A püspök az Útmutató aznapi ószövetségi igéje, Zsolt 71,17 alapján kiemelte: „Minden ordinációs ünnep Isten csodájának az ünnepe is. Mert amikor előttünk állhat egy ifjú lelkész, aki indul a szolgálatba, akkor mindig azt is látjuk, hogy Isten gondot visel az övéiről.” Szemerei János felelevenítette a lelkészjelölt Erdélyből Somogyországba vezető hosszú útjának állomásait is, és megjegyezte: frappáns válasz az aratás Utáról, hogy egy Aratót állít ebbe a munkába...
Az eskütétel és a Confirma felemelő pillanatai után a frissen felavatott lelkész együtt osztott úrvacsorát püspökével, majd áldást mondott a templomot megtöltő közösségre.
Az istentiszteletet szeretetvendégség követte. Itt került sor az ordinációs oklevél ünnepélyes átadására, illetve a gratulációkra. A teológia képviseletében dr. Korányi András mondott köszöntő szavakat. A testvéregyházak részéről Sifter Gergely helyi római katolikus plébános, valamint Sándor Zoltán helyi református lelkész adta át jókívánságait az új szolgatársnak. Az útra indító aradi gyülekezet nevében Jantó Margit szólt. Örömmel köszöntötte unokaöccsét Mesmer Ottó, a bugenlandi őriszigeti egyházközség lelkésze is. Atabi közösség nevében Szigethy Szilárd lelkész és Ápelesz János gondnok egy kerékpárt nyújtott át Lórándnak, hogy hasznára legyen a szolgálat végzésében.
Életrajz:
Arató JánosLóránd Aradon született és nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a Csiky Gergely Iskolacsoportban folytatta. Az érettségit követő két évben az aradi egyházközségben kántori, sofőri, illetve adminisztrátori feladatokat látott el, és részt vett az infjúsági munkában. 2007-ben jelentkezett a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Itt a teológus-lelkész mesterszakkal párhuzamosan elvégezte a kántor alapszakot is. 2008-ban nyári gyakorlaton járt a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban, itt ismerte meg későbbi menyasszonyát, Cilike Eszter teológushallgatót. Hatodévét a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközségben töltötte Szigethy Szilárd mentor mellett. Ordinációját követően továbbra is atabi gyülekezetben fog szolgálni beosztott lelkészként.