Fotó: Balról jobbra: Visnyei Emőke (szociális munkás), Willmann Edit Teréz,Lábas Lajosné, Balassa Mária, Tóth Eszter (művészettörténész a Tart Kapu Galéria vezetője)

– Egy különleges kiállításra készültök Balatonbogláron. Honnan jött az ötlet, hogy kiállítást szervezzetek?

– A kérdésedre válaszolva szeretnék visszamenni a nagyon régi kezdetekhez, ami visszanyúl egészen az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) működéséig. Hiszen, 2004- ben ott nyílt meg a Tárt Kapu Galéria. A galéria adott otthont az intézetben működő művészetterápiás csoportokon készült art brut alkotásoknak. Az art brut jelentése: nyers, csiszolatlan művészet. Ezek a művek minden utánzást nélkülöznek, hiszen a művészek belülről, a lelkük legmélyéről tárják elénk azokat. A művészi alkotásokat sok esetben mentális, illetve szociális problémákkal küzdő emberek alkotják.
Visszakanyarodva, az intézet bezárásával a Tárt Kapu Galéria is átmenetileg bezárt. A Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány munkájának köszönhetően, és a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával 2013 tavaszán újranyithatta kapuit a Tárt Kapu Galéria a belső Ferencvárosban. A Galéria munkatársaival, Tóth Eszterrel és Anginé Szabó Ibolyával a munkám során ismerkedtem meg. Nagyon jó baráti és kollegiális kapcsolatot tudtunk kiépíteni. Nekik már tervben volt a Ferencvárosi Anzix – női art brut művészek kiállításának terve és egy beszélgetés keretén belül merült fel, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Táblás utcai Átmeneti szállóján működő, Nagy Nikolettel közösen vezetett művészetterápiás csoporton készült art brut alkotásokat is bemutathatnánk ezen a tárlaton. Ugyanis a hajléktalan emberek között is nagyon sok a mentális problémákkal küzdő ember. A ferencvárosi kiállítás sikerén felbuzdulva gondoltunk arra, hogy jó lenne ezt a tárlatot megmutatni minél több helyen; így vettem fel a kapcsolatot Czöndör Istvánnal, a balatonboglári evangélikus gyülekezet lelkészével, aki azonnal igent mondott nekünk.

– Mit tudhatunk az alkotókról?

– A hét női kiállító mindegyike art brut művész. A képek születésekor mindannyian a IX. kerületben laktak. Közülük négyen hajléktalanok. Az ő engedélyük nélkül nem szeretnék róluk többet elmondani.

– Mi a kiállítás üzenete?

– A kiállítással szeretnénk bemutatni azokat a belső és külső értékeket, amelyekkel a mentális zavarokkal küzdő emberek bírnak, másrészt szeretnénk felhívni a figyelmet a megbélyegzettség elleni harcra, az úgynevezett anti stigmára, valamint a női esélyegyenlőség fontosságára. Véleményem szerint Istentől mindenki kap talentumokat. Az art brut művészek azt az ajándékot kapták Tőle, hogy a műveiken keresztül kicsit jobbá tegyék a világot.

– Hogy látod, a társadalom mennyire nyitott arra, hogy észrevegye a nehezebb helyzetben élők problémáit?

– Nehéz kérdés. Azt gondolom, hogy minden ember maga dönti el szabadon, hogy miként viszonyul a nehezebb helyzetben élők problémájához. Abban, hogy az ember eldönthesse a viszonyulását, teljes szabadságot kapott az élettől. A társadalom különböző értékeket képviselő emberekből tevődik össze, és nem szeretnék senkit sem megbántani a válaszommal, mert biztosan nagyon sokan megfelelő szociális érzékenységgel vannak irányukban.
Ezért, itt és most, inkább az érzéseimet mondanám el. A mentális zavarokkal küzdő emberek – főképpen azok, akiknek még a hajléktalanság állapotával is szembe kell nézniük – sérülékenyek. Nagyon sok traumát hordoznak magukban, melyeknek a gyökerei sokszor a gyermekkorukig nyúlnak vissza. Ha nem megfelelő szociális érzékenységgel viszonyulunk feléjük, akkor bizony, bizony mi sem leszünk jobbak a bántalmazóiknál. Nagyon sokszor érzik magukat száműzöttnek ebből a társadalomból, és jó néhányan kifejtették nekem, hogy az ő életük bizony nem fér bele ebbe a társadalmi berendezkedésbe, világképbe. Ez nagyon szomorú. Minden ember érték és senki sem pótolható.

– Különösen is nagy öröm, hogy ez a kiállítás Budapest után a balatonboglári evangélikus templomban kerül bemutatásra. Az egyház szerinted nyitottabb az ilyen fajta társadalmi kérdésekre? Könnyen ment az együttműködés?

– Nagyfokú nyitottságot tapasztaltam, mind a balatonboglári, mind pedig a Budapest-Fasori evangélikus gyülekezet részéről a kiállítással kapcsolatban. Az együttműködés nagyon gördülékeny volt. Nagyon meghatott, mikor Czöndör István azt mondta, hogy „jó lenne, ha jövőre tudnák folytatni ezt a kiállítást Balatonbogláron, más alkotóművészekkel.” Jó érzés volt azt tapasztalni, hogy egyre több ember érzi magáénak a mi missziónkat.

– Nemcsak a kiállítást koordinálod, hanem szociális munkásként együtt dolgozol az alkotókkal. Mit jelent számodra a segítő munka?

– Számomra a segítői hívatás egy kihívás. A kihívás jelleget úgy értelmezem, hogy segítő és segített között egy különleges kapcsolat van. Mint szociális munkás azzal az elvvel értek egyet, hogy TE + ÉN = MI. Ez alatt azt értem, hogy a segítő és a segített együtt mennek az élet útján egy ideig. Ebben az időszakban mindkét félnek teljes szabadsága van a hozzá kapcsolódó felelősséggel, hogy milyen értékekkel töltik ezt meg. A döntés csak a miénk. Egy dolog van, amit fontos tudni: hogy mindig az Isten tenyerén sétálunk.

– Ez a tárlat nemcsak a látogatóknak, hanem a szervezőknek és alkotóknak is üzenettel bír...

– Határozottan állíthatom, hogy igen. A tavaszi kiállítás sikere után nagyon fontossá vált számomra, hogy minél több emberhez eljusson ennek a kiállításnak az üzenete. Azoknál az alkotóknál pedig, akiket személyesen is jól ismerek, az egészségi állapotukban történt javulás, ami nagyon fontos, és jelzés értékű...

– Várható folytatás?

– Igen, 2014 őszén a kiállítás anyaga megtekinthető lesz a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Szeretnék kiadni egy katalógust is, ami tartalmazni fogja a kiállított képeket.