„A hivatás- és párválasztás szépen keretezi a nyaradat…” – kezdte igehirdetését Fabiny Tamás püspök. A júniusi ordináció, a nyár végére tervezett esküvő és az augusztusban esedékes beosztott lelkészi szolgálat megkezdése valóban különlegessé és emlékezetessé teszi a fiatalok előtt álló hónapokat. A püspök a lelkészjelölt két szenvedélye, a zene és a futball példáján keresztül szólt az egyházi szolgálatról. A hosszú felkészülés – mondhatjuk edzés – után most jössz ki a stadionba tétmérkőzésre, de mez helyett Luther kabátot veszel magadra és Krisztus csapatába fogsz tartozni. Nem lehet klubbot váltani, az elhívás egy életre szól. „A Szolgálat Urának terve van veled” – mondta a püspök, majd hozzátette: „Add tovább választott igéd biztatását, és vigasztald az oly sok félelem közepette élő nyájat, azt, akit rád bíz Isten. Hirdest meg a bűnbocsátó Isten irgalmát!”
A szentelési istentisztelet liturgiájában Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem emeritus professzora és Balicza Iván helyi lelkész segédkezett. A köszöntések sorában a professzor után felszólalt Bence Imre budai esperes, budavári lelkész, Szabó András nógrádi esperes, vanyarci lelkész, a frissen felszentelt lelkész hatodéves mentora.
Az esperes elmondta: a Vanyarcról érkező majd negyven fős gyülekezet is arra bizonyíték, hogy az ifjú lelkészjelöltet szívébe zárta a Nógrád megyei közösség. Bárhova is helyezi ki a püspök, helyt fog állni: szelídsége, fiatalos lendülete, igeszeretetet, hivatástudata bizonyára nem fogja egyik gyülekezetben sem cserben hagyni.
––––––
Bajnóczi Márió 1989-ben születet Salgótarjánban. 1995-ben családjával Budapestre költözött, ahol pár évig a kelenföldi, majd a budavári gyülekezetbe jártak. Így ismét Balicza Iván lelkész pásztorolása alá kerültek, aki időközben a salgótarjáni gyülekezetből a budaváriba ment. A család hamar a gyülekezet aktív tagjává vált: keresztelők, konfirmációk, hittan- és ifjúsági órák, illetve a nyári táborok által. Márió egyházi kötődése tovább erősödött a fóti kántorképzőben és a Deák éri Evangélikus Gimnáziumban eltöltött hosszú évek alatt. A kántorképzőben már fiatalon megszerzett tudását a Budavárhoz tartozó, Szilágyi Erzsébet fasori kápolnában mutathatta meg, először segédkántorként, majd 2006-tól már minden vasárnap. Közben a budapesti Járdányi Pál Zeneiskola orgonaszakára is beiratozott. A rendszeres – és egyre magasabb szinten művelt – zenei szolgálaton keresztül Isten megszólította a fiatal Máriót, aki érettségi után, 2008-ban az Evangélikus Hittudományi Egyetemen kezdte meg teológiai tanulmányait. Szentelése után szolgálatát az Északi Egyházkerület kötelékében kezdi meg a nyár folyamán, amelynek részletei egyelőre nem kiforrottak.