Andreas Führenstein egy régi evangélikus lelkész testvérem, aki mintegy háromszázötven évvel született korábban, mint én. Valamikor az 1600-as évek első harmadában jött a világra, és 1671-ben, amikor lefestették, már őszült a haja és a szakálla, és az arcára is barázdákat rajzoltak a mögötte hagyott nehéz évek. A rajkai gyülekezet lelkésze volt, amikor portréja készült, és ő látta el a pozsonyi egyházmegyében az esperesi szolgálatot is. Igen, éppen akkor, abban az évben örökítették meg a képmását, amikor egyházunk legnehezebb időszaka, a gyászévtized kezdődött. Éppen ott, a pozsonyi egyházmegyében állt szolgálatban, melynek területén a hatalom hamarosan felállíttatta a protestánsok ellehetetlenítésére kitalált vésztörvényszékeket.

Andreas Luther-kabátjában kimérten és méltóságteljesen tekint rám naponta a falról. Mózes-táblája ugyan kicsit még más formájú, mint a miénk, inkább gallérra hasonlít, mégis első pillantásra is egyértelmű az összetartozásunk. Benne egykori evangélikus lelkész elődünket tisztelhetjük. Jó látni két összefont kezében a Szentírást, amely evangélikus felfogásunk szerint hitünk, szolgálatunk, illetve igehirdetéseink legfontosabb forrása és mértéke is egyben.

Andreasról nem tudunk sokat. Hrabovszky György azt jegyezte fel róla, hogy Ausztriából származott, illetve hogy 1647-ben egy barátjával Strasbourgban tanult. Húsz évvel később, 1667-ben a Pozsony megyei Bazinban megvádolták azzal, hogy elhanyagolta a lelkészi gyűlés látogatását… Tudunk arról is, hogy irodalmi tevékenységet is folytatott. A már említett barátja könyvébe előszóként latin nyelvű kis versikét írt. A Rajkán róla készített festmény az alkatára és az irodalmi vénájára is utal. A kép alatt egy bibliai ige olvasható a Példabeszédek könyvének 28. fejezetéből, miszerint „az igazak biztonságban vannak, mint az ifjú oroszlán…” Alatta rímbe szedett sorok örökítik meg Führenstein esperes úr jeles tulajdonságait az utókor számára.

Andreas nemcsak figyel csendesen és némán, de néha beszél is hozzám. Beszél az előttünk járt elődeink küzdelmes életéről és hitbeli harcairól. Beszél a hideg és könyörtelen ellenszélről, de Isten igéjének megtartóerejéről is.

A német nyelvű feliratok tanúskodnak az egykori német evangélikusság jelenlétéről, a tőlük kapott gazdag örökségről, de ezen kicsit túlmutatva az egykori többnyelvű és kulturálisan is sokszínű evangélikus egyházunkról is, amelyben mégis oly fontos volt az összetartozás megélése és a hitbeli közös nevező. Fájdalmasan utal a kép történelmünk még be nem gyógyult sebeire is, a kitelepítésre és a lakosságcserére. Máig fáj, hogy sok egykor itt élt hittestvér helye üresen maradt az egykori nagy közösségeknek épült, méretes templomok kicsivé zsugorodott gyülekezeteiben.

Andreasra pillantva családom német felmenői is eszembe jutnak. Ők is a mosoni vidékről kerültek előbb Pusztavám környékére, majd onnan tovább a szülőfalumba, Lajoskomáromba. Nem tartom kizártnak, hogy az őseim akár személyesen is ismerhették őt, és hallgatták bátorító és erőt adó igehirdetéseit.

Andreas Führenstein nemcsak itt van velem nap mint nap, hanem tényleg közel került hozzám. Csendes társként természetesen nem szól bele semmibe, a maga visszafogott módján mégis megszólít. Jó, hogy itt van, hogy rám néz a múltból, kezében tartva Bibliáját, jelezve, hogy megannyi változás között, néha zavaros időkben is van egy biztos pont, amelyre építhetünk, amelyben bízhatunk: Isten igéje, az örök élet beszéde.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2018. április 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.