Kárpát-medencei lelkészkonferencia – Interjú Joób Mátéval

Kárpát-medencei lelkészkonferencia – Interjú Joób Mátéval

Share this content.

Szöveg: Horváth-Hegyi Ádám, fotó: archívum
Budapest – „Elsősorban magunkba kell néznünk, a mi problémáinkkal, nehézségeinkkel kell megküzdenünk, és nem a gyülekezetek peremén lévő egyháztagokat kell számon kérnünk. Mintaként szolgálhatunk mások számára” – fogalmaz a június elején megrendezendő, az elköteleződés kérdésével foglalkozó Kárpát-medencei lelkészkonferenciával kapcsolatban dr. Joób Máté, a konferencia egyik szervezője.

Milyen gyakran rendezik meg a Kárpát-medencei lelkészkonferenciát?

– Ez a találkozó lesz hivatalosan az első találkozó, aminek természetesen számos előzménye van. Az első országos évkezdő konferencia Bonyhádon volt hat évvel ezelőtt, a következő és egyben legutóbbi pedig három éve Szarvason. Azért háromévente tartják meg, mert fontosak az egyházkerületek számára a saját rendezésű évkezdő konferenciák is, de ugyanakkor a közösségépítés szempontjából hasznos, ha háromévente a különböző egyházkerületek lelkészei ilyen formában is együtt vannak. Az időpont kicsit zavaró lehet, mert a 2017-es jubileumi évre tekintettel idén nem szeptemberben vagy augusztus végén, hanem június elején lesz a találkozó. Az előző években is már kisebb létszámban részt vettek külhoni evangélikus lelkészek az eseményen, de most deklaráltan szervezték meg a Kárpát-medencei lelkészkonferenciát, amire előreláthatóan sok külhoni testvérünk is eljön.

Mi a célja a találkozónak és milyen programokon vehetnek részt a lelkészek?

– Önmagában, a programtól függetlenül is jó találkozni egymással. A programot igyekszünk úgy szervezni, hogy ne legyen túl sűrű, legyen alkalmuk az egymástól messzebb lévő lelkészeknek egymással beszélgetni, ami arra is lehetőséget ad, hogy ne csak helyi vagy egyházkerületi, hanem országos szinten is szó essék egyházunk örömeiről, problémáiról és kihívásairól. A személyes találkozásokon kívül lesznek bibliatanulmányok, áhítatok, előadások, kerekasztal-beszélgetés és sportolásból sem lesz hiány.

Mi a témája az idei konferenciának?

– A téma az elköteleződés lesz, ami egyik oldalról a gyülekezeti tagok egyház iránti elköteleződésére fókuszál. Ez nem könnyű, hiszen manapság nemhogy az egyházban, de az élet más területén – mint például a családban vagy a munkahelyen – sem egyértelmű az elköteleződés. Érdekes, hogy a legújabb kutatások szerint a munkahely megválasztásában a fiatalok körében már nem a pénz, hanem a flexibilitás vagy a légkör az elsődleges. Ugyanakkor cél az is, hogy a lelkészek hívatásuk iránti elköteleződéséről beszélgessünk. Amennyire mi el tudunk köteleződni az evangélium, a másik ember és az egyház mellett, az egészen bizonyosan befolyásolni fogja a gyülekezeti tagok hozzáállását is. Elsősorban magunkba kell néznünk, a mi problémáinkkal, nehézségeinkkel kell megküzdenünk, és nem a gyülekezetek peremén lévő egyháztagokat kell számon kérnünk. Mintaként szolgálhatunk mások számára. Nem véletlen, hogy a két igei tanulmány is e köré csoportosított: a mi elköteleződésünk Isten iránt, de Isten elköteleződése is irántunk. Hiszen onnan indul el minden.

Mit tudhatunk a főelőadóról és a szolgálókról?

– Idén is igyekeztünk olyan személyt meghívni főelőadónak, akit nagy érdeklődés övez. Hat évvel ezelőtt Bonyhádon Klaus Douglass német evangélikus lelkész, három éve pedig a svéd Carina Sundberg tartott értékes előadást. Idén Seppo Häkkinen a finnországi Mikkeli Evangélikus Egyházkerület püspöke lesz a vendégünk, aki egyházszociológiai megközelítésből is tárgyalja a konferencia témáját. Tekintve, hogy Kárpát-medencei találkozóról van szó, az áhítatokat, illetve az igei szolgálatokat is úgy osztottuk be, hogy minél szélesebb körből legyenek szolgálók.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!