„Mióta a gyülekezet tagja vagyok, nagyon sokat változott az életem. Nagyon sok helyre eljutottunk, nagyon sokat tanultam a Bibliából.

Úgy, mint cigányok, hittünk Istenben, és Istent ismertük, de a magunk módján. Amikor én bekerültem ebbe a bibliakörbe, ami először is megfogott, azok az énekek voltak. Volt egy test- vérem, egy helybeli barátnőm, a Mari, ő invitált, hogy menjek, mert nagyon jó a bibliakör. Gondoltam, jól van, egyszer majd elmegyek. Nem vettem annyira figyelembe, éltem az életemet, de valami hiányzott. Kerestem én Is- tent, csak nem találtam a helyemet. És Mari egyre többet hívott.

Közben jöttek hozzám a Jehova tanúi. Nem ismertem őket, tőlük kaptam az első Bibliát. Beszéltek ők Istenről nekem, annyira beszéltek az ő hitükről, hogy először nekem be is jött, csak amikor eljutottak odáig, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad, akkor meghökkentem, mert a jó Isten ilyet nem akar. A jó Isten nem igaz, hogy az embert arra teremtette, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad.

És akkor én ellenkeztem velük. Mondtam nekik, hogy az Isten nem azt akarja, hogy ne legyen karácsony, ne legyen névnap, ne legyen ünnepnap. Örömre teremtett minket! A gyerekeinket szeretni kell. Mikor előjöttek azok a tételek, hogy a gyerekének nem adhat vért... Na, én itt háborodtam föl, és akkor betelt a pohár, és azt mondtam, hogy ez nem az az Isten, akit én keresek. Abbahagytam a kapcsolatot velük.

Utána jött a Mari, és azt mondta, hogy van egy bibliakör, nagyon jó. Akkor én még azt mondtam, hogy Mari, hagyjatok már nekem békét a bibliakörrel! Itt voltak a Jehova tanúi, nem vagyok én kíváncsi az ilyen hülye- ségekre! De tovább magyarázott, és rá- jöttünk arra, hogy amikor beszélgetünk Istenről, összhangban vagyunk. Akkor még nem tudtam, hogy azért, mert Isten köztünk van. Nagyon sok mindenről el tudtunk beszélgetni, és olyan megnyugvást találtam!

Mari egyszer hozott egy kazettát, amin Bakay Péter volt hallható. Na- gyon megütött a zene. Akkor még nem is jutott el Isten igazából az agyamig. Csak arra gondoltam, hogy hú de szép, hú de jó. A tartalmára nem is igen figyeltem. Na, ezáltal indultam én meg a bibliakör felé. Tetszettek a zenék, nem maradtam el, egyre sűrűb- ben jártam. Bár volt olyan is, hogy nem mentem el.

Egyszer a barátnőm mondja: menjünk be a templomba! Na, mondom, felejtsd ezt el. Azelőtt se jártam én be a templomba. Én nem megyek templomba, minek menjek, mondom. De egyre jobban húzott valami, és közben rendszeresen mentünk a bibliakörbe.

Ami aztán megfogott, az az volt, hogy Bakay Péter minden alkalommal olvasta a Bibliát, és amikor elkezdett Jézusról beszélni, akkor én megdöb- benve néztem. Mi az, hogy Jézus? Hát ki ez a Jézus?

Nem tudtam. Egyre jobban érdekelt a téma, és bizony nagyon megfogott. Mint a kisgyerekek az iskolában, jelentkeztem, amikor nem értettem, hogy miről van szó, és a Péter elmagyarázta. Akkor kezdtem figyelni arra, hogy itt valami történik, valami más megy végbe bennem, most már nemcsak az énekek, a dicséretek érdekelnek, hanem az is, akiről beszél.

Ki ez a Jézus? Mi az, hogy ő velem van mindig, nem hagy el, nem hagy cserben? Ő az apám, a testvérem, a barátom. Minden! Á, ilyen nincsen – gondoltam. És egyre jobban belemerültünk a tanulásba.

Már tudatosan jártam, nem csak ösztönösen. Kellett egy jó év, másfél év, mire fölfogtam, hogy miért is jó ez. Elfogott egy melegség így a bibliakörben, hogy már nem kell a gyűlölet, mert bizony nagyon haragos voltam, nagyon csípős voltam, amit lehetett mozdítani, azt nagyon elmozdítottam, magyarul loptam, úgy, mint a többiek.

Nem tudom azt az igét megmagyarázni, amiről Péter beszélt, de olyan nyugalom, olyan forróság, olyan jó érzés fogott el, csak akkor még nem tudtam, hogy mi ez. Később jöttem rá, hogy ez a Jézus, Jézus lelke, ami megszállt, az a nyugalom. És akkor éreztem, hogy nincs az a gyűlölet, nincs az a harag, nincs az a verseny! Mi ez, mi ez a csoda? Sokszor magamtól is megkérdeztem, hogy mi is történik velem.

Megváltozott az életem!”