Öröm az Olimpia megpályázásának megszavazása felett

Öröm az Olimpia megpályázásának megszavazása felett

Share this content.

Szöveg: Reisch György, fotó: Földi Imre
Budapest – A fraternet-mindenki listán időről időre a sportszeretetéről tesz bizonyságot Reisch György evangélikus lelkész, aki bírkózóként lelkes tagja volt annak a mozgalomnak, mely az Olimpia rendezésének megpályázását kérte. Most az Olimpia megrendezésének tervéről szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét idézzük.

„2015. július 6-án az Országgyűlés elfogadta a 2024. évi Olimpia megrendezésére való pályázást, 151 igennel; 33 nemmel és 4 tartózkodással. Gratulálok a döntés meghozóinak, és minden sportot- és sportszerűséget szerető polgártársamnak!” - írta Reisch György, majd hozzátette: „A sport- és a sportszerűség (fair play) legfontosabb eleme a hit! Hit nélkül könnyen „lóg”, csal, bundázik, doppingol a versenyző; káromkodik és „anyázik” az edző; és tör-zúz, tombol a szurkoló! Így üresednek ki hit nélkül az emberek, a stadionok, a templomok is! E tények kőkemény összefüggésben vannak! Csak a méltatlanok nem veszik ezt észre! Nem véletlen, hogy az eredeti Olimpia szent ünnepsége volt a görögöknek! Olyan erejű, hogy még a háborúskodást is beszüntették érte! Van-e a hitnek ma ily' hatalmas hatása?! Isten áldja a nemes célt és megvalósítóit! Adassék Mindenkinek a hit háborúkat szüntető ereje! Köszöntéssel, akit a sport által nyert meg Úr!”

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!