25 éve alapították a soltvadkerti evangélikus óvodát

25 éve alapították a soltvadkerti evangélikus óvodát

Share this content.

Szöveg: Barta Zsolt / Petőfi Népe, szöveg és fotó: Lehoczki Ferenc
Soltvadkert – A rendszerváltás utáni első egyházi óvodát Soltvadkerten alapították. Ennek huszonötödik évfordulójára emlékeztek 2015. május 17-én, a vasárnapi istentisztelet után a helyi evangélikus gyülekezet tagjai a közgyűlés alkalmából.

 

Az istentiszteleten a nagycsoportosok műsora után Győri Veronika, Lupták György és Homoki Pál lelkészek szolgáltak. Műsorral készült az ORFF zenekar.

Az esemény jelentőségét emelte az is, hogy az istentiszteleten igét hirdetett Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

„Ott szeretném folytatni, ahol tavaly október 31-én abbahagytam ezen a helyen, amikor „gyermekkertet” avattunk. Akkor, reformáció ünnepén Isten megújította egyházát, most hálát adunk negyed évszázadért, majd következik Pünkösd, az egyház születésnapja” - emlékezett a püspök. - Most nem a parókiáról, hanem az óvodából érkeztünk a templomba. Indulás előtt bele akartam nézni a tükörbe, de rájöttem, hogy itt minden kisebb, meg kellett hajtanom a fejemet. Tegnap, Bonyhádon az egyházkerületi missziói napon kis tükröket kaptunk ajándékba. De nem mindig tükörbe kell néznünk hogy meglássuk Isten ajándékát: soltvakerten van templom, óvoda, iskola, gyülekezeti ház, Találkozások Háza, óvodások, 36 idei konfirmandus.
Tegnap ajándékot, azaz Tessedik Sámuel-díjat (Év lelkésze) kapott Homoki Pál. Ezt a díjat 2007-es alapításakor elsőként az óvodaalapító Káposzta Lajos esperes kapta meg, ő indította el a Soltvadkerti Evangélikus Óvodát. Országos kuriózum, hogy egymást követő két soltvadkerti lelkész is megkapta ezt a kitüntetést, valamint hűségérmet kapott Id. Bakai Imre az egyházért végzett munkájáért.
A legnagyobb ajándékunk azonban  itt látható az oltárképen: Jézus Krisztus. Mit jelent ő?
1. BIZALOM: Isten ad nekünk, Isten marad velünk.
2. ŐSZINTESÉG: Gyermekek előtt prédikálni nehéz, ők azonnal őszintén láttatják hogy jót mond-e az ember
3. ENGEDELMESSÉG”

Az igehirdetés után Homoki Pál lelkész imádságban hálát adott a negyed évszázadért, és áldást kért mindenkire, aki hivatásból vagy szülői hivatásból lép be az óvoda kapuján. A lelkész a közgyűlést megnyitva hangsúlyozta: huszonöt évet várt arra a gyülekezet, hogy elkészüljön az intézményhez méltó épület. Egy óvoda mindig a jövőnek épül, a jövőt jelképezi az a cédrus is, amelyet az ünnepség után ültetnek el a kertben. Egy ilyen fa ezer évig is él, remélhetőleg a gyülekezet is fennmarad addig. Az óvoda építésének az anyagi hátterét a helyi gyülekezet, az országos egyház és egy uniós pályázat forrása biztosította. Ez utóbbi megszerzésében fontos szerepet játszott Font Sándor és dr. Kerényi János országgyűlési képviselő is.

A lelkészt követően az evangélikus óvoda óvodavezetője Lakatosné Hachbold Éva szólt az óvoda megépítésében anyagi terheket vállaló gyülekezethez. Hangsúlyozta, hogy Soltvadkerten indult el az országban legelőször a keresztyén értékrendszeri alapokon nyugvó nevelés. Az intézmény ökumenikus elvek szerint végzi a kicsinyek vallási nevelését. Az első évben 56 kisgyermek lépte át a régi épület küszöbét, akik ma már felnőttek. Már akkor nagy figyelmet fordítottak a német anyanyelvi hagyományok felelevenítésére. A soltvadkerti lakosság jelentős része ugyanis 17. században német evangélikus telepes családok leszármazottai. Ma már hat csoportba járó 110 kisgyermek veszi birtokba nap mint nap a 21. századi elvárásoknak mindenben megfelelő óvodát. Az óvoda vezetőjét követően Font Sára, Mátyus Bálint, Fodor Alexandra, Marosi Réka Rácz Márta egykori óvodások, Dóra Anna és Lakatos Réka óvónők dióhéjban összefoglalták az elmúlt huszonöt év eseményeit megemlítve azok nevét is, akik sokat tettek az intézmény érdekében. Elhangzott egyebek mellett az is, hogy tavaly az intézmény megkapta a Regisztrált Tehetségpont, illetve a Zöld Óvoda kitüntető címet.

A fiatalokat követően Radosné Lengyel Anna országos felügyelő helyettes üdvözölte a gyülekezetet. Utána Lupták György esperes megköszönte a kiskőrösi evangélikus óvoda indulásához nyújtott segítséget.

Az ünnepség keretében a templom kertjében, Gáncs Péter püspök jelenlétében, elültettek egy cédrusfát, az óvodások pedig léggömböket engedtek el.

A délután folyamán két előadás is volt Döbrentey Ildikó a mese hatásáról szólt, párja, Levente Péter pedig gyermekeknek szóló, interaktív műsort adott.

Címkék: Soltvadkert - óvoda - évforduló -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!