A zongorista egy királylány, akire úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra, de hihetetlen érzékkel nyúl a hangszerhez, olyan harmóniákat varázsol elő ismert dalokból, amelyekre nem is gondoltunk volna. Dicsérjük is gyakran, meg is érdemli, szüksége is van rá. Az ő nevét viseli a négytagú zenekar, a Meyer Trió.

A nagybőgős pedig a csupa szív muzsikus, aki betegen ül oda zenélni, de közben új energiákat kap és ad, csak mosolyog és élvezi, hogy játszik. Ő a lelke az egésznek, ő szervez, telefonál, ő a magyar származású, a zenész.

A lelkész felesége, meg beszél, sokat beszél, de aztán elkezd énekelni, és szárnyal, ragyog.

Jó volt őket hallgatni, nem csak nekem, hanem azoknak is, akik fenntartásokkal jöttek. Idősebb gyülekezeti tagok, kicsit félve, hogy közben el fognak szaladni, végül is maradtak. Még majdnem táncra is perdültek. Amikor pedig a mi Gospel kórusunk is megszólalt, olyan büszkeség töltött el minket, hogy sokaknak a könny is kicsordult a szeméből. Pünkösdi istentisztelet volt ez, kevés beszéddel, annál több jazz muzsikával, előtte-utána gyönyörű, kemencében sült ételekkel.