Váratlanul tárul elénk a tekintélyes méretű istenháza a nyári fényben. Nagy Olivér a templomkert kapujában vár minket. Magas alakja messziről feltűnik, és a mosolya, ahogy szeretettel fogadja a vendéget. Bent a hűs szobában a nemrégiben rendezett találkozóról kérdeztem: a Szlovákiában élő magyar evangélikusok május 30-i missziós napjáról.

– Mit jelentett Lelkész úr számára a somorjai találkozó?

– Nagy örömvolt, hogy találkozhattam a hittestvéreimmel. Ez már a nyolcadik alkalom volt. Megható és reményt nyújtó pillanatokat élhettünk át. Köszönet érte a szolgálattevőknek: Szeverényi Jánosnak, Szemerédi Bernadettnek és a bizonyságtevő testvéreknek. A szervezésben elévülhetetlen érdemei vannak Jana Fördös lelkésznőnek, Lóczy Tibornak és Garádi Péternek. A somorjaiak kiválóházigazdák voltak. Évről évre bebizonyosodik, hogy van igény a magyar szolgálatra. Nagyra értékelem Milan Krivda püspökünk részvételét a találkozóinkon, ami nagyon fontos gesztus a szlovákiai evangélikus egyház részéről. Viszont elszomorított a magyarul szolgáló lelkésztársaim ismételt távolmaradása…

– Milyen gondokkal szembesül, és milyen lehetőségeket lát a gyülekezetben? 

– A felvidéki magyar evangélikusok helyzete az asszimiláció által súlyosan fenyegetett szlovákiai magyar kisebbség számára számos tanulsággal szolgál. A legnagyobb gondot továbbra is a lelkészhiány, a magyar gyülekezetekben szolgáló lelkészek hozzáállása, a testvéreink távolmaradása, a reményvesztettség és a szervezési hiányosságok okozzák. A megoldást az országos szolgálat mihamarabbi elindítása jelenthetné, amely – a viszonosság alapelvét figyelembe véve – a szlovákiai magyar evangélikusokat is megilleti. Kitűnő, de egyelőre egyedi példa Dechertné Ferenczy Erzsébet sajógömöri szolgálata. Már ez is nagy öröm, hiszen így legalább az ottani gyülekezetnek van helyben lakó lelkésze, és a nagy területű szórvány sem marad szolgálat nélkül. Hálásak vagyunk az átszolgáló magyarországi lelkészek évtizedek óta tartó önzetlen segítségéért is. De ahhoz, hogy ténylegesen megerősödjünk,„saját nevelésű” lelkészek kellenének. A felvidéki történelmi egyházak együttműködése – a hitben való megmaradás mellett – nemzetiségünk megőrzésének egyik záloga is. Nagy szükség lenne egy közös egyházi fórumra, amely a hitélet mellett társadalmi és közéleti kérdésekben is állást foglal.

– Azt hiszem, Ön egyike azoknak, akik a legjobban ismerik a Szlovákiában élő magyar evangélikusok életét…

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy ismerem a különböző összefüggéseket, amelyek sok fájdalmat hordoznak magukban… Hadd jegyezzem meg, hogy a helyzetünket semmiképpen sem lehet a magyarországi szlovákokéhoz hasonlítani.

– Minden bizonnyal Magyarországra is figyel.

– Fontosnak tartom az anyaországgal való kapcsolattartást. Nekem a Kárpát-medence az otthonom. Ezen nem változtatnak az országhatárok. Egy-egy magyarországi alkalmon való részvétel segít szorosabbra fűzni a szálakat. Nélkülözhetetlenek a rendszeres és különböző szinteken folyó egyeztetések. Figyelemmel kísérem az ottani eseményeket is, hiszen ez a kapcsolattartás elengedhetetlen része. Egyben hálás vagyok minden anyaországi segítségért. Országos alkalmainkat rendszeresen támogatja a Magyarországi Evangélikus Egyház, amelynek vezetőivel őszinte és baráti a kapcsolatunk. A gyülekezetemben folyó felújítások jelentős része az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap pályázatain elnyert támogatásoknak köszönhetően valósulhat meg.

– Jelenthet menedéket Isten, a hit ebben a kizökkent világban?

– A 20. század története az ember végletes kiszolgáltatottságának példája. Kizárólag a Jézus által lefektetett értékek segíthetnek keresztényként élni, illetve becsülettel helytállni ebben a szándékosan felforgatott világban.

– Beszéljen kicsit a közösségéről…

– Az alsószeli a szlovákiai viszonyokhoz képest is szekularizált, magyar többségű gyülekezet, amely magán hordozza a lakosságcsere, valamint a helyileg kifejezetten egyházellenes kommunista rendszer által ejtett sebeket. Kezdetektől komoly kihívásokkal kellett szembenéznem, amelyeket türelemmel és következetes munkával lehet ellensúlyozni. Fontos megjegyezni azt, hogy a hitgyakorlást illetően Szlovákiában jelentős a különbség a keleti és a nyugati országrész között. A „keletiek” ma is vallásosabbak. Tény, hogy a szlovákok odaadóbban ápolják a hitüket, mint mi, magyarok. A gyülekezetemben biztosított a magyar szolgálat, de a fenti okok miatt csökken az iránta mutatkozó igény. A szlovák közösség jelentős része bizalmatlanul tekint rám, mert zavarja őket az identitásom megőrzése iránti elkötelezettségem. Szolgálatom egyik alappillére az, hogy mindenki számára anyanyelven hirdessem Isten igéjét.

– Milyen érzés a templomában istentiszteletet tartani?

– Első pillanattól kezdve lenyűgözött a templomunk. Csodálatos hangulata van. Látszik, hogy odaadó és alapos emberek építették, akik minden részletre gondosan ügyeltek. Jellegzetes, hatszáz ülőhellyel rendelkező épület, egyedi hang- és fényviszonyokkal, kiváló orgonával. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy máshol szolgáljak, mert Alsószeli az otthonommá vált. Bevallom, hogy ugyanakkor kellemetlen érzés is Isten kiürülő házában szolgálni. Egy-egy alkalommal viszont felcsillan a remény, és megerősödik a jövőbe vetett bizalmam. Az idei konfirmációs istentisztelet például igazán bensőségesre sikeredett. A gyerekek végig komolyan vették a felkészülést. Örömet és kihívást jelentettek a konfirmációs órák. Isten ezt látta, és megáldotta az alkalmakat.

– Mit tudhatunk meg Lelkész úr családjáról?

– Feleségemmel együtt két óvodáskorú fiúgyermeket nevelünk. Számomra ők az Úrtól kapott legértékesebb ajándék. Egy váratlan betegség miatt nehéz időszakon vagyunk túl, amelyen a kitartó imádkozás ereje, az Istenbe vetett hitünk, a családunk segítsége, a barátaink odafigyelése vezetett át bennünket