Élőláncot vontak a kolozsvári kétágú templom köré

Élőláncot vontak a kolozsvári kétágú templom köré

Share this content.

Kolozsvár - Kolozsváron mintegy félezer ember vont élő láncot vasárnap délután az alsóvárosi „kétágú" református templom köré, tiltakozásul a templom mögé, a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sportkomplexum megépítése ellen. Forrás: MTI. Fotó: Biró István
A tiltakozáson a református, az evangélikus, az unitárius és a román görög-katolikus egyház képviselői és az építkezést korábban negatívan véleményező kolozsvári Térségi Műemlékvédelmi Bizottság képviselője szólaltak fel. 
A tiltakozók által elfogadott petíció szerint a tervezett sportkomplexum „a félrevezetésre, a hazugságra, a hatalmi erőszakra készül felépülni". A Kató Béla református püspök által felolvasott petícióban „jó belátást" kértek Istentől a város és az ország elöljáróinak a helyzet orvoslásához. 
Virgil Pop, a műemlékvédelmi bizottság titkára elmondta, a román kulturális tárca és a kolozsvári polgármesteri hivatal a törvények durva megszegésével engedélyezte az építkezés elkezdését. Hozzátette, a kialakult helyzet azért különös, mert nem magánbefektetők haszonszerzés céljával elkövetett törvénysértéséről, hanem közhivatalok „butaságból" elkövetett törvényszegéséről van szó. 
A helyzetet ismertető Bányai József ügyvéd, az egyházközség presbitere elmondta, az elkezdett építkezés ma már nemcsak a templom látványát, hanem a műemléképület állagát is veszélyezteti. 
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub a templom mögött egy olyan közel félhektáros telket készül teljesen beépíteni, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. 1989 után az egyház peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette. 
A templom kereszthajójától mintegy tíz méterre épülő modern sportcsarnok és tanfelügyelőségi épület a tervek szerint mintegy húszméteres magasságig, a műemléktemplom ereszéig emelkedik majd a magasba.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!