Az örömzenélős, koncerttel egybekötött sajtóbemutatón minden zenekar egy-egy dallal vagy videóval mutatkozott be, sőt Lackfi János még két versét is előadta a jelenlévők legnagyobb örömére. A Gryllus Kiadó kínálatában a friss, vagy a rövidesen megjelenő kiadványok valóban sokszínűek, a dzsessztől a népzenén át, egészen a gyermekdalokig minden megtalálható.
Luther zenéje mai köntösben
Például evangélikus zenei formáció is megjelenik a kiadó gondozásában. A Korál-sziget Electric című albuma igazán izgalmas vállalkozás. Luther dalai a korabeli gregorián énekekben, és a közben ugyanolyan autentikus és fontos kocsmadalokban gyökereztek. Ezeket, az eredeti templomi „örökzöldeket”, vagyis a korabeli vallásos, de világi dalokat öltöztette 21. századi, rockos és elektronikus köntösbe a Korál-sziget, hogy megmutassa, mennyire maiak, és napjainkban is mennyire érvényesek ezek a sok száz éves dallamok.
Régóta várt lemezek a Kalákától
A Kaláka lemezei sem maradhatnak el a kínálatból, mondhatni régi tartozásait törleszti most a zenekar a József Attila és a Szeretlek lemez kiadásával. A Kaláka együttes már az 1969-es bemutatkozó koncertje óta sok megzenésített József Attila verset énekelt, azonban ilyen komplex József Attila összeállítással eddig még nem rukkoltak elő.
A Szeretlek album szintén rég várt összeállítás, hiszen az együttes lassan 50 éves működése alatt számos szerelmes verset énekelt el. Idén nyáron pedig Nyári Krisztián: Így szerettek ők című előadásában íróink, költőink szerelmét zenésítették meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ennek apropóján jelent meg a pályafutás legszebb szerelmes, illetve szerelemről szóló dalainak különleges válogatása, Szeretlek címen, melyen nem csak új, hanem archív felvételek is találhatóak.
Zenei kuriózumok
A Gryllus Kiadó azonban figyel az egészen érdekes, új vagy nem nagyon ismert zenekarokra is. Most olyan különleges formációk mutatkoznak be, mint az EastWing Group az Autumn Live című lemezzel, vagy a Magyar Vista Social Club a Mégis a szerelem című albummal.
Az EastWing Group csapata egészen lenyűgöző ötlet, mely Frankie Látó izgalmas hegedűjátékával egyszerre világzenei, dzsessz és népzenei meglepetés, egyfajta sosem hallott crossover. A csapat most a 2015-ös és 2016-os nyári koncertjeik felvételét adja ki egy igazi, mozgalmas live lemezen, Autumn Live címmel.
A másik nagy meglepetés a MagyarVistaSocial Club. A zenekar különlegessége abban rejlik, hogy a könnyűzene műfajait, valamint a népzenét miként tudja szerves egésszé alakítani a színpadon. A dzsessz, a pop, a rock, a latin, a blues és a folk találkozik tehát az együttes dalaiban, és a legújabb, immár harmadik lemezükön is. A Mégis szerelem egyfajta összegzése az együttes elmúlt három évének.
Betyárok és Álmos
A Gryllus Kiadó a már befutott, nagynevű előadókról sem feledkezik meg, ezért is jelent meg náluk az 1-ső Pesti RACKÁK Betyárjáték című albuma. Ferenczi György és a Rackajam 1-ső Pesti RACKÁKKÁ alakult, akik Vidnyánszky Attila meghívására a Nemzeti Színházban készítettek előadást Szomjas György filmrendezővel, Betyárjáték címmel. A nagy sikerre való tekintettel az előadás zenei anyaga most lemezen is megjelent, mely rockos, bluesos, de egyben mégis kifogástalanul magyaros, betyár rock ’n roll.
De itt van Szarka Gyula, a Ghymes együttes egyik frontembere, aki a Soproni Petőfi Színház számára szerzett tánczenét, Álmos legendája című előadásukhoz. A darab a magyar őstörténetet mutatja be, Emese álmától kezdve Álmos történetéig, aki sohasem jut el végül az Újhazába. A zenére Szálinger Balázs írt szöveget. Így került az Álmoslegenda, az eredeti tánczene szövegesítve, közös kiadványra.
„ Gyerekeknek a legjobb zenélni”
Bár a Kaláka zenéjén ma is gyerekek ezrei nevelkednek, a kiadó figyel arra, hogy újabb gyermekzenekarok is bemutatkozhassanak és az igényes gyermekzenekarok munkája minél többekhez eljusson. A Belvárosi Betyárok formációja Váray László dalszerző gyerekzenekara. Műsoruk saját szerzeményekből és versmegzenésítésekből áll, hangszerismertetőkkel. Elsősorban a közös éneklésre épülő műsorukkal sikeresen koncerteznek az országban és külföldi magyar közösségekben is. Első, saját dalaikat tartalmazó lemezük a Fejforgató. Az album 16 dala rengeteg kalandot és vidám történetet mesél el, miközben a játékos, irodalmi ihletésű szövegekre írt zenék átkalauzolják a kicsiket olyan alapműfajokon is, mint a blues, a country, a reagge, vagy éppen a magyar népzene.
A gyermekeknek zenélő kiváló együttes az Apnoé is, mely alapvetően a magyar népzenéből, és a rock ’n’ rollból táplálkozik, sajátos ötvözetet alkotva. A zenekar állítása szerint gyerekeknek a legjobb zenélni. A csapat negyedik lemeze Binde bácsiról és két kecskéjének izgalmas kalandjairól szól, a történet elmesélésében pedig egy igazi mesemondó, Fábián Szabolcs segít, akinek előadását az Apnoé zenéje pörgeti fel, életre keltve a magyarlaki bácsi rendkívüli meséjét.
Régi zene és kortárs költészet
Igazi kuriózum a Tabulatúra: „Született világ megváltója…” lemeze. A Tabulatúra régi zenét produkáló együttes, a középkori, a reneszánsz, és a kora barokk, valamint a történelmi Magyarország területén elterjedt zene bemutatását tűzte ki célul. Az együttes most megjelenő, hatodik nagylemeze egy különleges karácsonyi régi zeneválogatás, a középkortól a barokkig. Ezen a nem mindennapi ünnepi albumon megszólaló dallamok és énekek pedig nem slágerlisták élére vágynak, csupán azt a hangulatot szeretnék felidézni, amely az elmúlt századok során jellemezte az advent és a karácsony időszakát. A korongon vendégművészként Gryllus Dániel is szerepet kapott.
Végül pedig az egyik legelismertebb kortárs magyar költő, Lackfi János és Herczku Ágnes népdalénekes új, közös kiadványára hívnánk fel a figyelmet, mely a Hangzó Helikon sorozat keretében jelenik meg. A tíz számból álló lemezen hét olyan dal szerepel, amelyet Lackfi János verseire írt az album zeneszerzője, Sinha Róbert. A fennmaradó három szám magyar népdalfeldolgozás. A lemez kiemelt vendégművésze Novák Péter, akitől két számot hallhatunk.
További információ: www.kalakazenebolt.hu