A konferencia színhelyéül a szervezők nem azért választották ezt az országot, mert itt akkut lenne a kisebbségben élő cigányság és a bosnyák, szerb, horvát többség kapcsolata, hisz a cigányok a lakosság legfeljebb 1-2 százalékát teszik ki; inkább praktikus oka volt, mégpedig a megközelíthetőség, ugyanis Bosznia a nagy létszámú cigány népességgel bíró balkáni országok ölelésében helyezkedik el. Ennek megfelelően sok cigány résztvevő érkezett Szerbiából, Horvátországból, Romániából, Bulgáriából, Macedóniából, Koszovóból. Ám a cigányok mellett – akik elsősorban már a misszióban szolgáló keresztények – nagy számban voltak jelen a cigánymisszióban tevékenykedő nem cigányok is. Európai konferenciának indult, de nyugodtan lehetett volna Világ Konferenciának is nevezni, hisz - Afrika kivételével – minden kontinens képviseltette magát.

A konferencia címe az Egészséges Missziói Partnerség volt. A témaválasztás mögött az a felismerés állt, hogy miként minden nagyobb szabású terv megvalósításához vagy cél eléréséhez és ezek továbbfejlesztéséhez összefogásra van szükség, úgy a keresztény szolgálathoz, ezen belül a cigánymisszióhoz is. A különböző felekezetek, missziós társaságok, civil szerveződések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az Úrtól kapott ajándékaik, tapasztalataik, felismeréseik és erőforrásaik egyesítéséhez megtalálják egymás közt a közös utat. A három főelőadás a partnerség elindításáról, építéséről és fenntartásáról szólt, majd ezek „aprópénzre váltása" a regionális alapon szerveződött kiscsoportos megbeszéléseken folytatódott. 

A témához kapcsolódtak a szolgálatban erősítő igehirdetések és a megdöbbentő - a figyelmet Isten nagyságára irányító - bizonyságtételek is. Külön emlékezetes és tanulságos az Indiából érkezett (magát cigánynak mondó), zömében nagy szegénységben, társadalmi kitaszítottságban élő, kaszton kívüli 16 milliós banjara néphez tartozó lelkész, K. Srinivas Naik története, aki megtérése után különböző településeken hozott létre keresztény gyülekezeteket. Az egyik faluban meglehetős hamar megjelent egy másik szervezet is, amely sokat ígérve sokakat elvont tőlük, ám ő a békesség kedvéért nehéz döntés eredményeként inkább befejezte itt a szolgálatát. Lépése szép gyümölcsöket hozott, mert a békesség útján járva elérkezhetett a banjarák közt folytatott missziók egymáshoz közeledése, aminek ő állhatott az élére. Évek óta sok közös rendezvényük van, összehangolják szolgálatukat, közösen építik Isten országát. Elcsukló hangon mondta el a családját ért tragédiát: idén egy tűzvészben meghalt 3 gyermeke, és ez a több tucatnyi, egykor rivalizáló szervezet, mozgalom osztozva végtelen fájdalmában, keresztényi szeretetben, lelki erősítésben és anyagi támogatásban állt mellé… 

Átütő erővel szólt az éneklés, hol valamelyik délszláv nyelven, hol valamelyik cigány dialektusban, hol angolul, hol románul. Az éneklést vezető zenekar a 7000 színtiszta cigány lakosú romániai Tofleából érkezett, ahol a lakosság 90 százaléka megtért gyakorló keresztény!   

A konferencián részt vett és köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán református lelkipásztor, a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztos, aki elmondta, hogy miniszterként sok fontos lépéssel segíthette a cigányok felemelkedését, de most lelkészként megkapta annak a lehetőségét, hogy a legfontosabbat ossza meg velük: Jézus Krisztus feléjük is megmutatkozó végtelen szeretetét.

A főtéma kibontása mellett a konferencia nagyszerű alkalmat teremtett a személyes találkozásokra is sok, a cigánymisszióban nagy lelkesedéssel szolgáló, sikereket és kudarcokat megtapasztalt odaszánt keresztény testvérekkel.

Az adódó némi szabadidőben meghökkentő volt Európában mecset- és minareterdőben sétálni, a radikalizálódó mohamedanizmus jeleit látni és reggelente a müezzin imára hívó énekére ébredni. Nem könnyű küldetés ebben a környezetben keresztényként élni, mohamedán cigányok felé szolgálni.

E töredékes beszámoló talán felvethet egy lényegi kérdést: hogyan viszonyuljunk egyházunkban, a Magyarországi Evangélikus Egyházban a cigánykérdéshez?