formáját jelentheti az evangélikus nevelőszülői hálózat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ csatornájára