Május 1-jén van a születésnapom. Így ismét eszembe jut, hogy 35 évvel ezelőtt, vitte a mentő a kórházba, szirénázva. A gomolygó, ünneplő, majálisozó tömeg, talán értetlenül torpant meg, figyelve a sörükre, mert ha már megvették, akkor meg is kell ám inni. Valaki biztos rosszul lett, elájult, vagy összevesztek a kolbászon? Kiben mi volt, mit gondolt? Nem tudom, de akkor édesanyám feküdt az autóban. Kolbász és sör nélkül. Gondoltam, hogy mit nekem felvonulás, sör vagy kolbász, élni akarok. Élni akarok és azóta is az a vágyam, hogy belekiáltsam a nagyvilágba, majális, választás, devizahitel, ide vagy oda, élni akarok, mert olyan szép ez az élet. Míg kaptam édesanyámtól az életet, üzent is valamit. Azt az üzenetet, adta át, az anyatejjel kezdődően, hogy kiáltsd bele a világba fiam, hogy szép az élet és van születés, meg szeretet, és ha valami születik, akkor megáll a tömeg és megnyílnak a sorfalak. Ha van születés, akkor a pillanat lesz a szent és a fontos, akkor nem ér el az ijesztgető hír, hogy ez sincs, az sincs. Mert akkor, abban a pillanatban beleürüsödik minden tett, mindent szeretet, minden öröm. Mert akkor születés van, szent és egyszeri, megismételhetetlen, isteni ajándék. Ezt adta át édesanyám nekem és azt gondolom, hogy most is ezt adná. Kiáltsd bele a világba, hogy van születés, hogy van Isten és, mikor születik egy mosoly, mikor születik az öröm, akkor megáll a tömeg, mert élet kezdődik. 

Édesanyám is májusban született. Május 12-én. Nemsoká 63 éves lenne. Ő ötven évet kiáltott bele ebbe a világba, ötven évig mondta és adta át nekünk és nekem a hírt, szeress fiam. Ma mit írok anyám lapjára? Hú, ez nehéz. Tényleg. Azt írom, hogy bennem van a vágy, hogy mindenkinek elmondjam, hogy születni jó, azt is írom, hogy ezt néha senkinek sem mondom el, még magamnak is csak halkan, mert néha elfelejtem az üzenetet és a tömegben kolbásszal a kezemben kérdezgetem, ki lehet rosszul?  Azt is írom, hogy vannak születéseim, születnek meg bennem élmények és válaszok, születnek kérdések és, hogy ez milyen fájdalmas és szép és nehéz és könnyű és borzalmas és isteni. Írok anyám lapjára még sok kalandot, ami nem volt veszélytelen számomra, mégis eszembe juttatta, hogy éljem az életem és merjem kiáltani, hogy szeretek és, hogy hiszek a szeretetben még akkor is, ha nem. Írom még azt is, hogy a szerelem milyen nehéz, hogy erről beszélgethettünk volna többet is…Írom édesanyám lapjára, hogy alkotni jó és bizony, a gazdagság mentalitás kérdése és nem a bankszámlám összegétől függ, írom azt is, hogy nagyon szeretek beszélgetni, hogy vagyok szomorú is és tanácstalan és dühös is. Írom még anyám lapjára, hogy a hála és a köszönet a születés kísérője. Annyiszor segített már a hála. Köszönöm anyu a május 1-jei  születést, meg a kolbászt is és a sört is. Köszönöm a barátaim, a testvéreim, köszönöm az üzenetet, ami ma is él bennem, a lelkem mélyén. Vezet és irányít, és kiáltja belém és bennem. Szeress fiam. Szüless meg fiam. 35 éve, elő-elő kiáltja magát én meg engedek az üzenetnek és tovább adom. Születni, megszületni, fájdalom, kérdések, kolbászok és hangzavar között, adósságok és küzdelmek között, kalandok és szomorúság között. Születni! Születni. Mert akkor az élet mindent megállít, és mindennél fontosabbá válik. Akkor csoda történik, akkor üzen az ég. Ne félj, mert az életet nem lehet megállítani, még majáliskor sem. Ezt a pár sort írom most neked kedves olvasó, ezt a pár sort írom magamnak is és ezt a néhány sort írom édesanyám lapjára. Mindenkinek, mindent, köszönök! Ismét megszülettem…köszönöm.