Az elköteleződés pillanatát – az „igazi” felismerését firtató kérdésre – Lackfi János a szerelem tetten érésével határozta meg. Ő már két hónappal találkozásuk után érezte, hogy Júliával szeretné leélni az életét, de csak egy év elteltével fogalmazódott meg benne.

Tomka János is pontosan meg tudja határozni azt a pillanatot – ő titkos naplótis vezetett érzéseiről. Éppen lediplomázott az egyetemen, Anikó pedig még csak akkor végezte el a gimnázium első évét. János már akkor elhatározta, hogy történhet bármi, megvárja. Így is lett: csak akkor kérte meg a kezét, miután Anikó leérettségizett, és felvételizett az egyetemre. Ugyanabba az ifjúsági közösségbe jártak, nagyon sokat találkoztak, kirándultak, táboroztak együtt, és három év elteltével Anikóban is megérett a vágy, hogy Jánoshoz menjen feleségül.

Tomka János kiemelte, hogy nem azzal kell összeházasodni, akivel el tudjuk képzelni az életünket, hanem aki nélkül nem tudjuk elképzelni. Kérdések és kételyek mindig vannak a jövővel kapcsolatban, de egymás megerősítésének a folyamata nagyon fontos ezek leküzdésében.

Anikó a közös erkölcsi bázist hangsúlyozta mint a problémák leküzdésének alapját, valamint azt, hogy nem szabad engedni, hogy a gondok idővel elharapózzanak, hamar kell közösen megoldást találni rájuk.

A felvetésre – hogy a házasság olyan-e, mint egy ugrás a semmibe – Lackfi Jánosnak egy francia pap ejtőernyős hasonlata jutott eszébe. Eszerint a Gondviselés is olyan, mint az ejtőernyő; amíg nem nyitjuk ki, nem is tudjuk, hogy a hátunkon van. A zuhanást egyik napból, emberből a másikba mindenki ismeri, de érdemes megrántani a Jóisten zsinórját és az ő kezébe tenni a sorsunkat. Júlia később neheztelt is rá, hogy csak belesodorta a házasságba, annyira biztos volt a dolgában, hogy meg sem kérte a kezét…

Júlia az elköteleződés pillanatával kapcsolatban felidézte megismerkedésük első évfordulóját, amikor még egyikőjük sem töltötte be a huszadik életévét. Egy étteremben ünnepeltek, „csóró” kamaszként, ám János az étlapon felfedezte azt a fajta pezsgőt, amellyel egy korábbi olvasmányában a főhős ünnepelt, így nagy boldogan megrendelte maguknak. A pincér szertartásosan fel is szolgálta, mígnem kiderült, hogy elnéztek egy nullát, így János egész havi ösztöndíját elköltötték, viszont Júlia akkor érezte igazán, hogy János az ő embere…

Keresztes Ilona szerint nagyon fontos tudatosan jelen lenni a párkapcsolatban: még ha lelkiekben megtörtént is a szerelmi elköteleződés, a kapcsolatot ápolni kell az évek során. Minden változás krízist idéz elő az életben; tulajdonképpen az esküvő is ilyen, mert átalakítja a szerepeket, de a válsághelyzeteket meg lehet tanulni kezelni.

Mohay Tamás hozzátette, hogy egymás elfogadásában jelen van a megbocsátás, az irgalom, melynek szellemében a másikat a maga valójában tudjuk elfogadni. El kell engednünk a társunk megváltoztatására irányuló vágyat, mert ez sok kapcsolat buktatója lehet. Egymásmegismerése, a jegyes felkészítő programok, az önismereti tréningek sokat segítenek e téren.

Mindenki egyetértett abban, hogy a Jóisten „gyárilag” úgy teremtette az embereket, hogy tudat alatt, ösztönösen felismerjük a másikban az igazit, aki mellett érdemes hűséggel kitartani egy életen át. Tomka János a várakozás képességét is hangsúlyozta a mai, várni képtelen környezetben, illetve kiemelte a házasság írott szabályai mellett az íratlan szabályok lefektetését is, amelyek esetében semmilyen kétértelműség nem megengedett.

A hosszúra nyúlt pódiumbeszélgetést még sokáig elhallgatta volna a népes közönség; mindenki értékes gondolatokkal és vidám történetekkel gazdagodva távozhatott.