Az Ordass Lajos Alapítvány kiadásában megjelent Hallgírmur Pétursson: Passió-énekek című kötete

Az Ordass Lajos Alapítvány kiadásában megjelent Hallgírmur Pétursson: Passió-énekek című kötete

Share this content.

Budapest – Az Ordass Lajos Alapítvány kiadásában megjelent Hallgírmur Pétursson: Passió-énekek című kötete Ordass Lajos fordításában Probstner János grafikáival. Szöveg: Zászkaliczky Pál

Ordass így ír a Passió-énekekről: „A nép ebben a költészetben nemcsak az „Izland sziklás talaján termett legszebb rózsákat” látta, hanem nemzedékről nemzedékre erőt, vigaszt, enyhületet merí­tett az élet sokféle küzdelmes bajában és ínségében. Nyugodtan meg lehet állapítani, hogy Pétursson éne­kelte bele az evangéliumot a nép lelkébe. Annakidején, amikor Izland lakossága a keresztyénségre tért, bizony a misszió munkája – mint legtöbb helyen – itt is föl­színes volt. Később a reformáció sem a nép lelki vágyódásából nőtt ki, hanem királyi rendelet alapján terjedt el. Ezért Izland szigetén erős pogány elemekkel vegyített babonás középkori katolicizmus élt, amellyel a reformáció munkásai lelkesen fölvették ugyan a küz­delmet, de az evangéliumi keresztyénség még nem terjedt el a családokban és az egyes hívők lelkében. Ehhez volt szükséges Pétursson költészete. S ez a költészet – különösen pedig a Passió-énekek – annyira fölszívódtak a nép lelkébe, vérébe, hogy alig lehet izlandi könyvet olvasni, hogy az ember e költészet nyomaira rá ne bukkanna. A zsoltárok szám­talan verssora meg egyenesen nemzeti közmondássá vált. A Passió-énekeket finom mélység, gazdag képzeleti erő jellemzi, párosulva meghatóan bensőséges, gyer­meki kegyességgel.

A versek nagy segítséget jelenthetnek az egyéni imaéletben, de közösségi alkalmakon is. A kötetet Probstner János grafikái díszítik, amelyek tökéletesen harmonizálnak a XVII. századi költeményekkel. 

A könyv 1.900,- forintos áron megvásárolható a Deák téri és az Üllői úti evangélikus könyvesboltokban, de megrendelhető a kiadónál is (a postaköltség átvállalása mellett). pal.zaszkaliczky@t-online.hu 

Csatolt állományok: Pétursson.docx -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!