Az összegyülekezés napjának délelőttje összetett élményt nyújt a résztvevőknek: együtt van a gyülekezet apraja-nagyja, az istentisztelet egy nagy közös imádsággá válik, amivel közösségünk holnapját visszük Isten elé, az utána következő beszélgetés az év alapvető terveivel ismerteti meg a jelenlevőket, és persze a batyus ebéd a végén, ami túl a kötetlen, vidám asztalközösségen, kis ízelítőt ad mindenki számára gyülekezetünk konyháinak remekeiből.
Ezen a napon még nincsenek különböző időpontban kezdődő, más-más korosztályt, érdeklődést, kegyességet megszólító istentiszteletek: csak a tíz órás, ünnepi, úrvacsorai alkalom. Itt vannak a kicsik, a fiatalok, a főistentiszteletet mindig látogatók, itt vannak a presbiterek és önkéntesek, tanárok, diákok… akik együtt vagyunk a gyülekezet. A liturgiában van gyermekének, van a kicsik nyelvén megfogalmazott hitvallás, van orgonaszó, van a diákok zenekara által tolmácsolt ifjúsági ének. Kicsit eklektikus, de mindenképpen eleven és biztató: van múltunk és van jövőnk. Mindez pedig az idei egyházi év rendje szerint, szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap bátorításával: a Lélek elevenít meg!
Az istentisztelet után egy rövid ismertetésben elhangzott a munkaév meghatározó stratégiája: 2015/2016 az ifjúság éve. Tavaly így lehetett összefoglalni a munkát meghatározó prioritást: a sokszínű gyülekezet. Az ebből kiforrt, gazdag, színes gyülekezeti, istentiszteleti élet idén megy tovább, egyre inkább „önjáró”, ezért szellemi és anyagi erőforrásainkat jobban tudjuk az ifjúsági munkára, a konfirmációi felkészítésre, a gyülekezeten kívüli alkalmakra, testvérkapcsolatok fejlesztésére fordítani. Még az ősz folyamán elkészül a Luther-sarok, Győry Vilmos téri üzletsorunk templommal szembeni, eddig kihasználatlanul álló sarki üzlethelyisége, hogy funkciójának megváltozása után fiataljaink valósággal is a magukénak tudhassanak egy darabot abból az épületegyüttesből, ahol éljük életünket.
Az új nemzedék tagjai között végzett szolgálat fontosságát az is kiemelte, hogy önmaguk és munkájuk rövid bemutatásával a hitoktatók is a gyülekezet elé álltak. Ők azok, akik a gyülekezet iskoláján kívül, a többi városi oktatási intézményben végzik azt a heti közel hatvan órányi hitoktatást, amivel igyekszünk mind teljesebbé tenni azok körét, akik kapcsolatba kerülhetnek az evangélikus gyülekezettel.
Ezután került sor Laczki János lelkész és Szekeresné dr. Rusznák Jolán másodfelügyelő asszony vetítettképes úti beszámolójára, ami a gyülekezeti elnökségek részére egyházkerületünk által a nyár folyamán Németországba szervezett Luther-út élményeit osztotta meg az egybegyűltekkel. Tettük ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kedvcsináló legyen ez a gyülekezet számára, hogy a jövőben, a reformáció évfordulójához kapcsolódva. A motiváció olyan jól sikerült, hogy az ebéd felé indulva már többen szorgalmazták a szervezés mielőbbi megkezdését.
Az ebéd felé eközben már elindultak a gyerekek is, akik eddig játékos foglalkozáson vehettek részt, és a gyülekezeti házban a résztvevők által „összehordott” menü elfogyasztásával, vidám, felszabadult asztalközösséggel ért véget a gyülekezeti nap. Terveinket, a nap áldásait a Lélek tegye minden nap valósággá, élővé közöttünk!