tanévzáró

„Miért rendkívüli a keresztény élet?” – 124. tanévzáró az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Budapest – 2015. június 19-én a zuglói templomban tartotta tanévzáró istentiszteletét és ünnepi ülését az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az évzáró istentiszteleten Pángyánszky Ágnes lelkész hirdette Isten igéjét, az ézsaiási ige alapján – „ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,11).

Német és magyar testvérek együtt zárták a tanévet Kecskeméten

Kecskemét – 2014. június 15-én különleges istentiszteletben volt részük a kecskemétieknek: hálát adtak a tanévért és német testvérekkel közösen dicsérték Istent. Az alkalom menete a megszokott liturgia szerint alakult, de a szolgálatban ezúttal részt vettek a magyar diákok, a német testvérek, valamint Johannes Erlbruch német és Hulej Enikő magyar lelkész is.

Régi-új reménnyel – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáró ünnepségén jártunk

Budapest – 2014. június 6-án a zuglói evangélikus templomban tartotta évzáró istentiszteletét és ünnepi ülését az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Cikkünkben a végzett hallgatók névsorát is közöljük.

Tanévzáró hálaadó istentisztelet Bácsfaluban

Bácsfalu – Bácsfaluban hagyománnyá vált, hogy tanévzáráskor egyházi ünnepélyt szervezünk és ez alkalommal visszatekintünk az „iskolai tanévben” közösen megtett utra, a vallásórákra, vasárnapi iskolai alkalmakra, az elmúlt időszakban közösen szervezett ünnepélyekre. Ez évben a tanévzáró istentiszteletet június 16-án tartottunk, amikor a gyerekmekek énekes műsorral is szolgáltak. Forrás: evangelikus.net

Tanévzáró hálaadó istentisztelet volt Bácsfaluban

Bácsfaluban hagyománnyá vált, hogy tanévzáráskor egyházi ünnepélyt szervezünk és ez alkalommal visszatekintünk az „iskolai tanévben” közösen megtett utra, a vallásórákra, vasárnapi iskolai alkalmakra, az elmúlt időszakban közösen szervezett ünnepélyekre. Ez évben a tanévzáró istentiszteletet június 16-án tartottunk, amikor a gyerekmekek énekes műsorral is szolgáltak. Forrás: evangelikus.net, evangnegyfalu.ro

„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel” – Tanévzáró ünnepséget tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen – Frissítve a végzősök és jubilánsok listájával!

Budapest – 2013. június 21-én rendezték az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáró ünnepségét. A zuglói evangélikus templomban tartott ünnepségen a végzős hallgatók diplomaosztójára és a korábban végzettek köszöntésére is sor került. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Tanévzáró istentiszeletet és családi napot tartottak Bánfalván

Bánfalva – Mint tudjuk, "mindennek rendelt ideje van", ezért ha június, akkor tanévzáró istentisztelet. Ha tanévzáró istentisztelet, akkor családi nap Bánfalván. Ha családi nap, akkor közös főzés, ebéd, játék, beszélgetések és jókedv. Íme a 2013. június 9-én készült felvételek. Forrás: agfalva.lutheran.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - tanévzáró csatornájára