Valentin-nap

Megáldották a párokat Valentin-napon

Budapest – 2019. február 14-én immáron 12. alkalommal gyűltek össze a Deák téren az érdeklődők. Az este 6 órakor kezdődött istentiszteleten a Gemma Énekegyüttes vezetésével tartottak zenés istentiszteletet. Az alkalmon igét hirdetett Kondor Péter püspök.

Az egyházak Valentin-napon a nők elleni erőszak ellen kampányolnak

Bécs – Genf – Mivel az idei évben február 14-e csütörtökre esik, az Egyházak Világtanácsa (EVT) összekötötte a jeles nap ünneplését az általuk létrehozott Csütörtökön feketében kampánnyal, amelyben az erőszak ellen hívják fel a figyelmet. Az európai tagegyházak híveit ezért a mai napra fekete öltözet viselésére hívtak.

Malacot Valentin-napra? Értelmesebb ötlet, mint gondolnád

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) Good Gifts, azaz „Jó ajándékok” programja régóta foglalkozik az ajándékpiac megreformálásával. A kampány célja, hogy ajándékaink kreatív és jelentőségteljes módon ne csak nekünk okozzon örömet, hanem a rászorulóknak is. Valentin-napi akciójuk alkalmából malacot, méheket és gyümölcsfamagokat lehet adományozni.

Szövetségnek tartjuk a házasságot, nem szerződésnek! – Szerelmes ötpróbát tartottak Győrben

Győr – A profitorientált „Valentin” nap ellensúlyozására szerették volna felhívni a figyelmet a szerelmes ötpróba szervezői Győrben, a házasság hete rendezvénysorozat egyik programján. Állításuk szerint nem a pénz alapú ajándékvásárlási őrületen van a hangsúly a házaspárok kapcsolatában, hanem az Isten áldásával és az önzetlen, krisztusi szereteten működő házaspári kapcsolaton múlik a családok élete.

Bálint-napi áldás a Deák téren

Budapest – Ír népdallal indult a Bálint-napi koncerttel egybekötött istentisztelet a Deák téri evangélikus templomban. Forrás: Evangélikus Élet
Feliratkozás RSS - Valentin-nap csatornájára