Magyarország a „nácizmus kapujában áll és rajtunk, baloldaliakon, jobboldaliakon, hívőkön és nem hívőkön múlik, hogy azon a kapun belépünk-e vagy sem” - mondta Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke pénteken, a rasszizmus elleni világnapon, amikor átadta az idei Radnóti Miklós Antirasszista-díjakat.

Hanti szerint a történelmi tapasztalat jól mutatja: ha a nácizmus kiteljesedik, csak idő kérdése és mindenki sorra kerülhet, ezért van szükség a társadalmi önvédelemre. A szövetség tizennegyedik alkalommal ítélte oda a díjakat közéleti szereplőknek, szervezeteknek.

A MEASZ által 2000-ben alapított díjat idén tizennegyedik alkalommal adták át olyan személyiségeknek, közösségeknek, akik, illetve amelyek kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tettek az antirasszizmus eszméje mellett. Március 21-én, az Antirasszista Világnapon is fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon is mind gyakrabban tapasztaljuk embercsoportok kitaszítását. A szervezet hagyományosan ezen a napon adja át a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat azoknak a személyiségeknek és olyan szervezeteknek, közösségeknek, akik illetve amelyek kiállásukkal, példamutató cselekedeteikkel hitet tettek az antirasszizmus eszméje mellett. 

2014-ben a MEASZ első alkalommal adományozott Radnóti-jelet, egy ezüstözött kitűzőt. Ezt az eddigi Radnóti-díjasok közül ötvenen kapták meg, akik a díjuk átvétele óta különösen sokat tettek e díj szellemének megőrzéséért, akik a jelenlegi nehéz időkben is kiállnak a kirekesztés, a gyűlölködés ellen. 

A RAM Colosseum színháztermében tartott eseményen Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke is köszöntötte a díjazottakat, akik névsor szerint a következők voltak:

Aczél Endre újságíró, Alföldi Róbert színész, rendező, Borsány György volt terézvárosi polgármester, a MEASZ alelnöke, Garai Róbert és felesége, Garai-Édler Eszter, Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök, Heller Ágnes filozófus, a Hét Olajfa Egyesület, Jánosi Katalin képzőművész, a Nagy Imre Alapítvány alapítója, Komjáthi Imre szakszervezeti vezető, Krausz Tamás történész, Magyar György ügyvéd, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Polgár Ernő író, Szöllősi Gábor tanár, emberi jogi aktivista és Viczián Zoltán nyugalmazott ezredes, a MEASZ Heves megyei elnöke.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) 1966-ban döntött arról, hogy március 21-ét az antirasszizmus világnapjának nyilvánítja egy hat évvel korábbi, dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció áldozatainak emlékére. 

Idézet a 168 óra írásából:

„Az 1936-ban született lelkész a teológia elvégzése után Veszprém, Balassagyarmat, Rudabánya és a budapesti Fasor valamint Józsefváros gyülekezeteiben szolgált segédlelkészként. Ösztöndíjasként tanult Genfben és Zürichben, 1967 és 1970 között a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) meghívására a genfi központ Teológiai Osztályának asszisztense volt, majd egy évtized múlva ugyanitt a tanulmányi osztálytitkári állást kapja meg. 1987-ben tér haza, ekkor az Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökévé választják, 2003-ig tölti be a posztot. Eközben, 1993-tól tíz éven keresztül a Keresztyén-Zsidó Társaság társelnöke. Őt Fabiny Tamás, szintén evangélikus püspök követte.

– A társaságban sokat foglalkoztunk a rasszizmus, az antiszemitizmus kérdésével. Az evangélikus egyház korábban is arról volt híres, hogy például a fasori gimnázium, de a többi intézményünk is felvette a zsidó tanulókat. 

Harmati Béla a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottság tagja is. Saját emléke nincs 1944 tavaszáról, gyermek volt még, vidéken éltek, de édesapját elvitték katonának, három évet orosz fogságban töltött. Azt mondja, sokat tanulhatnánk abból, ahogy a nyolcvanak években a világ országai megpróbálták kezelni az afrikai rasszizmust.

– A dél-afrikai rasszizmus elleni küzdelemben az LVSZ fontos szerepet vállalt. Volt tagegyházunk még Namíbiában, Dél-Afrikában is, sokat dolgoztunk a feketék és fehérek közötti békéért. Az én feladatom az volt, hogy az európai, ázsiai, afrikai tagegyházak egyetemeivel, szakcsoportjaival tanulmányi programokat hozzunk létre, s az eredményeket országosan és világszinten is összefoglaljuk, publikáljuk. 1982-ben Zimbabwében, miután az ország önálló lett, új, fekete kormány jött. De az ellentétek megmaradtak, hiszen a korábbi gyarmatnak számottevő fehér lakossága volt. Ráadásul a törzsek sem fértek össze. Konzultációt hívtam össze arról, hogy mi az egyházak szerepe a nemzetépítésben, mi kell az egészséges társadalomhoz? Ehhez az angolul és franciául beszélő országok egyházainak küldöttségeit hívtuk meg Madagaszkártól Nigériáig, Zimbabwébe. Milyen apróságokon múlik a siker? A konferenciát egy főiskolai központban tartottuk, közel a határhoz, a túloldalon akkor már ment a harc a fehérek és a feketék között. A zimbabweiek megszokták, hogy ha ENSZ-, vagy bármilyen küldöttség jön, akkor a vendégek ebédelni visszamennek a szállodájukba. Mi viszont azt mondtuk, az ördög fog ennyit utazgatni, eszünk velük. Teljesen megdöbbentek: leülnek velünk egy asztalhoz? Mondtuk, persze, testvérek vagyunk. Ezután a programunkat is magukévá tették, hiszen látták a példákat, hogy élhetnek együtt, békében feketék és fehérek, meg különféle törzsek. És jókat ettünk, semmi bajunk nem lett. 

Harmati azt mondja, sikerükben nagy szerepe volt, hogy a gyarmati idők alatt az egyházak számos oktatási intézményt tartottak fenn az afrikai országban. Így történhetett, hogy az egyik svéd misszionárius, aki már tizenvalahány éve ott élt, a gimnáziumban tanította az új kormány szinte minden tagját. Beszélte a nyelvüket, velük dobolt, így könnyebben elfogadták a tanácsait.

– Ez volt az egyik legsikeresebb rasszizmus elleni programunk. Nem véletlen, hogy a magyar evangélikus gimnáziumok mindegyikének működik csereprogramja Svédországgal, Németországgal, Franciaországgal, az olaszokkal. Menjenek a diákok, lássanak más kultúrákat, a rasszizmus, antiszemitizmus elleni megoldásokat. 

Harmati idézi Hans Küng svájci teológust: nincs világbéke a vallások békéje nélkül, és nincs vallásbéke a különböző vallások dialógusa nélkül. 

– Én ebben próbáltam részt venni. Sokat tudtunk segíteni az erdélyi menekülteknek Ceauṣescu idején, aztán amikor megindult a balkáni menekültáradat. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idehaza ételt oszt, hajléktalanoknak segít, de ha kell, ott van Kijevben, Afganisztánban. Dél-Afrikában tudják, milyen fontos az oázis-kultúra. A sivatagi oázisokban az utazó vizet, árnyékot, segítséget talál. Úgy kell élni a világban, hogy az egyes népek, csoportok, családok oázist jelentsenek, ahol a rászorulók segítséget találnak. Az oázisok pedig szövetséget köthetnek, hogy egyre többeknek tudjanak támaszt adni.”