Kevés iskola büszkélkedhet annyi híressé s naggyá vált egykori diákkal, mint a soproni líceum. Berzsenyi Dániel egyike azoknak a volt tanítványoknak, akiknek szelleme jó értelemben ma is meghatározza a gimnázium légkörét, az itt dolgozók és itt tanulók számára egyaránt például szolgál.

Akkor is, ha a későbbi nagy költő kamaszként nem volt mintadiák. Az 1776. május 7-én Egyházashetyén, egy középnemesi családban született Berzsenyi eleinte inkább testi erejével tűnt ki, mint a szorgalmával. Sopron ma is őrzi a legendákat, amelyek hozzá köthetők, ezeket egy születésnapon nem is illő felemlegetni. Sokkal fontosabb, hogy a város és a líceum egész életére kiható mély nyomokat hagyott benne. Három fiát is a soproni evangélikus gimnáziumba járatta később, s talán ez bizonyítja a legjobban, hogy szerette az iskolát, és bízott is alma materében.

1788 őszén, tizenkét évesen kezdte meg tanulmányait az intézményben. Hét évet töltött az iskola falai között, s bár végső vizsgáit nem tette le, az itt szerzett tudás és műveltség jelentette az alapot költészetéhez. Még első verseinek megjelenését is iskolájának köszönheti, hiszen az ugyancsak licista barát, Kis János lelkész küldte el a titokban írt költeményeket koruk irodalmi vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek. Ez volt a kezdet ahhoz, hogy Berzsenyi Dániel a magyar nemesi költészet egyik legnagyobb képviselőjévé váljon. Azzá a magyar óriássá, akinek nézete szerint a béke, a kultúra és a műveltség az emberi boldogság alapjai.

Barabás Miklós (rajzoló) – Axmann József (metsző): Berzsenyi Dániel