„Tenni akarunk! – A Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség a szenvedélybetegekért – Sok képpel! Frissítve információkkal!

„Tenni akarunk! – A Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség a szenvedélybetegekért – Sok képpel! Frissítve információkkal!

Share this content.

Tótkomlós – 2014. március 19-én adták át a Luther-házat, amely a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség és a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat munkáját egészíti ki a településen: ezentúl szenvedélybetegek nappali ellátását is végzik majd. Forrás: Evangélikus Élet. Szöveg: evangelikus.hu, Szpisák Attila, fotó: Facebook.com, Veres-Ravai Csaba Endre

A Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretében nyert támogatást ahhoz, hogy megépítse a Luther-házat, ezzel is bővítve az egyházközség szolgáltatásainak körét. A DAOP-4.1.3/A-11-2012-0020-as azonosító számú projekt keretében a beruházást az Európai Unió és Magyar Kormány 50 millió forinttal támogatta.

Egy 2011-ben készített kérdőíves igényfelmérés azt mutatta, hogy a Tótkomlóson és a vonzáskörzetében lakók körében magas a szenvedélybetegséggel küzdők aránya, akikért tenni kell. Ennek érdekében alakították ki ezt az új épületet a Luther utca 1. szám alatt, az evangélikus templom szomszédságában.

Az akadálymentesített, 174 m2 nettó alapterületű új épületben kapott helyet a közösségi foglalkoztató, a vizesblokkok, az iroda és az interjúszoba.

Az épület szervesen kapcsolódik az egyházi intézményekhez, a szeretetszolgálat irodáihoz, az idősek nappali ellátását, étkeztetését biztosító műemlék épülethez és a már működő Napraforgó Házhoz. Utóbbi elsősorban kézműves- és klubfoglalkozásoknak ad otthont, így az inspiráló környezet már önmagában is képes hozzájárulni a szenvedélybetegek társadalmi reintegrációjához, melyet szakemberek segítségével fognak kontrollálni.

A tervek szerint a 15 szenvedélybeteg nappali ellátása 3 gondozási csoportban fog működni az ellátottak speciális igényeinek megfelelően, szenvedélybetegségük formáját figyelembe véve.

Ezek a képek még az átadás előtt készültek:

Fotók az ünnepi istentiszteletről és a szentelésről:

A Luther-ház megnyitóünnepsége előtt a szomszédos evangélikus templomban kétnyelvű hálaadó istentiszteletet tartottak. Karácsonyi óta ez volt az első templomi alkalma a gyülekezetnek, hiszen a téli istentiszteletek – húsvétig – az új kápolnában folynak. Az igehirdetés szolgálatát Lázár Zsolt esperes végezte Mt 7,12 alapján: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” Prédikációjában a Nyugat-békési Egyházmegye lelkészi vezetője hangsúlyozta: mindenki kaphat egy második esélyt, még ha az életét meghatározta is valamilyen sorsdöntő tévedés, hiszen Isten megmutatta nekünk, hogy a mi bűnünk, a mi hibánk nem lehet nagyobb, mint az ő szeretete.

A reformátorról elnevezett utca első száma alatt található Luther-ház megnyitóünnepségén részt vevő vendégseregben a magyarországi, csehországi, szlovákiai és nadlaki evangélikus diakóniai szolgálatok képviselői mellett jelen voltak az engedélyeztetési procedúrában illetékes hatóságok képviselői is. Küldöttséggel képviseltette magát az ünnepi eseményen a Szerbiai Szlovák Evangélikus Egyház is. 

A megnyitó után a fenntartó Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség agapéra hívta az ünneplő vendégeket és gyülekezetet. A finom ebéd után a kora délutáni órákban került sor a nemzetközi diakóniai konferencia szláv platform harmadik ülésére, melynek témacíme ezúttal így szólt: Szenvedélybetegek gondozása keresztyén környezetben. Előadást tartottak a diakóniai partnerszolgálatok képviselői, közöttük dr. Libuša Radková professzor asszony. 

A konferencia előadói szinte egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a szenvedélybetegség gyógyítható. Ennek hogyanjára ugyan sokféle recept létezik, ám csak egyetlen olyan modell bizonyult működőképesnek, amely az első gyógyulás utáni visszaesést is képes megakadályozni: ha Jézushoz vezetjük az embert. Megtérése után az ilyen ember elhívatott és szabadult keresztyénként éli tovább az életét, többnyire valamelyik befogadó, élő gyülekezeti közösségben.

A tótkomlósi Insula Lutheranát (Luther-szigetet) szinte teljesen beépítették. Az új, százhetvennégy négyzetméter alapterületű Luther-házon kívül a telken található egy lelkészlakás, a kézműves- és klubfoglalkozásoknak otthont adó úgynevezett Napraforgó Ház és a régi Koppány-parókia. Ez utóbbiban a TESZ alapszolgáltatása működik, ezért szükséges volt az épületelnevezéseket pontosítani. Néhai Koppány János lelkész szolgálatára való tisztelettel, a régi Koppány-parókiát – a jobb helyi tájékozódás reményében – az ünneppel egy időben Koppány János-háznak nevezték el.

Az akadálymentesített Luther-ház előreláthatóan május elején kezdheti meg – reménység szerint áldásos – működését. Egyelőre tizenöt szenvedélybeteg nappali ellátását tervezik, mégpedig három gondozási csoportban, figyelemmel az ellátottak speciális igényeire, szenvedélybetegségük jellegére.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!