templom

Ismeretlen vandálok céltáblájává vált egy malmői evangélikus templom

Malmö – Rendőrök és biztonsági őrök fogják védeni azt a malmői templomot, amelyet a múlt héten többször megrongáltak ismeretlenek. A vandálok másfél hete jelentek meg először, majd mindennap folytatták a rombolást. Az evangélikus templom harminc ablakát betörték, és az egyik Krisztus-szobrot is ledöntötték és összetörték. A főként bevándorlók lakta környék a svéd rendőrség szerint különösen veszélyes terület – közölte az M1 Híradója.

A békéscsabai evangélikus nagytemplommal is megismerkedtek a dobozi iskolások

Békéscsaba – A Dobozi Általános Iskola idei első Erzsébet-tábora nemrégiben ért véget, a program ötvözte a környezetvédelmet és az irodalmat. A gyerekek a békéscsabai evangélikus nagytemplommal is megismerkedhettek. A templomot Köveskúti Péter, a Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus gimnázium intézményvezetője mutatta be számukra.

A tállyai evangélikus templom felújítása augusztusban meghaladta a 70 százalékos készültséget

Tállya – A legnagyobb zempléni evangélikus templom Kossuth Lajos keresztelkedési helye, a tállyai evangélikus templom. Legutóbb 30 évvel ezelőtt, a templom építésének 200. évfordulójára esett át nagyobb felújításon, az eltelt évek alatt csak a sürgősebb javításokat végezték el rajta.

Ismét szólnak a büki evangélikus templom harangjai

Bük – Ismét szólnak a büki evangélikus templom harangjai. A torony egész belsejét felújították és új a harangokat mozgató elektronika és informatikai rendszer is. – VIDEÓ!

Imádságban hordozzuk a liszói faluközösséget!

Surd – Liszó – A hétvégén lehullt felhőszakadás nehéz helyzetbe hozta a liszói faluközösséget. A szakadatlan eső majdnem a falu felét elárasztotta, és sok családnak a háza, telke, az egész életben szerzett vagyona víz alá került. Egyeseket a tűzoltóság mentett ki az özönvízszerű áradásból. A képek drámaiak, és magukért beszélnek!

„Áldjad őt, mert az Úr megáldja minden munkádat!” (EÉ 57) – Bokrétaünnep Budakeszin

Budakeszi – „2020. július 24-én örömünnepre gyülekeztünk épülő templomunk körül – írták a budakeszi evangélikus gyülekezet Facebook-oldalán. – A falak és a torony ugyanis elérték végső magasságukat, ami fontos állomása a munkálatoknak. Régi hagyományt elevenítettünk fel azzal, hogy a toronyba két munkás felvitt és rögzített egy feldíszített bokrétát, majd koccintottak az épületre, a gyülekezet és a település minden lakójának egészségére.”

Jézus kocsmában?

Egy vidéki presszóban kávézva akaratlanul hallottam, amint a szomszédos asztalnál két nő beszélget. Egy fiatalabb, huszonéves és egy középkorú. Nagyon lelkendezve osztották meg egymással a William Paul Young A viskó című könyvének olvasása kapcsán szerzett élményeiket. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Istenről, megváltásról, örök életről értekeztek. Nem volt bátorságom megszólítani őket, de jó érzéssel töltött el, hogy találkoztam emberekkel, akik Jézust szeretik.

Az egész világ aggódik a Hagia Sophia miatt – hírösszefoglaló

Ankara – Recep Tayyip Erdogan török elnök rendeletet adott ki 2020. július 10-én a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítására vonatkozóan, röviddel azt követően, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette az épület múzeummá alakításáról szóló, 1934-es minisztertanácsi döntést. Azóta az egész világon tiltakozások kezdődtek az átalakítás miatt.

Mi lesz veled, Európa? – Krisztus egyháza a keresztény gyökereket megkérdőjelező európai társadalomban

A történelmi keresztény felekezetekhez tartozók száma nyugaton masszív fogyást mutat. Mi lesz Európából, ha az európaiságukra oly büszke emberek lassan már azt sem nem tudják, hogy ki az, aki a kereszten függ? A probléma nagyon is aktuális, és számos társadalompolitikai vetülete van.

Valóságos (pünkösdi) csoda – Épül a mártírok emléktemploma Budakeszin

Budakeszi – A budakeszi evangélikus templom építési munkálatai a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben sem álltak le, sőt most kaptak csak igazán új erőre. A 2017. november 29-i alapkőletétel után sokáig kevés látványos dolog történt, ám ez év elején meglendült a munka. Ami pedig most történik, az valóságos pünkösdi csoda. Egy olyan közösségben, ahol minden generáció jelen van, valósággá válik az, amiről Péter apostol az első pünkösdkor prédikált: „…ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak…” (ApCsel 2,17)

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára