Az esperes a jubileumi évben megemlítette, hogy ötszáz év távlatában egyházunkra, mint az IGE egyházára, éneklő, sőt az imádkozó egyházra is kell, hogy figyeljünk. Mennybemenetele után és Pünkösd ünnepe között élünk. Szüntelenül imádkozzatok! Ez az ige nem követelés, hanem biztatás az egyes keresztyének, de az egyház és a keresők számára is, azért hogy a Lélek munkálkodjék közöttünk.
Az esperesi jelentés és Henn László egyházmegyei felügyelő összegzése után, Fülöp Mária gazdasági felelős beszámolóját olvasta fel Szamosi Attila egyházmegyei másodfelügyelő. Dávid Ilona számvevőszéki elnök tájékoztatást adott a gyülekezetek zárszámadásairól és költségvetéseiről.
Majd a nap szép alkalma következett, melynek során jubiláns testvéreket köszöntöttek. Szeretettel gondolt az egyházmegye 2017. évben 80. esztendejét betöltő első evangélikus lelkésznőre, Kovács Etelka nyugalmazott evangélikus lelkészre, aki Marcalgergelyiben él és elfogadta az elnökség meghívást.
Henn László egyházmegyei felügyelőt is köszöntötték, aki 60. életévét töltötte be s ez évben vonult nyugdíjba az OMSZ-től. Az esperesi és felügyelő jelentést írásba foglalták. E füzetet, valamint a Pápai Evangélikus Egyházközség és a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye által szervezett reformációi emlékezések és programok kiadányai: Evangélikus identitásunk ma; Oltalom és nyitottság a Lutheránus szigeten, valamint az Evangélikus Élet színes magazin aktuális száma minden küldött kezébe került. Ezzel is szerették volna felhíni a figyelmet a megújult egyházi sajtókiadványra.
Polgárdi Sándor jelentésében kiemelte, hogy a reformáció ötszáz évvel ezelőtt kezdődött és tart ma is. Visszatekintett a 2016. május 21-én szervezett nagyszabású alkalomra, ahol Pápán a reformáció ajándékaira emlékezett az egész egyházmegye.
Jelen volt Szemerei János evangélikus püspök, aki igét hirdetett. Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek szólt és Köntös László református dunántúli főjegyző is megfogalmazta gondolatait. Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos kiemelte, hogy fontos az emlékezés, de még fontosabb az előretekintés. Isten vándorló népe kéz a kézben különböző tradíciókkal összefog és együtt indül tovább az úton, mert küldetése van, amely a megújulás.
Balatonfüreden tavaly nyugállományba vonult Riczinger József lelkész. Ez évben volt a választás, ahol Gabnai Sándor lelkészt választották meg az egyházközség parókusának. Iktatása 2017. június 24-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz.
Az átfogó beszámolóban a képes tájékoztató mellett elhangzott, hogy az egyházmegyében Takácsiban, 2017. június 25-én délután 16 órakor lesz az az ünnepélyes faültetés, ahol az egyházkerületi elnökség részéről egy istentiszteletet követően a fa „átadására” sor kerül.
Megemlítették a 12. századi lovászpatonai evangélikus templom műszaki állapotát, és azt a tényt, hogy sikertelen volt a pályázati elképzelésük a megújításhoz. Az egyházmegye két nyertes pályázata is bekerült a jelentésbe. Az REB támogatásával egyházmegyei alkalmat - ünnepi istentisztelet, kiállítást, előadásokat, gyermekműsort tartanak 2017. október 28-án Pápán.
Az Emmi támogatásával egy programokat segítő kiírás hozzájárult az óriás evangélikus képeskönyv megvalósításához. A szentantalfai evangélikus templomtorony a közeljövőben a műszaki károsodások után, az Egyházkerület támogatásával megújulhat, önerőből, illetve a biztosító által folyósított összegből.
A badacsonytomaji kis evangélikus közösség az egyházkerülettől támogatást kapott egy ingatlan vásárlásához. Ahhoz, hogy az ingatlan teljesen a tulajdonukba kerülhessen, még egyszer ekkora forrásra lenne szükségük. Az egyházközségi elnökség a Balaton mellett élőknek és pihenőknek kíván közösségépítő alkalmakat szervezni a Szentírás közösségében.
Henn László egyházmegyei felügyelő jelentésében kiemelte a személyi változásokat az egyházmegyében. Többek között Kovács Viktor megválasztott lelkész ajkai beiktatását, Juhász Dénes somlószőlősi beosztott lelkész indulását és a kertai körzetben végzett szolgálatait.
Beszámolt még egy ünnepségről, amely a veszprémi gyülekezetben volt az elmúlt időszakban. Mindez az Isó lelkész házaspár 25 éves jubileumáról szólt, akik negyedévszázada szolgálnak a veszprémi gyülekezetben. Az egyházmegyei rendezvény a látogatóközpontban terített asztal mellett folytatódott.