A „köszöntő beszédeket” – igemagyarázat és gyülekezettörténet – az alábbiakban olvashatják.

Igemagyarázat

Te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad.  2Tim 3,14

Kedves Testvéreim!

Ez a nap egy kezdeményezés első lépése. Zalaistvánd, Barlahida, Pusztaszentlászló, Pusztaederics, Lenti, Zalaegerszeg nem csak ezért tartoznak össze, mert Zala megye északi részén terülnek el, ezeket a településeket sok-sok családi szál is összeköti. Éppen az evangélikusságunk miatt sok házasság köttetett ezen települések evangélikusai között. Ezek a települések képviselték korábban az evangélikusságot Zala megye ezen területén. Szeretnénk az összetartozásnak ezt a régi időkre visszanyúló gyökerét feleleveníteni, úgy Krisztusban testvéri, mint a családi vonalakat. A mai nap a kezdet és jövőben minden évben szervezünk ilyen találkozót. Ezzel segítjük a munka miatt elkerültek beépülését az új helyen, az elfogyó kis közösségeknek pedig a nagyobb gyülekezet biztatást ad, hogy az elvetet mag nem veszett el.

Egy ilyen napon emlékezünk, a múltra, a konfirmációra, hol térdeltem, milyen pajkossággal bosszantottuk a lelkészt. Ebből az emlékezésből a konfirmáció vallástételt emelem ki. Vallom az evangélikus egyház tiszta és igaz tanítását. Vagy régebben evangélikus vagyok vallásomért élek, halok. 

Ezen a gyülekezeti találkozóm nézzünk most tükörbe. Mi lett az ígéretek sorsa.

Képzeljünk magunk elé egy fametszetet a XV. századból, amely egy várost ábrázol, falak, bástyák, templomtornyok. A városkapu előtt egy széles rét. Páncélba öltözött lovag léptet kifelé a város kapun. Egy paraszt ember tehenet hajt befelé. A zsúfolt városban sok torony szalad az ég felé, ezért az egész képnek egy felfele törekvő mozgása van, minden azt sugallja, az egész város ezért él, hogy a föld felettit keresse, ide a mennyeihez felemeljen, vagy onnét jövő áldást fogadja. Árad a képből az áhítatos hangulat. 

S most képzeljük, hogy ugyan erről a helyről egy fénykép készül ma. Néhány vonás megmarad a régi várásból. Az egykori vár ma gondosan helyre állított múzeum. Megvan a nagy templom is, csak megöregedett. A többi templomtorony sem tűnt el. A szép rét helyén egy nagy stadion terül el. Autó suhan kifelé, traktor dohog befelé. Póznák módjára emelkednek a kisebb nagyobb üzemek és gyárak kéményei. Megjelentek a toronyházak is, tetejükön az műholdas antennákkal. Minden ellenére a földhöz ragadt mára a város. Nincs áhítatos hangulat, ez a város nem az égből él, hanem a földből. 

A két kép mutat valamit abból, amire lassan kerestünk két semmitmondó kifejezést: szekularizáció, urbanizáció. A fametszetes – város áhítatos világából átkerültünk a fényképvárás nyers korszakába. Nagyon fontos, hogy ezt csakugyan tisztán lássunk, s a következményeket józanul vonjuk le.

1./ A konstantinizmus  ideje lejárt, vagy fogalmazzunk így a népegyház ideje lejárt.

Ezt már évtizedek óta emlegetjük, hogy lejárt a népegyházi idő, a legutóbbi népszámlálás pedig egy tükröt tartott elénk. Lecsökkent nemcsak az evangélikusok száma, hanem egyáltalán az egyházhoz tartozók száma. Sőt sok esetben azzal találkoztunk, hogy a gyülekezetben nyilvántartottak száma nagyobb, mint a népszámlálási adatoké, tehát sokan, akik gyülekezethez tartoznak, azok sem vállalták a statisztikai nyilvántartást. Ennek van egy olyan üzenete, hogy a vallás, a hitélet magán ügy, csak ennek az a buktatója, ha Pál apostol is így gondolkodott volna a damaszkuszi találkozás után, ha így gondolkodtak volna a szüleink, nagy szüleink, akkor nem gyönyörködhetnénk ebben a szép templomban. 

Mindaz ami Nagy Kontantínusszal elindult, hogy trón és az oltár szövetségre, mintegy házassága ez véget ért. Ébredjünk fel az illúzióból, ennek a szövetségnek vége. Vége nem csak a volt kelet Európai országokban, nyugaton is, és északon, de déli erős vallásos országokban is.

2./ A reformációban már elindult az ébredés folyamata, amikor Luther a keresztet és szolgáló egyházat állította elénk. Nincs másban üdvösség csak Krisztus engesztelő kereszthalában. A wittenbergi városi templom oltárán Luther a gyülekezetnek rámutat a megfeszített Krisztusra. Ez a keresztelő jánosi mozdulat jellemző Luther egész teológiájára.

Az egyház a kereszt lényeget kifejező jele alatt él, és harcol, az egyház ebben az időben nem lehet más mint a szolgáló egyház és semmiképen sem, lehet diadalmaskodó, uralkodó egyház. 

Amikor az egyház hanyatlásának az okait kutatjuk gyakran okoljuk a 40 évet, amikor egyház nem végezhette szabadon a szolgálatát, pedig a legnagyobb oka a mai elhajlás, hogy a kereszt és szolgálat helyett a dicsőség útját keressük, azt keressük, hogy lehetne a Nagy Kontantinus-i időből valamit visszahozni, amikor diktált az egyház egy faluban is. Amikor a gyülekezet rendezte a bálokat, irányította az iskolákat. 

Az evangélium nem elegyíthető, sem politikával, sem etikával. Az idősebb testvérek emlékezzenek az evangelizációs igehirdetésekre. Ezek az igehirdetések a bűn és a kegyelem kettős nagy tényét hangsúlyozták, ezért jutottak el a szívekig. Ez nem illik bele sohasem az önmegvalósítás gondolkodásába, ma sem. 

3./ Amikor megfelejtkezünk az Zsolt 51-ról Egyedül ellned vétettem Uram. Dávid meggyilkolt egy harcost, hogy parázna igényeit kielégíthesse, és ebben a királyi és vallási hatalom támogatását is maga mellé állította. Dávid nem tagadta ezeket a bűnöket, de azt is tudta, hogy végső soron a megbízójával Istennel került szembe. Ez a biblikus evangélikus teológia. Ezért áll a gyónási kérdések elején vallod e magadat bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak? Vagyis tudom-e, hogy kívül vagyok az Édenkertből, hátat fordítottam Istennek, innét a magam erejéből, a magam erkölcsi teljesítményeivel nem juthatok vissza az atyai házhoz. Itt nem a polgári tisztességre kérdez a liturgia, hanem arra, hogy tudom-e az állapotomat.

Az utolsó kérdés pedig a kereszt teológiája alapján a kaput nyitja ki. Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek. 

Az egyház története, hogy Krisztus kivezette az elmúló múltból az egyházat, és átvezette az ugyancsak elmúló jelenbe, viszi az elmúlhatatlan jövő felé. 

4./ Az egyház igazi történetének a légyege, hogy keskeny úton, a szoros kapun át a teljesség felé. 

Kedves Testvéreim! Nem azért van egyház, mert mi kitartunk, és épületeinket rendbe tesszük. Nem mi hordozzuk Isten zászlaját a világban. Azért van Egyház, mert Isten hordoz minket. Azért tehetjük rendbe az épületeinket, mert Krisztusban elő Urunk van.

Nem a világ ad helyet az evangéliumnak, hanem az evangélium megteremti magának a teret. A világ akár tudja, akár nem az evangéliumnak tere van, és hirdetik benne addig a napig az evangélium Ura vissza nem jön.

Ezt tanultuk ebben maradjunk meg. Ha ettől eltérünk, akkor minket is megtérésre hív az evangélium. Ezt mondjuk gyermekeinknek unokáinknak. 

A világ változik, mint a két kép is mutatja.

A régi fametszetes képen a lovag és parasztember csak jövő-menő vándorok, akik a jövendőt keresik. A fényképen a traktoros és az autóvezető is csak jövő-menő vándor. Az úgy nevezet szekularizált környezetben kevesebbet néznek az ég felé, mint a régi fametszetes városban annál hűségesebben kell hirdetnünk, hogy nincs itt maradandó városunk. Amikor úgy érezzük, hogy a fényképvárosban megszűkült a lehetőségünk, ne felejtsük el az első keresztyéneket, a pünkösdi igét, az apostolokat börtönbe vetik, megfenyegetik, de az evangélium terét nem tévesztették össze a világ által számunkra kijelölt hellyel.

Az evangélium tere ma sem azonos a templommal, a hittanórákkal. Az evangélium tere, amikor gyermekeink elé oda éljük a Krisztus útját.

Sokat tanultam, két lelkészemtől, teológiai tanáraimtól, könyvekből, de amikor nekem már aludnom kellett volna és halottam, amint édesapám imádkozott, nem lovaiban bízott, hanem felfele tekintett, ezt a lehetőségét senki sem veszi el tőlünk. 

Az evangéliumot nem lehet bilincsbe verni. Lelkészeket börtönbe lehet zárni, meg lehet felemlíteni őket, hittant ki lehet tiltani az iskolából, vagy meghatározzák ma, hogy ezen címen csak Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő vallástant taníthatunk. Ezeket megteheti a világ.

A szülők bizonyságtétételét nem lehet elnémítani, azt csak mi magunk némíthatjuk el. 

De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad. 

2Tim 3,14

Gyülekezettörténet - 230 éves a zalaistvándi evangélikus gyülekezet

1780-ban II. József személyében korának egyik ellentmondásos uralkodója került a magyar trónra.  Modernizálni akarta birodalmát, ezért sok reformintézkedést vezetett be. Tervei heves ellenállást váltott ki Magyarországon, ezért rendeletei jelentős részét uralkodásának végén visszavonta.  Azonban Türelmi Rendelete némi változtatással érvényben maradt, és biztosította többek között a protestáns (evangélikus, református) vallások szabadságát.  A Türelmi Rendelet mérföldkő volt a magyarországi egyháztörténetben.  Szinte a 24. órában engedélyezte az evangélikus gyülekezetek számára új templomok és iskolák építését. Zala Vármegyében 1780-ra szinte eltűntek az evangélikus gyülekezetek.  Lelkipásztor nélkül szétszéledtek, katolizáltak. Ez történt a Nemesapáti gyülekezettel is, amihez Zalaistvánd is tartozott.  Ebben az időben evangélikus istentiszteletre a távoli Nemesdömölkre kellett járniuk az istvándi és a környékbeli híveknek.  

1783-ban a Türelmi Rendelet kiegészítő része engedélyezte, hogyha több helységből 100 család összefog, akkor szervezhet gyülekezetet és építhet imaházat.  Az istvándi gazdák vezetésével a környék evangélikus családjai összefogtak és kérvényezték Zala Vármegye törvényhatóságánál, hogy engedélyezze a gyülekezet szervezését és imaház építését Zalaistvándon.  A szervezőmunkát a környék legnagyobb földesura Festetics György is támogatta, telket és épületfát biztosított az építkezéshez.   A nemes vármegye bizottságot küldött ki Istvándra a beadványban szereplő adatok ellenőrzésére.  A bizottsági jelentés után a megyei törvényhatóság megadta az engedélyt. 

48 istvándi, 39 szentgróti, 16 tüskeszentpéteri, 4 aranyodi, 6 gyülevészi, 4 szentmihályi, szepetki, petőhenyei, alsó- és felsőpáhoki család részvételével 1783. szeptember 5-én megindult a szervező munka. Az Ollári Uradalomtól megkapták a telket, a Tormási erdőről az épületfát, a kemendi vár romjaiból pedig követ termelhettek ki. Az uradalom segítségével Rautz György keszthelyi kőművesmestert bízták meg az imaház megtervezésével és felépítésével.  A tervek szerint az épület nyolc öl hosszú, négy öl szélességű alapra épült, két és fél öl magasságú külső falakkal, tetejét pedig zsupp szalmával fedték.  Az imaház mennyezete nem volt bolthajtásos, hanem gerendázták.  Belseje is egyszerű volt: ülőpadok, asztal és szószék. Helyi asztalosok munkái. Tornyot a rendelet értelmében még nem volt szabad építeni a protestáns imaházakhoz.  A Pusztatornyban lévő harangot használták a katolikus hívekkel közösen. 

230 éve, 1784 júniusában rakták le az épület alapjait és ádvent első vasárnapján szentelték fel. A szervező és irányító munkát Vásonyi Sámuel, a gyülekezet első lelkésze fogta össze.  Vásonyi 1783. december 21-én elkezdi az anyakönyvezést is, és evangélikus felekezeti iskolát is szervez. Kezdetben a tanítás az imaházban folyt. Külön iskolát később építettek.  Külön paplakot 1787-ben emeltek a hívek.  A következő években fokozatosan, bővült épült a templom.  Ebben nagy anyagi áldozatot vállaltak a hívek és az Ollári uradalom vezetői, kik közt sok evangélikus vallású is volt. A gyülekezet tagjai közösen vállaltak az uradalomban részes munkát: favágást, aratást és a kapott pénzt templomunkra fordították.  A hívek „tiszta” evangélikus családokban éltek, vegyes hazaságok ritkán fordultak elő. 1791-ben a Pusztatoronyban lévő harangot anyagi megváltás fejében teljes egészében a katolikusoknak engedték át.  Az összegyűjtött adományokból Sopronban új harangot öntettek, amit fa haranglábon a templom bejárata előtt helyeztek el. Ekkor új oltár is készült, melyről a régi írások Ádám és Éva fából faragott szobrát említik. 1797-ben keresztelő medencét készített a gyülekezet egy szentgróti mesterrel. (A keresztelő medence 1905-ig használatban volt.)  Barlahida, Pusztaszentlászló és Kerecseny evangélikus családjai is csatlakoztak Zalaistvándhoz. A szóbeli csatlakozást 1788-ban és 1797-ben írásban is megerősítették.  Erre azért került sor, mert a Türelmi Rendelet szerint evangélikus lelkész csak a gyülekezetéhez tartozó falvakban folytathat igehirdetést, végezhet temetést. 

A kor közlekedési viszonyait ismerve a kapcsolat nem tarhatott sokáig a nagy távolság miatt.      1804-ben Pusztaszentlászló a környék szórvány evangélikus családjaiból új gyülekezetet szervezett.  A hívek azonban a hazasági, rokoni kötelékekkel tartós kapcsolatot alakítottak ki a Pusztaszentlászló környéki testvérekkel.  1805-ben Tömböl Pál lesz az új lelki vezető, ő 24 évig szolgálja a gyülekezetet 1829-ben bekövetkezett haláláig. Földi maradványai az istvándi ó temető egyik jeltelen sírjában nyugszanak.

1808-ban új harangot öntetnek, így már a haranglábon két harang hívja a testvéreket istentiszteletre. 1819-ben már a torony építési tilalom érvényét veszti és megépül a templomtorony.                     

1824-ben már orgona hangjainál zajlik az istentisztelet. Templomunk első orgonája 1899-ben Zalaszentgrótra kerül, és ott szolgál 1942-ig.

1830-ban Kiss István személyében egy újabb tevékeny lelkész kerül Istvándra.  1839-ben a templom tetejét elbontják, a mennyezet ekkor kap boltozatot, és a falakat fél öllel megmagasítják. 1840-ben úrvacsorai kelyhet készítetnek Szombathelyen. Ebben az évben Zalaszentgrót Istvánd leánygyülekezete lesz. Szentgróton is megszervezik az evangélikus iskolát.1841-ben a repedt harangot újra öntetik.                                                                                       

1848-ban a nagy változások idején Kis István tevékeny részt vállal a jobbágyfelszabadítás helyi végrehajtásában.  A horvát betörés hírére egyik szervezője lesz a környék népi ellenállásának. A fosztogató horvát katonákat a helyi lakosok szepetki határban lévő dombon nagy lármával, zajjal fogadják.  A két fél között szópárbaj, perlekedés alakult ki, és a lárma határára a jobbágyok tömege jelent meg a helyszínen egyre fenyegetőbben.  A horvátok  a sokaság láttán elvonultak  Kanizsa irányába.  A népi emlékezet a helyszínt Pörös dombnak nevezte el.  Kis Istvánnak 1849 után bujdosnia kellett a környező szőlőhegyeken. Itt súlyosan megfázott és 1850-ben tüdőgyulladásban meghalt. Ő szintén az ó temetőben lett eltemetve. Síremlékét 1950-es években a temetőből lehozták a templomba és a toronybelső falánál látható a mai napig. Felirata az idők során megkopott, ezért újravésették, a születési évszáma sajnos tévesen került ekkor a síremlékre. (Kis István 1797. április 21-én született Nagygeresden!)

1858-ban Pongrátz Antal került a gyülekezet élére.  Lelkészsége alatt újabb jelentős építkezések zajlottak le. 1857-ben a tornyot 3öllel és öt lábbal megmagasították, a tetején lévő keresztet bearanyoztatták. 1862-ben felépült az új iskola. 1872-ben a gyülekezet közadakozásból új oltárképet vásárolt Barabás Miklós festőtől. A festmény Krisztust a keresztfán ábrázolja. Az oltárkép azóta is templomunk egyik legféltettebb kincse.  

1832 és 1880 között tevékenykedett Zalaistvándon Berecz János tanító, kinek sírján az istvándi temetőben a mai napig mindig van friss virág. 1880-ban Vértesi Sándor személyében egy nagyműveltségű lelkipásztor t kapott a gyülekezet, ki harminckét éven keresztül dolgozott Istvándon. Átmásolta az anyakönyveket és kiegészítette azokat. Megírta a gyülekezet rövid történetét, a „Vázlatot”. Konfirmációi kiskátét is írt. 1884-ben Szent Háromság vasárnapján ünnepelték templomunk 100 éves fennállását. Az évfordulóra minden gyülekezeti épületet felújítottak.        

1899-ben nyerte el templomunk mai formáját. A tornyot 4 méterrel megmagasították (így teljes magassága 27,2 méter lett), sekrestyét építettek hozzá, a karzatot teljesen átalakították, kicserélték a padokat. Az ablaknyílásokat a mai formájukban alakították ki. Újorgonát vásároltak.  A megújult templomot Gyurátz Ferenc püspök 1899. július 30-án szentelte fel. 

1902-ben Zalaegerszeg és környéke önálló gyülekezetté alakult. Az 1904-es püspöki vizitáció után Vértesi Sándorné vezetésével megalakult a gyülekezeti Nőegylet, mely áldásos tevékenységét évtizedeken keresztül végezte az 1911-ben szerveződött Ifjúsági Egyesülettel együtt, míg az 1940-es évek végén állami utasításra fel nem oszlatták őket. 1909-ben Festetics Tasziló felparcelláztatta Ollári Uradalmát. A Tormási Pusztát az istvándi gazdák ekkor vásárolták meg, hol a gyülekezet számára is alakítottak ki szántóföldet.  Az uradalom megmaradt földjeit Mesterházy Jenő vásárolta meg, ki hosszú időn keresztül volt a gyülekezet felügyelője.  

1911-ben megépült az új iskola, melyet 1939-ben kibővítettek és itt került kialakításra az Ifjúsági Otthon. Az épület napjainkban Gyülekezeti Házként funkcionál.  1912 és 1938 között Nagy István lelkészsége idején szintén jelentős gyarapodásnak lehetünk tanúi. A háború vészterhes éveiben sok gyülekezeti tagunk áldozta életét hazájáért. Emlékükre 1924-ben a templom belsőfalán emléktáblát avattak.  1916-ban bevonultatták a kisebbik harangot, 1918-ban az orgonasípokat, hogy belőlük fegyvereket készítsenek.  1921-ben nagy anyagi áldozatok árán a gyülekezet pótolta a harangot és a hiányzó orgonasípokat.  1917-ben a Reformáció emlék ünnepén 7000 koronás Egyház Fenntartási Alapot hoztak létre, ami az 1920-as évek elején a korona inflációja miatt elértéktelenedett. 1930-ban új tanító lakás épült. 1934-ben a 150 éves évforduló alkalmából a Hemri Sándor féle Oltár Alapítvány és más adományok felhasználásával új oltárt készítettek Szombathelyen, melyet ez év december 16-án szenteltek fel.  A szószék fölött lévő kupolába-üvegbe zárt emlékiratot helyeztek. A torony külső falán az évforduló tiszteletére emléktáblát avattak.  

1939 és 1979 között Kutas Elek lelkészsége idején nehéz időszakot élt át gyülekezetünk. Nemzetünkön végigsöpört a világháború, mely újra sok gyülekezeti tag életét követelte. Emlékükre a templom belsőfalán 1990-es években emléktáblát avattak. Orosz mintára államosították iskolánkat és földjeinket. 1951-ben a fiatalon elhunyt gyülekezeti felügyelőt, Veszprém megyei főispánt, melyet korának Magyarországa „osztályidegennek” nyilvánított, saját költségén Tapolcáról hazahozatott és méltó tiszteletadással eltemettetett Zalaistvándon. Kutas Elek tiszteletes az 1952-ben megalakult Somogy- Zalai Evangélikus Egyházmegye első esperese volt 1953-57 között.  1956-ban ismét felújították a templomot.  1984-ben ünnepelte a gyülekezet fenn állásának 200 éves évfordulóját. E jeles eseményről emléktáblával is megemlékeztek, melyet a templombelső falán helyeztek el. 

Az 1990-es változások után a romlásnak induló gyülekezeti épületeket fokozatosan felújították a 230 éves templommal együtt. Minden épület új köntöst kapott. A templom kívül- belül megújult, hirdetve a templomépítő ősök áldozatkészségét.