Ünnepi ökumenikus alkalmon imádkoztak az egységért Miskolcon

Ünnepi ökumenikus alkalmon imádkoztak az egységért Miskolcon

Share this content.

Az igazi ökumenikus kihívás nem az, hogy a kijelentés sátrába vezető úton egyforma ruhát viseljünk és egyforma énekeket mondjunk, hanem hogy megtaláljuk a közös hitet – hangzott el az egyetemes imahét miskolci kiemelt alkalmán a Miskolci Egyetem (ME) díszaulájában, ahol az összefogásért és az egységért imádkoztak a keresztyének. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

Patkó Gyula megnyitó beszédében elmondta, több éve hagyomány, hogy az imahét miskolci kiemelt alkalmát az ME díszaulájában rendezik. Az intézmény rektora méltatta az ökumenikus egyetemi lelkészség munkáját, akik – mint mondta – idén is segítettek a program szervezésében és lebonyolításában.

Csomós József református püspök igehirdetésében elhangzott: Isten ígéreteinek beteljesedése az emberi felelősségen és kötelezettségvállaláson is múlik. „Keresztyén küldetésünk, éljünk bármely felekezetben, a mai társadalomban az, hogy az élet bizonyos kérdéseire tudjuk, hol keressük a válaszokat. A mi felelősségünk, hogy elinduljunk a kijelentés sátrába, és útbaigazítást kérjünk a mindenség Urától – hangsúlyozta az egyházi vezető. – Az igazi ökumenikus kihívás nem az – fűzte hozzá –, hogy az úton egyforma ruhát viseljünk, és azonos énekeket mondjunk, hanem hogy megtaláljuk a közös hitet, mely az élet megoldására mutat.

„Az erőszakkal, viszállyal és gyűlölettel teli világban a szeretet, az igazság és a segítségnyújtás az ember küldetése – emelte ki Palánki Ferenc. – Feladatunk megmutatni, hogy számunkra a keresztény hit nem vallásgyakorlat, hanem életforma. A becsületes és tisztességes értékrendet kell megtanulnunk Jézus Krisztustól. Ő az a szikla, amelyre érdemes családot, hazát és életet építeni.” A római katolikus egyház püspöke emlékeztetett: csak az lehet szeretetközösségben Istennel, aki szívében a jézusi tanítást forgatja.

„Az ökumené nem cél, hanem eszköz – hívta fel a figyelmet Sándor Frigyes evangélikus esperes, aki összefogásra buzdította a híveket. – Keresztyén küldetésünk az, hogy a világot Isten hatalma alá helyezzük. Akkor tudjuk Isten akaratát megvalósítani, ha közösen, az Úr Jézusra figyelve együtt cselekszünk. A misszió, amelyet az egyház végez, nem más, mint adott szívek meghódítása, adott emberek szolgálatba való beállítása. A harc pedig, amelyben benne vagyunk, nem más, mint az Istentől kapott ígéret földjének visszafoglalása” – fogalmazott.

Dr. Orosz Atanáz görög katolikus püspök a hívek, a felekezetek és az egyház egységét hirdette. Mint elmondta: Isten útjai nem mindig azonosak azzal, amit mi magunknak képzeltünk és reméltünk. „Szem és szív kell annak felismerésére, amit Isten öröktől fogva nekünk ajándékozott. Mivel erre nem mindenki jön rá magától, ezért nagyon fontos, hogy Krisztus vezetésével közösségben nyissuk ki és olvassuk a róla szóló igéket” – mondta el az elöljáró, megjegyezve, hogy csak akkor vagyunk igazi Krisztus-hívők, ha az egész Bibliát Jézusra vonatkoztatva olvassuk.

A hagyományokhoz híven zárásként az 268. evangélikus ének sorai csendültek fel: „Bár szétszakadva él az egyház, / Jézusban mégis egy lehet…”

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!