A dráma során most egy igen érdekes gondolatkísérlet részesei lehettünk, amit a következőkben igyekszem összefoglalni. Adott egy fiktív nép/etnikum/vallási közösség (vagy mindez így egyben): a vala. A valák itt élnek közöttünk és egy sajátos, számunkra ismeretlen kultúrával rendelkeznek. Létezik vala nyelv, vala hit és a többség szemében egy tipikusnak mondható vala életmód, mentalitás. A valák számunkra alapvetően a másságot, az idegenséget jelentik. Könnyű róluk így, általánosságban beszélni – „a valák,” mint arctalan tömeg, kollektíven meghatározhatók… és vajon el is ítélhetők? Elhangzottak sommás megállapítások, melyekre még az ész érvek sem feltétlenül hatottak; általános tévhitek, városi legendák és demagóg frázisok, melyekkel gondolkodó ember nem tud mit kezdeni; és valódi, kézzel fogható tények, melyekből kiderülhet, hogy tulajdonképpen milyenek is a valák. Addig a pontig, amíg arctalanul alkotunk véleményt egy csak kívülről és csupán látszólag egységes csoportról, könnyű kritikával élni. Amint azonban arcokat, neveket, sorsokat ismerünk meg, látunk, tapasztalunk és valós impulzusok érnek minket: az okos embernek felül kell bírálnia önmagát. Aki pedig még ennél is okosabb, képes eleve így viszonyulni példának okáért a valákhoz. Azt hiszem, kétség sem férhet hozzá, hogy elsősorban ez az utóbbi férhet össze a keresztyén értékekkel és Krisztus üzenetével.

Természetesen könnyebb és kevesebb konfrontációval járhat, ha tartjuk magunkat valamilyen semleges szerephez, távolságot tartunk – álarcot viselünk a sajátunk helyett. Valahogy így akart tenni Jézus is, amikor elhárította a kánaáni asszony könyörgését (Mt 15,21-15,28). Az álarc viselése és a távolságtartás helyett azonban Ő úgy határozott, hogy segítséget nyújt az esdeklőnek, vállalva ennek minden lehetséges következményét: a kiélezett helyzetben felhívja magára a figyelmet, miközben épp ezt igyekezne elkerülni. Legyen ez előttünk is példa! Ahhoz, hogy megváltozzon a hozzáállásunk és hajlandóság, készség ébredjen bennünk, történnie kell valaminek: ahogy Krisztust a kánaáni asszony szavai a korábbi viselkedésének megváltoztatására késztették, egy különös, magával ragadó pillanat bennünk is változást hozhat.

Talán a legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk, hogy senki nem azonos azzal az álarccal, amit visel. Fel kell ismernünk a valódi lényeget a mindennapok maszkjai mögött, ahogy a kánaáni asszony is felismerte Dávid fiát, Jézus Krisztust.

A következő alkalom mottója: „Karnyújtásnyira”. 2013. március 3-án az embertársaink megsegítése, áldozatvállalás és önkéntesség kérdését járjuk körül, változatlanul a Deák téri evangélikus templomban, igét hirdetni Kendeh K. Péter lelkész fog. Reméljük, legközelebb Te is velünk tartasz!

Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik szívesen vennének részt velünk együtt a következő Megálló szervezésében, esetleg szeretnének tagjai lenni a Megálló zenekarnak vagy a Mentactor drámacsoportnak. E-mail címünk: koszi@koszi.net

Honlapunk a www.koszi.net oldalon érhető el, ahol az érdeklődők tájékozódhatnak az éppen aktuális általunk szervezett programokról is.

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Jelöld ismerősnek a KÖSZI-t a Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100001842182512

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A KÖSZI által szervezett 13. Megálló – interaktív istentisztelet a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és a Deák téri Evangélikus Egyházközséggel együttműködésben valósult meg.