Betegség, fájdalom, szenvedés, leépülés, halál – emberként előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell néznünk ezekkel. Megélheti a próbatételt családtagunk, rokonunk, barátunk, ismerősünk, vagy éppen saját magunknak kell majd megküzdenünk vele. Sokan mondják: „Nem a haláltól, hanem az előtte való szenvedéstől félek.”

Hogy tisztábban lássunk, kérdéseinket különböző szakterületek jeles képviselőinek tettük föl. Mi az eutanázia? Létezik-e teljes fájdalomcsillapítás? Mindent megkap-e egy szenvedő a mai magyar betegellátásban, ami megkapható? Hol a határ az elengedés és a halálba segítés között? Valóban itt kell tartani akár éveken keresztül valakit – akár akarata ellenére is –, akinek szinte csak szenvedésből áll az élete? Ezt lehet szeretetből?

E kérdésekre válaszolt immunológusprofesszor, orvos, lelkész-tanatológus és teológus.

DR. FALUS ANDRÁS immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja:

Az eutanázia emberi/orvosi értelemben gyógyíthatatlan, nagy fájdalommal járó betegség során a halál bekövetkeztét passzívan vagy aktívan elősegítő tevékenység.

Teljes fájdalomcsillapítás tudomásom szerint nem létezik, illetve a morfinszármazékok bizonyos típusai és dózisa esetén ez már passzív eutanáziának minősíthető.

Mindent megkap-e egy szenvedő a mai magyar betegellátásban, ami megkapható? Nem, (többek között) a hazai egészségügy tragikus anyagi, logisztikai és hierarchikus helyzete egyaránt alkalmatlan erre. A költségvetés arányainak meghatározásában hatalmas felelősség illeti a mindenkori döntéshozókat, akik elmarasztalandók voluntarista, presztízskiadások melletti döntéseikben és a korrupciót fenntartó, sőt elősegítő magatartásukban.

A határ az elengedés és a halálba segítés között ott van, ahol a passzív és az aktív eutanázia közötti határ húzódik. Emellett az elengedésleglényegesebb eleme lelki, a halálba segítés pedig fizikai, tevőleges esemény.

Nem, nem kell itt tartani. Ez nem szeretet, ez a hit gyengesége, annak nem elfogadása, hogy odaát az Úristen országa vár reánk.

DR. KOCH BÉLA háziorvos:

Az eutanázia szó a görög mitológiából ered. Thanatosz – Noxnak, az éjszaka istennőjének egyik fia – a halál megtestesítője volt. Az eu jelentése görögül „jó”, illetve „könnyű”. Az eutanázia kifejezés tehát jó, illetve könnyű halált jelent. Két formája van: az aktív és a passzív. Az aktív olyan szándékos cselekedetet, beavatkozást jelent, amely a fájdalmas és gyógyíthatatlan betegségben szenvedő és többnyire végstádiumban lévő beteg életét – a beteg kérésére – kioltja. A passzív eutanázia olyan beavatkozások és cselekedetek szándékos elmulasztását vagy beszüntetését jelenti, amelyek a végstádiumba jutott beteg életét meghosszabbítanák. Napjainkban számos kitűnő fájdalomcsillapító állrendelkezésre injekció, tabletta, illetve bőrre helyezhető tapasz formájában is. Ennek ellenére kijelenthető, hogy krónikus, nagyon erős, elsősorban daganatos betegségek okozta fájdalmak esetén teljes fájdalomcsillapítás csak a tudat kikapcsolásával, mély altatásban érhető el.

Mindent megkap-e egy szenvedő a mai magyar betegellátásban, ami megkapható? A válasz nagyon egyszerű: ritka kivételektől eltekintve nem. Az egészségügy jelenlegi állapotát ismerve tudjuk, hogy az úgynevezett humánerőforrás egyre nagyobb mértékű hiánya, illetve a még meglévő egyre fokozódó terheltsége már a mindennapi minimumellátást is veszélyezteti. Ilyen körülmények között legjobb esetben a betegek testi ellátása még biztosítható, de a lelki támogatásra – amely rendkívül fontos lenne például a nagy fájdalmakkal járó daganatos betegségben szenvedőknél – sem energia, sem idő nem jut.

A határ az, amikor már nem harcolok az Isten akarata ellen, hanem elfogadom.

RIBÁR JÁNOS evangélikus lelkész, tanatológus:

Az eutanázia: orvosi beavatkozással elősegíteni a testi folyamatok végleges leállását. Eredetileg a „szép” (méltóságteljes, könnyű) meghalást jelentette a görög szó. Ma azt jelenti, hogy a halál beálltát előrehozzák. Beszélnek aktív és passzív eutanáziáról. Az eutanázia ma már azonos a földi élet megrövidítésével. Kinek az érdeke ez? A haldoklóé-e vagy a hozzátartozóké? A döntés hit kérdé- se (van negatív hit is). A kérdés eldöntése a törvényhozók alapértékrendszerétől függ. A keresztyén hit szemszögéből az élet és a távozás innen Isten akarata szerinti valóság, nem ember dönti el.

Teljes fájdalomcsillapítás elméletileg létezik, gyakorlatilag a helyzet sokkal bonyolultabb. A tapasztalatok szerint olykor más, negatív kísérőjelenségei, mellékhatásai lehetnek (például a morfiumnak). Hálásak vagyunk a tudománynak, hogy vannak fájdalomcsillapítók, ugyanakkor a szenvedés tényét sem kell teljesen elutasítani. Fontos azonban a szenvedés elviselhetővé tétele.

A mai magyar betegellátást egyesek dicsérik, mások nem. Az ellátórendszert is emberek működtetik, a betegek is emberek, egységes felelet erre nem lehetséges. Szerintem nagyon komoly az igyekezet arra, hogy gyógyítsanak, segítsenek a betegeken. Ha mégis vannak kifogások, kritikák, akkor azok elsősorban az emberi vonatkozásokkal függnek össze.

Nem kell az elengedés és a halálba segítés között határokat keresni, és nem kell senkit mesterséges orvosi technikával itt tartani, csak „az úton” szeretettel körülvenni és szeretettel kísérni. Ebben óriási szerepet tölthetne be az egyház speciálisan felkészített szolgája. A kísérő szeretet a legfontosabb.

Nem kell senkit a halálba küldeni, és nem kell senkit az elmenetelben akadályozni. Engedni kell a természetes folyamat menetét, egyetlen feladat a segítő szándékú kísérés, amellyel a folyamat emberségét, méltóságát, krisztusi lelkületét biztosítjuk.

DR. REUSS ANDRÁS, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa:

Az eutanázia szót a történelem folyamán többféle jelentésben használták. Szótári értelmében azt jelenti: „jó halál”, amelyen ma azt értjük, hogy a meghalásban segítés; ez semmiképpen sem tévesztendő össze a halálba segítéssel.

Teljes fájdalomcsillapítás létezik, de vannak egyéb mellékhatásai.

Mindent megkap-e egy szenvedő a mai magyar betegellátásban, ami megkapható? Feltehetően személyekre és betegségekre tekintve eltérő válaszokat kellene adni. Valószínűleg vannak olyan esetek, amikor azt sem kapják meg, amire lehetőség lenne.

Az elengedés az, amikor hagyjuk meghalni a beteget. A halálba segítés az, amikor olyat teszünk meg vagy mulasztunk el, ami hozzájárul a még elviselhető élet megrövidítéséhez. De hogy mi az, ami még elviselhető, az további meghatározást kíván.

Itt kell-e tartani? Nem kellene. Ez nem lenne feltétlenül szeretetből. De az, hogy véget vetünk ennek a szenvedésnek, történhet önzésből.