zene

Sátoros zenei gyerektábort tartanak Csabacsüdön

Csabacsüd – 2014. július 7. és 12. között tartják a csabacsűdi egyházzenei sátoros gyermektábort, amelyre már a nulladik napon is érkeztek gyerekek, akikkel a tábor vezetője Láng Emese (az egyház kántora) előszeretettel foglalkozott és játszott.

„Orgona-juniális” – Programajánló orgonabarátoknak június elsejére

Szeretnénk megkönnyíteni honlapunk olvasóinak dolgát, ha még nem tudják, mivel is töltsék június első napját. Ezért röviden áttekintjük az Országos Orgonapont Fesztivál evangélikus kötődésű alkalmait.

Fabiny Tamás: Cantate Domino

Cantate Domino canticum novum, olvassuk a 96. zsoltár 1. versének latin szövegében. Magyarul ez így hangzik: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” Innen kapta a a mai vasárnap az evangélikus egyház gyakorlatában a Cantate, énekeljetek nevet. A mai istentiszteleteken különösen is előtérbe kerül a liturgikus éneklés, a nap folyamán pedig számos templomban tartanak egyházi kórustalálkozókat. Forrás: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság Lélektől lélekig rovat, 2014. május 18. Szöveg: Fabiny Tamás

Örömzene a Budavárban Manfred Siebald előadásában

Budapest – 2014. május 10-én a budavári evangélikus templomban a Budapesti Német Ajkú Evangélikus Egyházközség meghívására adott nagy sikerű koncertet Németország talán legismertebb keresztény dalszerzője és énekese, a Német Szövetségi Érdemkereszttel is kitüntetett Manfred Siebald. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Regisztráljunk minél többen az OrgonaPont Fesztiválra!

Budapest – 2014. június 1-jén a Filharmónia Magyarország első ízben rendezi meg az OrgonaPont Fesztivált. Rádiós közvetítések, nívós hangversenyek, szakmai konferenciák, kiállítások keretében a hangszerek királynőjére irányul a figyelem az egész országban. Az esemény azonban mindenkié! Sikeres akkor lehet, ha a helyi közösségek bevonják a programsorba saját orgonájukat – tudta meg szerkesztőségünk Finta Gergelytől. Szöveg: evangelikus.hu

Az egyházzene összeköt – Szakmai napot tartott a Magyar Egyházzenei Társaság

Miskolc – A liturgikus zene szerepéről, a kántor funkciójáról és a kibontakozóban lévő egyházzenei törvényről is szó volt „A zene templomától a templom zenéjéig" elnevezésű szakmai napon Miskolcon, a Deszkatemplomban, március 21-én és 22-én. A programot a Magyar Egyházzenei Társaság (MET) szervezte.

Három nem és három igen – Krisztus szenvedéseiben

Budapest – Böjti zenés estéket tartanak a kelenföldi evangélikus templomban 2014. március 12. és április 16. között. A hatrészes sorozat részleteiről olvashatunk az alábbiakban: a rövid bevezető írásban, valamint a plakáton. Szöveg: Pál Diana és Gáncs Tamás, plakát: Ecsedi Klára

A zene fertőzni is tud – Fiatalok vallanak az okkultizmusról

Budapest – A Zákeus Média Centrum archív videójában fiatalok vallanak arról, hogyan befolyásolta életüket az általuk hallgatott sátánista zene és az okkultizmus. Forrás: Zákeus Média Centrum, videó: Győri András Timótheus, Győri János Sámuel

Megkopott az orgonamuzsika Szarvason

Szarvas – A Magyarországi Evangélikus Egyház egyházzenei bizottsága a közelmúltban felmérte a szarvasi Ótemplom orgonájának állapotát. Megállapították, hogy a hangszer felújításra szorul. Forrás: newjsag.hu, szöveg: Lipták Judit

„Mindenik embernek a lelkében dal van”

Szarvas – Az énekszóé, a zenéé volt a főszerep 2013. október 1-jén a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában. Ezt a napot az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte a ZENE Világnapja rangjára. Forrás: benka.hu, szöveg: Molnár Eteléné

Oldalak

Feliratkozás RSS - zene csatornájára