Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség

Miből él a templom egere? – A pandémia az egyházi gyülekezetek mindennapjait is jelentősen megnehezíti

Zalaegerszeg – A régmúlt időket felvonultató történelmi filmekből a középkori egyházakra mint valamiféle fényűző gazdagságot felvonultató intézményre emlékszünk, holott a 21. századi valóságban ez közel sincs így. Az egyháznak pontosan annyi pénze van a fenntartásra, a szervezett programokra, amennyit a hívők­től kapnak, illetve amennyit az állami pályázatokon elnyernek. Ebből egyene­sen következik, hogy a koronavírus miatti korlátozások őket is erősen érintik, s nem jó értelemben, legyen szó az evangélikus, a református vagy a katolikus egyház gyülekezeteiről. Ahhoz, hogy tisztább képet lássunk, Zsugyel Kornélt, a zalaegerszegi evangélikus közösség lelkészét kérdeztük meg.

Konfirmációi ünnep Zalaegerszegen

A megyeszékhelyi evangélikus templomban a hét végén zajlott a konfirmáció, amelyről Zsugyel Kornél lelkész számolt be a Zala megyei újságnak.

Átadták a Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség emlékérmét

Zalaegerszeg – A Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség – a Zalaegerszegi Evangélikus Alapítvány támogatásával – emlékéremmel tisztelte meg az elmúlt években hűségesen szolgáló, leköszönő presbitereit: Bokányi Tibort, Fürjes Zoltánt, Horváth Viktornét, dr. Kecskeméti Katalint, Kroboth Rezsőnét, Németh Róbertet, Sárkány Andrást, Sümegi Pált, Tóth Gyulát és Vass Margitot. Útjukat kísérje Isten áldása! A helyükbe lépőknek hitben állhatatos szolgálatot kívánunk!
Feliratkozás RSS - Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség csatornájára