A Nagytemplomban tartott ünnepség résztvevőit dr. Kovács László Attila igazgató lelkész köszöntötte, majd bevezető áhítatában a napi útmutató ige, Préd 12,1 alapján szólt a kezdetekről. A szarvasi csizmadia mester szervező munkája nyomán 260 éve; 300 szarvasi, békéscsabai, mezőberényi, orosházi és tótkomlósi gazda érkezett Nyíregyházára, hogy a földet megműveljék, elvessék a magot. Ősszel aztán a lelkészüket is magukkal hozták és Vandlik Márton, a gyülekezet első lelkésze 1766-ig szolgált Nyíregyházán.

Az alapítás 1753. évét az Egyházközség pecsétje is őrzi.  A betelepült tűrő, szenvedő, azaz tirpák nép építette újjá az addig puszta várost s alapozta meg itt a tirpák hagyományokat. Kitartó küzdelemmel és példaadó szorgalommal fáradoztak a város jólétéért és felvirágoztatásáért. Három évtizednek kellett eltelnie, hogy a türelmi rendelet után, felépíthessék ezt a hajlékot, amely ma hazánk második legnagyobb evangélikus temploma. A gyülekezeti énekkart is az igazgató lelkész vezényelte, akik hálaadó, Istent magasztaló énekükkel betöltötték az ősök kövekbe épített hitvallása bizonyságát máig hirdető Nagytemplomot.

Dr. Bene János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok igazgatója, Nyíregyháza újratelepítéséről tartott előadásában tényekkel, eredeti dokumentumok felidézésével támasztotta alá az evangélikus elődök történelmet író munkáját. Mai magyar nyelvű fordításában felolvasta a pátenslevelet is, és értékelte annak jelentőségét és hatását a város életében. Megemlítette, hogy az országban egyedül itt jöttek létre a várost körülölelő bokortanyák, melyek az egyes családokról kapták nevüket, hiszen a rokonság egy „bokorban” telepedett le. Az idős szülők beköltöztek a városi házukba, míg a fiatalok kint a bokortanyákon élték hétköznapi szorgos életüket, művelték földjüket és gondozták az állatokat. Csak vasárnap jöttek be szekéren a nagytemplomi istentiszteletre. Felsorolta a múzeumigazgató a máig legismertebb város- egyben gyülekezetalapító családok neveit is…       
A déli harangszó elhangzása után, Ittzés István, az ünnepi istentisztelet felkért igehirdetője a 103. Zsoltár 15-18. versei alapján hirdette az Úristen bátorító üzenetét: „az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is”! Elmondta, fontos az emlékezés, a hálaadás. Nemzedékről nemzedékre felelősök vagyunk egymásért. De minket is, miként őseinket, csak a Jézusban való szilárd hit tart meg! Isten igéje ma is hatalom, s mi is imádkozhatunk gyermekeinkért, unokáinkért; odaszerethetjük őket Jézushoz. Csak aki győz vele, azt öltöztetik fehér ruhába. Amint a hívő ősök imádságának még ma is megtapasztalható a hatása a gyülekezet életében, úgy kell nekünk is, nem hatalommal és nem erővel, hanem az Isten Lelkével szolgálnunk; s ma is lehetne ébredés, mert miénk az ígéret és gyermekeinké, s mindazoké, kiket csak elhív magának az Úr! S feleletül Isten szavára, a jelenlévők ajkán végül felzendült az ősi evangélikus himnusz, amelyet 227 éve visszhangoznak e templomfalak: Erős vár a mi Istenünk!    

A három hanganyag az előadók neveire történő kattintással érhető el a tudósító honlapjának Hangzó örömhírtárából.