A csendesnapot minden évben meghirdeti a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye. Vannak, akik szórvány-közösségekben élve egész évben várják, hogy ebben az alkalmi gyülekezetben tapasztalhassák meg az Úristen közösséget formáló szeretetét. Az együttlét házigazdája minden alkalommal az Asztalos Richárd pásztorolta Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség, példát adva arról, hogy egy maroknyi közösség hogyan őrizheti gyökereit és hitét méltón a Buday Barnabás esperes által a mostani alkalomra választott igeszakaszhoz „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
Ez az az igeszakasz, amelynek különböző „fordítására" ismerhetett rá minden jelenlévő az Afrikából hazatért misszionárius-házaspár, dr. Bálint Zoltán és felesége dr. Bálintné Kis Beáta lenyűgöző előadásában, a süteményeket az asztalra varázsoló kezekben, az arnóti Nahaj testvérek zenei szolgálatában, Bernáth Richárd cserkészetről szóló színes prezentációja során vagy éppen a Holdviola együttes koncertjében.
A nap vége felé három generáció énekelte együtt az Erdő, erdő, erdő népdalunkat a miskolci együttes angyali kedvességet sugárzó énekesnőjével, Török Tillával majd az úrvacsorai istentisztelet keretében következett az Újítsd meg bennünk békéd ifjúsági énekünk is. Talán nem banalitás azt mondani, hogy a szórványság számos kihívását megélő észak-magyarországi evangélikusokat augusztus egyik verőfényes szombatján Tállyán valóban az erő, a szeretet és a józanság lelke járhatta át. Hála érte.