Még le se tettem a telefont, már jött a harmadik, s jelentős adományt tett le az asztalra, mert ő úgy gondolja, hogy a presbiternek áldozatban is élen kell járnia.

A negyedik épp az önkormányzattól érkezett. Megszervezte, hogy a diakóniai munkánkat az önkormányzat is támogassa. És ő az, aki sohasem hagy nyugodni: miért nem veszünk át egy intézményt? Mert intézménnyel, legyen az akár óvoda, iskola, akár diakóniai intézmény, sokkal hitelesebben tudnánk a szolgálatunkat a társadalom felé megmutatni.

Az ötödiket én hívtam megbeszélésre. Ő lesz a város templomtól távol lévő részében szervezett evangelizáció egyik technikai előkészítője. Rengeteg ötlete van: hogyan nézné át az adatbázist, hogyan járnának házról házra, és kit hívna meg igehirdetőnek. Csak kapkodom a fejemet! Mennyi energia! Aztán jött még egy, az után érdeklődött, hogy a vasárnapi igét miként kell érteni, mert vasárnap együtt lesz a családja, ezért nem biztos, hogy el tud jönni az istentiszteletre, de arra gondolt, hogy a terített asztalnál maga tartana egy kis házi istentiszteletet!

Ebédelni sem volt időm, mert a munkahelyi ebédszünetében telefonált a gyermekmunka felelőse. Olvasta, hogy képzés lesz, és ő szeretne elmenni a konferenciára, mert úgy érzi, hogy még tanulnia kellene. És mindig lehet másoktól is ötleteket szerezni. Most szervezi a tavaszi családi napot. Délután a szolgálati kocsit kérte el egy presbiter. El akarja hozni a nyomdából a gyülekezeti újságot. De ha már úton van, akkor kicseréli a kocsiban az olajat, és lecseréli a műhelyében a téli gumikat is.

Aztán e-mailen megérkezett a húsvéti körlevelünk finn és német fordítása is, mert valaki arra gondolt, hogy a testvérgyülekezeteket is köszönteni kellene. Az már meg sem lepett, hogy a késő délutáni órákban többen mozogtak az udvaron és a padláson is. Tényleg, másnap lomtalanítás lesz, és ezek a testvérek vállalták, mindent megtesznek, hogy a sok hulladéktól megszabaduljunk.

Az esti bibliaórára csaknem minden presbiter eljött; mély és tartalmas beszélgetés volt a lelki megújulás és a misszió lehetőségeiről. A bibliaóra egyik eredménye az volt, hogy a presbiterek elhatározták, segíteni fognak a látogatásban és a hívogatásban, egymás között felosztották a kerületet, és megbeszélték, hogy milyen módszerekkel kezdenek a látogatáshoz, hogyan szervezik meg az imaközösséget. Csak azok a presbiterek hiányoztak, akik az énekkar tagjaiként szolgálnak, mert ők rendkívüli próbát tartottak a vasárnapra készülve. Az elmúlt hetekben több új tagot sikerült beszervezniük a kórusba, s most velük gyakorolják a darabot.

Egy nap alatt is mennyi minden történt! Mindenki aktív, lelkes, és tenni akar! Egészen belezsibbadtam, sőt belefáradtam… Fantasztikus!

Aztán hirtelen megszólalt az ébresztőóra hangja: reggel van! Korábban kell kelnem, mert ma van a tisztújító közgyűlés, sok az előkészítenivaló! Estére kiderül, hogy kik lesznek az előttünk lévő hat évben presbiterek. Estére már nemcsak az álmaim lesznek előttem, hanem arcok: testvéreim arca, akik az egy testnek tagjai. Testvéreim arca, akikkel egyre vagyunk hivatottak: építeni az Isten országát a hirdetett evangéliummal és a megélt közösséggel.

Hogy álmaimból mi valósul meg, azt még nem tudom, de azt igen, hogy Jézus sem álomtanítványokat hívott el, de a bűnbocsánatával és a szeretetével és Lelkének fel nem fogható ajándékaival tette alkalmassá arra a tanítványait, amire kellett. Bízom: így lesz ez most is. Mert így volt ez eddig is ott, ahol Jézus szeretete gyűjtötte össze a gyülekezetet. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 13–14. számában jelent meg 2018. április 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.