„Testvérek közt csendben” – A Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciájáról

„Testvérek közt csendben” – A Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciájáról

Share this content.

Szöveg: Honti Irén
Kiskunhalas – A tavalyi konferencia volt az első együttlét a Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében Kiskunhalason. Többen visszatapsolták „Halast” a tavalyiak közül, ezért tartottuk ismét itt az idei nyári konferenciát. Személyes beszámoló!

Nagyon vártuk a találkozást: Vártuk testvéreinket Ózdról, Békéscsabáról, Budapestről, Kiskőrösről, Kiskunmajsáról és Hatvanból. A halasiak, az evangélikus gyülekezet szolgáló leányai is nagyon készültek. Vendégszeretetük, kedvességük, lelkesedésük a három napon keresztül megható volt.

A péntek délutáni kezdő áhítatot Tóth Melinda ózdi lelkésznő, kórházlelkész tartotta. Melinda testvérünk az alábbi igéről beszélt: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Szívhez szóló szavakat hallottunk arról, hogy mi az a „minden”, és hogy mit jelent odavetni, „odadobni” gondjainkat Istennek, akinek gondja van ránk, olyannyira, hogy minden hajunk szálát ismeri, és számon tartja. Már a kezdő áhítatra is csaknem 40 fő érkezett az imaházba. A vidékiek mellett az evangélikus, a református, katolikus gyülekezetből is érkeztek, és voltak többen, akik most voltak először közöttünk, első alkalommal voltak imaházunkban.

Az áhítat után egy előadást hallottunk a testi-lelki-szellemi egészség kapcsolatáról. Az előadó: Bogdán Sándor természetgyógyász arról beszélt, hogy a lelki konfliktusok hogyan befolyásolják a testi folyamatokat. Érdekes és mélyen elgondolkodtató szavakat hallottunk arról, hogy a különböző érzelmi traumák, mint pl. gyász, veszteségek, erős kudarcélmény… milyen elváltozásokat okozhatnak a test működéseiben.

Előadónk Hamer doktor elméletéből hozott példákat, aki orvos, fizikus, teológus, és aki a saját tapasztalata útján kezdett foglalkozni a lelki, érzelmi konfliktusok negatív hatásaival. (Kórházi látogatásaink alkalmával fontos, hogy az orvosi, egészségügyi ellátás mellett a lelkigondozás szerepében a háttérben húzódó lelki konfliktusokat segítsünk felismerni, és feldolgozni, amennyiben ez lehetséges.)

Az esti gyertyafényes beszélgetés keretében vendégünk volt dr. Oszlánczi Gáborné Klári, aki a kiskunhalasi Semmelweis kórház vezető főnővére. Őszinte beszélgetés hangzott el a szolgálatunk szépségeiről, nehézségeiről, az egészségügy helyzetéről, közös hivatásunkról.

Szombat reggel izgatottan vártuk a csend meditációs programot, Tariska Eszter lelkigyakorlat kísérőt, aki az 5 órás program keretében a szemlélődő imádság „titkaiba” vezetett be bennünket. A szemlélődő lelkigyakorlatok ált. 6-8 naposak. Ez az 5 óra mintegy kóstoló volt, amelynek során bepillantást nyertünk a csend-meditációba, vagyis a szemlélődő imába. Az 5 óra alatt kísérőnk teljes csendet kért tőlünk, ami azt jelentette, hogy a szünetekben sem beszélgettünk egymással. A 28 fős csoport nagyon fegyelmezett volt, a kérést be is tartottuk. A vezetett csend meditáció során több gyakorlat is volt. Az imaház csendjében a szemlélődő imádságba bevezető gyakorlat, az udvaron pedig tudatosságot fejlesztő mozgásos gyakorlatok. A gyakorlatokhoz vezetést, magyarázatot kaptunk kísérőnktől.

A szemlélődő imádságról nehéz beszélni. Aki végzi, aki átéli, aki gyakorolja, az tudja, miről van szó. Néhány mondat mégis álljon itt erről az imádságról:

„A szemlélődő imádság közvetlen, egyszerű és spontán kapcsolat az Istennel. Nem cselekedetekkel, vallásos szövegek imádkozásával, hanem teljes önátadásban, magával a létezésünkkel szolgáljuk és dicsérjük Istent. A szemlélődő imádság során bennünk történik az átalakulás, amikor átadjuk magunkat az élő Istennek. Jézus azt mondta: „Isten országa tibennetek van. Ezt a bennünk jelenlévő országot, isteni valóságot keressük a csendes jézusi meditációban.”

Az öt órás csendes imádság mély benyomást tett mindenkire. (Az interjúkban olvashatnak erről.)

A szombat délutáni lazítás keretében a csoport kis kirándulást tett a kiskunhalasi csipkeházba, ahol a világhírű halasi csipke sokféle szépségét csodálhatták meg. A kirándulás a város újjáépült főterén át vezetett, majd visszafelé a közös fagyizás hűsítette a nagy forróságot.

Szombat délutáni programunk egy asztali beszélgetés volt, amelynek meghívott vendégei: Tóth Melinda és Füzesi Kornél evangélikus kórházlelkészek, és Halász Noémi református lelkész volt. Vendégeinket arról kérdeztem, mit jelent a „harmónia” az életükben, hogyan kezelik a feszültségeket, a konfliktusokat, és hogy mit jelent feltöltődni mai, rohanó, egészséget, idegeket felőrlő tempójú világunkban. Estébe nyúlóan folytatódott az őszinte hangvételű beszélgetés ebben a 25 fős testvéri közösségben. A meghitt légkörbe belefért a humor is. A Szentlélek megadta nekünk a nevetés, a derű ajándékát is.

Vasárnap délelőtt az utolsó alkalmunk az istentisztelet volt, ahol az igehirdetés szolgálatát Tóth Melinda lelkésznő végezte. A konferencia csapata és a halasi evangélikusok egy közösséggé formálódtak a Szentlélek által.

A vasárnapi ebéd után váltak el útjaink. Feltöltődve, lelki élményekkel gazdagodva, örömmel és szeretettel váltunk el egymástól, és ugyanígy gondolunk erre a néhány napra.

Hála legyen Istennek mindezért!

Hála legyen Istennek azért a 48 lélekért, aki a konferencián jelen volt közöttük.

Hála legyen Isten Szentlelkéért, aki csodálatosan munkálkodott közöttünk.

Végül pedig álljon itt az az imádság, amelyet a mini lelkigyakorlat során oly sokszor együtt imádkoztunk:

Mennyei Király,

Vigasztaló,

Igazságnak Lelke,

ki mindenütt jelen vagy,

és mindeneket betöltesz,

minden jónak kútfeje,

és az életnek megadója,

jöjj, és lakozzál mibennünk,

és tisztíts meg minket

minden szennytől,

és üdvözítsd, Jóságos,

a mi lelkünket!

Csatolt állományok: Kiskunhalasi_radio_riport.MP3 -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!