Aki naggyá akar lenni, az legyen szolgává (Mt 20,25-26) – idézett a Bibliából Fabiny Tamás püspök, amikor a budavári gyülekezet 2015. május 4-én tartott legutóbbi, szabadegyetemi alkalmának előadóját a szép számmal összesereglett hallgatóságnak bemutatta. Jeszenszky Géza a rendszerváltozás után miniszterelnökké választott Antall József kormányának külügyminisztere volt. A miniszter szó latin gyökere – alázattal cselekvő – szolgát jelent, márpedig – az Írás szerint – maga Krisztus utalt tanítványainak arra, hogy úrhatnám természetű embernek nem lehet helye a Megváltó „kormányában”. Az előadó ugyanakkor országgyűlési képviselő is volt – emlékeztetett a püspök –, s a képviselői jogot megteremtő mandátum ugyancsak latin eredetű szó, melynek Bibliai értelmezése arra biztat, hogy a Jézustól kapott mandátumot betöltve szeressük egymást (Jn 13,34). És mindezeken túl Jeszenszky Géza nagykövetként is szolgálta a hazáját, úgy ahogyan a hívő keresztyéneknek Krisztus követeként kell szolgálniuk (2Kor 5,20) – tette hozzá bevezető áhítatában Fabiny Tamás.

Az előadást a volt külügyminiszter az egyik legfontosabb jézusi parancsra építette: szeresd felebarátodat, mint magadat! A 40 év kommunizmus után szabadon választott Antall-kormány szomszédságpolitikájáról szóló visszaemlékező elemzését Jeszenszky Géza azzal kezdte, hogy felidézte az akkori politikai vezetés erre vonatkozó elvi sarokpontját: törekedni kell a jó viszony kialakítására a szomszédos országokkal, de úgy, hogy ez soha nem váljon az ország jelenlegi határain túl rekedt magyarok kárárára. És ez rendkívül nehéz feladatnak bizonyult – tette hozzá az előadó.

A munkához ő is és az egész kormány határtalan optimizmussal látott hozzá, úgy gondolták, hogy 1989-ben, a csodák évében a környező államokban is olyan felvilágosult, a nyitott Európa felé igyekvő, keresztény kormányok, politikai erők kerültek hatalomra, akikkel lényegesen könnyebb lesz szót érteni, mint a korábban regnáló, elnyomó erőkkel. A kommunizmus terhe alól szabaduló országok közös célokat tűztek ki a régióban: távolodni a Varsói Szerződéstől és a keleti blokktól és indulni a Nyugat felé! Ezek voltak azok a közös alapok, melyekre építve ki lehetett volna alakítani egy új szellemű, regionális szomszédságpolitikát, és az Antall-kormány tisztán ezektől a szándékoktól vezérelve kezdte meg külpolitikai tevékenységét. És bár értek el részsikereket, őszintén meg kell állapítani, hogy szomszédos államok határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájában nem következett be radikális fordulat – állítja Jeszenszky Géza.

Mi ennek az oka? Talán a népeink közötti ősi ellentétekben kell keresni a néha ugyan csituló, de szüntelenül érzékelhető viszály gyökereit? Az oly sokszor feltett kérdésre keresve a választ, a volt miniszter először arra figyelmeztetett, hogy a szomszédos népek történelme szükségképpen és mindig konfliktusokkal terhes. Még a velünk szinte testvéri viszonyt ápoló lengyelekkel is háborúztunk, ugyanakkor nincsenek a magyar és a szomszédos népek között olyan elhúzódó konfliktusok, mint például az ortodox szerbek és a katolikus horvátok között, aki még a keresztet sem ugyanúgy vetik. Az persze aligha vitatható, hogy a magyar nemzet és a szomszédos népek közötti feszültség egyik oka az, hogy a környező országok – különösen Románia és Szlovákia – területeinek jelentős része korábban a Magyar Királysághoz tartozott.

A Kárpát-medence népei közötti ellentétek az első világháborút lezáró, az államhatárokat alapvetően és döntően Magyarország kárára átrendező békeszerződések után éleződött ki. Magyarok, szlovákok, románok, szerbek egymás oldalán harcoltak a nagy háborúban, amelynek a végén egyeseket győzteseknek, másokat pedig veszteseknek nyilvánítottak, s ennek megfelelően jutalmaztak, illetve büntettek. A győztes hatalmak akkor nem vetették volna el a népek közötti viszály magvát, ha a valós etnikai határok tiszteletben tartásával rajzolták volna újra Kelet-Európa térképét – jelentette ki Jeszenszky Géza. Az így kialakult helyzetet a két világháború között a magyar társadalom nem tudta elfogadni, a politika pedig minden meg is tett azért, hogy a revízió lehetőségének parazsa ne hunyjon ki egy pillanatra sem. Ezzel reménnyel is futottunk bele a második világégésbe, amely csak újabb szenvedéseket hozott.

A második világháborút követően, 1946-ban, Bibó István úgy fogalmazott: nem várható el a magyar társadalomtól, hogy lelkesedjen a trianoni diktátumért, de azt tényként kell elfogadnunk, hogy a békeszerződés nyomán kialakult status quo nem változtatható meg. Ugyanakkor tény – tette hozzá Bibó –, hogy Magyarország a határon túl rekedt országrészek magyarságáért érzett felelősségét soha nem adhatja fel. Nem véletlen az, hogy ezt az elvet Antall József a rendszerváltozást követően rögzítette az újrafogalmazott magyar Alkotmányban – jegyezte meg az előadó.

Ma már kijelenthetjük – annak ellenére, hogy úgy idehaza, mint a határon túl mindig voltak olyanok, akik a kiegyezést keresték – minden erőfeszítésük ellenére a megbékélés nem történt meg – állítja Jeszenszky Géza.

Persze nem volna helyes a hibákat mindig csak másokban keresni, hiszen az oly sokszor emlegetett magyar balsors jelentős részben balítéleteinkből fakad – mondta a volt külügyminiszter. Konokul hisszük, hogy Magyarországot mindig a más, nagy népek agressziója sodorta egyik bajból a másikba: tatár, török gyötört bennünket; nyakunkra ültek a Habsburgok; a két világháborúba belerángatott minket Németország; a magyar nép lelkétől olyannyira idegen kommunizmust pedig Moszkvának „köszönhetjük”. Ez így egészében nem igaz, ugyanakkor van is benne valami és tegyük hozzá, nem könnyű szeretni azokat, akik oly sok szenvedés okoztak nekünk, gondoljunk csak példának okáért a felvidéki magyarságot kollektív bűnösséggel sújtó, kisemmiző és ősi jussából kíméletlenül kitakarító Eduard Benesre, vagy éppen az Erdély magyarságát falurombolással asszimilálni igyekvő Nikolae Ceausescura. Ezzel együtt – tette hozzá az előadó – a szlovák, vagy a román embereket nem szabad és ő sem tudta soha gyűlölni, s ma is csak a felebaráti szeretetre apellálva lehet keresni a megbékélést a környező népekkel, de soha nem engedve a határon túli magyarok jogaiból!

Nem kértünk sokat a regionális kisebbségpolitika területén, de már röviddel 1990-után kiderült, hogy ezt a keveset sem kapjuk meg – jelentette ki Jeszenszky Géza. Az ebben az évben megtartott európai külügyminiszteri értekezleten egységes álláspontként fogalmazódott meg, hogy az Európa területén élő kisebbségek jogait biztosítani kell. Dél-Tirol kitűnő példája a kisebbségi ügyek, a területi/közösségi autonómia problémájának felvilágosult, európai megoldására. Az ebből is fakadó bizalmat éltette a Helsinki Folyamat és az Európa Tanács működése, ugyanakkor mára mindannyiunk számára világossá vált, hogy az Európai Unió teljességgel érzéketlen a kisebbségi problémák iránt – mondta az előadó. Ennek egyik legfőbb oka, hogy egyes európai tagállamoknak maguknak is feszítő, belső etnikai konfliktusokat kell kezelniük (gondoljunk csak a Spanyolországban élő katalánok autonómia törekvéseire), vagyis ha adott esetben támogatólag lépnének fel a székelyföldi magyarok autonómia törekvései mellett, választ kellene adniuk arra kérdésre is, hogy saját kisebbségeiknek miért nem adják meg ugyanazokat a jogokat, melyekért egy harmadik országban kiállnak? Az bizonyos, hogy az Unió a kisebbségi kérdés területén nem tesz eleget a saját maga által rögzített, nemzetiségi-kollektív és alapvető emberi jogok tiszteletéből fakadó elvárásoknak – jelentette ki Jeszenszky Géza.

Ennek ellenére – újra csak visszanyúlva a bibói alapálláshoz – magyar nemzet soha nem mondhat le a határon túli magyar közösségekért érzett felelősségről, még akkor sem, ha a világ nem ismeri el, hogy Magyarország védnöki hatalmat vindikál magának a külországi nemzetrészek sorsa felett – jelentette ki volt külügyminiszter. Azt is látnia kell a világnak – tette hozzá –, hogy a nemzetiségi feszültségeket nem lehet tisztán országok belügyének tekinteni, gondoljunk csak a régiónkat jelenleg is feszítő, akár eszkalálódással is fenyegető, tényleges-, illetve gazdasági háborút eredményező ukrán–orosz konfliktusra.

A szomszédok jobb megismerése, a keresztyéni türelem és megértés következetes gyakorlása közelebb viheti a Duna menti népeket az oly régóta áhított megbékéléshez – zárta szabadegyetemi előadását Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere.