Baráti és rokoni szálak is erősítik ezt, hiszen a Kanizsáról elszármazott hegedűtanár, Papp Tibor, illetve az egyik miklósfai énekes nagynénje egyaránt a vendéglátókat erősíti. Jó volt hallgatnom mindkét együttest, a klarinétos és csellós zeneiskolás fiatalokat is, a végén az összkart, ám a vasárnap este igazi meglepetése a Vox unitatis vegyeskar volt.
A somogyvámosi, magyaratádi és kaposvári énekeseket egyesítő Vox unitatis vegyeskar először lépett föl ezen a néven, egy hete véglegesedett az elnevezés. – tudtuk meg bevezetőben a 39 éves Ujláb Gábor karnagytól.
„A somogyvámosi ökumenikus kórus már jó tizenöt éve létezik, két éve vettem át vezetésüket Seregi Lászlótól. Magyaratádra egy éve Kálmán Csaba református lelkész úr meghívására kerültem kántornak. A fő munkahelyem a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara, művésztanár vagyok. Emellett korrepetitor, zongoratanár, zenés darabokban kisegítő, színházakban, zeneiskolákban dolgozom. Pécsen tanultam, az első diplomámat karvezetés szakon szereztem, Tillay Aurél volt a mesterem. Utána zongoratanári szakon is végeztem. A vegyeskarról elmondható, igazán szerencsém volt. A somogyvámosiakat „készen kaptam”, rendkívül kulturált énekhangú együttes. Egy jó mag. Magyaratádon sem kellett senkit kapacitálni, maguktól jöttek. Minthogy mindkét együttest én vezetem, kézenfekvő volt, hogy összeboronálom őket. És van egy harmadik aspektus, az én kollégáim. Például Gál Laura énekművész, az egyik szólista, aztán a tanítványaim, színművészetisek, akik a fiatal férfihangokat adták. Innen is az elnevezés: az egység hangja, vox unitatis. A közös fellépések előtt 2-3 közös próbát tartunk csak, előtte hetente egyszer külön-külön próbálunk, hiszen elég messze fekszik a két helység – majd nevetve, szerényen, de reális öntudattal hozzáfűzi – Ennyire volt elég, amit most hallottak.
Amit hallottunk: Két genfi zsoltár, a karnagyszerzeményei, a Harangok éneke (magyar szöveggel a Carol of bells címen is ismert Leontovych-mű), a finom pianójú Jubilate Deo Robert Prizemantől (a Libera fiúkórus zeneigazgatójától) valamint Csajkovszkij Miatyánkja. És a jó hír: aki élőben kívánja hallgatni őket – már most érdemes beírni a 2015-ös naptárba – május 16-án szombaton a kanizsai református templomban rendezendő kórustalálkozóra hivatalos a Vox unitatis. Várjuk őket!