Az egyházközségek éveken át együtt imádkoztak, konzultáltak, beszélgettek egymással, szerették volna mindezt még jobban kiterjeszteni. Ez adta az ötletet, hogy fesztivált szervezzenek, mely az ökumenikus imaalkalmakból nőtte ki magát. Pünkösd közeledtével, az idei rendezvény már a negyedik alkalom volt, hogy a kereszténység erősítése és az evangélium hirdetése minél több emberhez eljuthasson a színes programokkal tarkított fesztiválon, melynek a középpontja a család volt.
A téren felállított színes sátrakban, játékos, könnyed formában a bibliai családokat mutatták be, ahol volt ima és lelkigondozói sátor is.
Személyes megnyilvánulások is elhangoztak, családok vallottak arról, hogy hogyan élik meg hitük alapján a családot. Zenés darabokat, kórusok műsorát, bábjátékot tekinthettek meg az ide látogató kicsik és nagyok. A szeretetről, a hitről, a gyarlóságokról beszélt a fesztivál meghívott, közismert vendége, Eperjes Károly színművész, aki kifejtette, hogyan éli meg naponta mint hívő ember, a világ változását.