A délután Fabiny Tamás áhítatával vette kezdetét, melynek alapigéjét Ruth könyvének 1. fejezetéből választotta a püspök: az ismert - esküvőkön gyakran textusként elhangzó – szavak minden házasember életére érvényesek, de egy lelkészházastárs számára különösen is: „Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az ÚR most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!”

Az áhítatban Fabiny Tamás szólt a házastársak közötti párbeszéd fontosságáról, hogy ne álljon be csend a felek közé, bármilyen kérdésben kell megoldásra jutni. Rámutatott a lelkészcsaládok életében jellemző mobilitásra: egy lelkész élete során többször is vált gyülekezetet, adott esetben az ország különböző pontjaira kell költöznie. Ebben hogyan támogatja őt sokkal helyhez kötöttebb házastársa, hogyan hat a családra ez a fajta úton levés? Isten szándéka, hogy a házastársak együtt maradjanak. Tanítványait is együtt küldte ki az Úr, s ezt a kettes küldetést a püspök a házastársakra is vonatkoztatta a püspök. A szolgáló fél mellett házastársa és a gyermekek számára fontos, hogy harmóniában szülessenek meg e döntések. Mint a belégzés-kilégzés: Jézus hív és küld, és ez az Úr szolgálatában lévő házastársakra is érvényes. Néped az én népem, Istened az én Istenem – enyém és tied helyett: mienk. A másik sorsa, családja, közössége, hagyományai, története, mindez örömben, nehézségben, gyászban egyaránt. S végül: „ahol te meghalsz...” – vállaljuk-e azt, hogy csak a halál választ el társunktól, valóban életre szóló szövetséget kötöttünk-e? Rónay György költő, író mondatával zárva szavait a püspök, mi szerint fontos, hogy a házasfelek ne csak egymásra, hanem együtt, egy irányba is nézzenek.

Áhítata mintegy felvezetőül szolgált az ezt követő beszélgetéshez, hiszen a fő témák máris megjelentek kérdések formájában, amelyekről jó hangulatú, a humort, a „sztorikat” sem nélkülöző dialógus alakult ki, melynek során őszintén, megindítóan tárták fel tapasztalataikat a vendégek. S bizony sok hasonlóságra, egyezésre ismertek rá egymás történeteiből. A néhány órás együttlét – ami egyébként majd' egy órával túlnyúlt a tervezetten, de ez is jelezte, hogy igény van hasonló találkozásokra – legfontosabb felvetéseiből adunk ízelítőt.

A vendégek:

Balog László fővárosi evangélikus családból származik, az informatikai szakember felesége Vincze Katalin jelenleg a külügyi osztályon dolgozik. Érdekesség, hogy húga, Balog Eszter is lelkésznő, így ő speciális helyzetben érezheti magát: számára nem volt „meglepetés” a lelkészséggel járó életforma, s mint mondja, ő belenőtt az egyházba. Fontos - mutatott rá-, hogy éppen parókus lelkészi szolgálatban áll-e a feleség, hiszen a hivatali munka természetesen kiszámíthatóbb kereteket jelent, szempont az is, hogy a gyerek(ek) milyen életkorban vannak – náluk két pici ikergyermek van. S kérdés az is, hogy a férj mennyire tud rugalmas lenni, mert e szerint tud átvállalni kevesebb-több terhet párjától.

Gazsó Ferenc felesége, Verasztó Teodóra gyesen van gyermekeikkel. Ferenc a Milleniumi Kisföldalatti Vasútnál dolgozik karosszéria-lakatosként. A fiatal családapa elmondta, mindenben segít feleségének, aki bár most nincs gyülekezetben, helyettesíteni szokott, és ilyenkor a gyerekekre vigyázni vagy akár az éneklésben besegíteni számára örömet jelent. Őszintén szólt 5 éves Péter fiukról, aki autista, s hogy ez ma, Magyarországon nem kevés megoldandó problémát jelent egy család életében.

Dr. Cserháti Péter PhD. orvost, korábban az Északi Egyházkerület másodfelügyelőjét valószínűleg jól ismerik az evangélikus testvérek. A z Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója feleségével, Cserhátiné Szabó Izabellával Fóton él. 1991-ben házasodtak össze. 4 gyermeket neveltek fel, sorsuk úgy hozta, hogy kezdetben Izabella adta fel győri állását, majd pedig olyan is, hogy Péter ment gyesre, hiszen a lelkésznők munkajogi helyzete nem tette lehetővé, hogy hosszabb ideig otthon maradjanak az újszülött gyermekekkel. A problémát több éves munka után éppen Radosné Lengyel Anna Déli Egyházkerületi felügyelőasszony kezdeményezésére jogilag is sikerült rendezni. Mint kiderült, nem Cserháti doktor volt az egyetlen a jelenlévők közül, aki gyesen lévő apukaként vidám történetekről számolhatott be.

Botta Dénes is hasonlóképpen, főállású apaként vette ki részét a három fiúgyermek gondozásából. Számára sem volt újdonság a lelkész-lét: nagybátyja Botta István lelkész volt. Balog Eszter lelkésznő férje Tordasról Orosházára, majd legutóbb Gyónra követte párját, hivatását tekintve szociális gondozó, értelmi fogyatékos otthonban ápolóként dolgozott, emellett fotós, akinek munkáit az egyházi lapok olvasói jól ismerik. Dénes elmondta, természetesnek vette, hogy a gyermekek körüli teendőkben főszerepet vállal, de az sem ritka, hogy a parókia, a templom körül minden férfikezet igénylő munkát ellásson. Ha Eszter vasárnap istentiszteletet tart, előtte, szombaton készül, akkor az apukáknak, a férjeknek kell helyt állni, ebben egyet értett valamennyi résztvevő. Igaz, a mostani találkozón többségében voltak a nem parókus lelkésznők férjei, de tisztában vannak párjuk speciális időbeosztásával: a hivatás, ahogyan Dénes megfogalmazta, éppen fordított, mint a civileknél: amikor az átlagember pihen, hétvégén, ünnepeken, akkor a lelkésznő dolgozik. A karácsony este például igen különleges olyan családban, ahol szenteste délutánján 2-3 istentiszteletre is várják a szolgáló lelkészt.

Egyik férj sem áldozatként említette a család (nagyszülők) és a saját fokozott terhelését ezekben a helyzetekben, épp ellenkezőleg: szolgálatnak tekintik, hogy ők is részesei ily módon a munkának, és az egyházat, a gyülekezetet családjukkal együtt örömmel szolgálják. Hét közben is sok esti alkalma lehet egy lelkésznek, ezeket is meg kell oldani, de ez szeretetben, harmóniában sikerül is.

Cserháti Péter történeteit, ahogyan Fóton megmosolyogták a korábban soha nem látott helyzetet: a gyesen lévő apukát, nem kis derültséggel hallgattuk. Péter elmondta, egy idő után mellőzte a babakocsi használatát, inkább a nyakába véve sétáltatta a gyermeket. Az is jól jellemezte helyzetét, amikor – „totális szegregációként” – a szülői értekezlet kezdetén ez hangzott el: „Kedves Anyukák, és kedves Apuka!”

Többen is megjegyezték, hogy milyen fontos számukra, hogy a család hogyan fogadta választásukat.

Dr. Magyarkúti Gyula matematikus az ELTE Corvinus Egyetemén, ő az egyetlen katolikus az evangélikus lelkésznők (jelenlévő) férjei között, hiszen ma már nem törvény, hogy csak evangélikus lehet a lelkész házastársa. Tóth Katalin Deák téri iskolalelkész párjaként ők sem a parókusi élet mindennapjait élik. Gyula elmondta, őt különösen is érdekli a teológia tudománya, és mivel mindketten diákok közt dolgoznak, sokat tudnak segíteni egymásnak e téren is.

Többen elmondták: ma már nem számít „csodabogárnak” a lelkésznő feleség, a civil kollégák respektálják, és a férjek csak a pozitív oldalával találkoznak: közös baráti körre tettek szert, és családnak tekintik a gyülekezet, az egyház közösségét is.

Cserháti Péter rámutatott: mostanában gyakran a szombatok is a munka napjai a lelkésznők számára, ami megnehezíti a családi közös programot, pihenést. Nem „csak” a másnapra való készülésre gondolt, hanem az egyházmegyei, egyházkerületi, stb. rendezvényekre, csendesnapokra.

Vajon a férjek segítenek-e a prédikáció írás folyamatában?

Van, akinek párja igényli, hogy átbeszélgessék az igét, de van, aki csak „élesben” hallgatja meg. S bizony inkább azt kérik, a családi történetek ne jelenjenek meg (túl gyakran) az igehirdetésben... úgy tűnik, e tárgyban is van minden „papférjnek” egy derűs története?

Balog László ugyan informatikus, így adott esetben tud segíteni feleségének e téren, de több férj elmondta: ma már egy gyülekezetet vezetni szinte felér egy kisvállalkozással: pályázatok, honlapok, elektronikus levelezés, Süni, hittanos anyagok, költségvetés, elszámolások, stb. végtelen sora hárul a lelkészre.

Szintén egyöntetű véleményként hangzott el, hogy a szerepeket meg kell osztani, hiszen a lelkészégből következik, hogy a feleségnek maradéktalanul a szellemi dolgokkal kell foglalkoznia, s ezért a férjek amit tudnak, átvállalnak.

Végezetül a kérdésre, hogy mire a legbüszkébbek a férjek feleségükkel kapcsolatban, megindító válaszok érkeztek:

• az őszinteségére, ami abból következik, hogy lelkész

• ahogyan kijön az emberekkel, ahogy bánni tud velük

• hogy tud adni önmagából

• „emberileg is lelkész”, nem csak hivatásilag

• másként tud beszélni az emberekkel, mint egy nem-lelkész

• felnézek rá, tisztelem

• a hite erőt ad, sosem csügged

• mindenkiben tartja a lelket, a legnehezebb helyzetekben is

• helytáll feleségként és édesanyaként is

• jól beosztja a pénzt

• szeretik hallgatni őt az emberek

És végül: „mert ő az én feleségem.”

A késő délutáni szünetben kötetlenül folytatódott a megkezdett beszélgetés, majd még egy jó órás blokk következett: ebben Fabiny püspök tájékoztatást adott az egyház, és külön az Északi Evangélikus Egyházkerület aktuális eseményeiről, programjairól, döntéseiről, kiemelte a gyülekezetek megerősítésének és a családok támogatásának, megvédésének szándékát, amelynek keretében minden felmerülő problémára szakember segítségét (terápiás lehetőséget) ajánl fel az egyház. Szólt a 2017-re, a reformáció 500 éves jubileumára való felkészülés jelenlegi állásáról. Majd véleményeket is kérve a jelenlévőktől, az egyház és az állam (az egyház társadalmi jelenléte) kapcsolatáról beszélt, kiemelve két, napjainkban aktuális témát: a halálbüntetést és a bevándorlók kérdését.

„Szeressétek a házastársatokat és az egyházatokat!” - ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára otthonukba a lelkésznő-férjeket Fabiny Tamás, akinek felesége, Kati még egy-egy apró ajándékkal is kedveskedett az éppen szolgálatot végző, vagy a családra gondot viselő feleségek számára.