Jonathan Unverzagt amerikai lelkész kezdte meg az előadásokat: A vajúdó világ jelenségei címmel. Izgalmas volt hallgatni az előterjesztését, melyben rávilágított arra, hogy a Bibliából mi nem az utolsó idők „menetrendjét” olvashatjuk ki, melynek alapján kijelenthetnénk, hogy ezen és ezen a dátumon fog elérkezni a világ vége. Ezt megteszik sokszor a kis közösségek (Jehova tanúi, adventisták stb.). De Jézus Máté evangéliumában világosan kijelentette, hogy azt a napot nem ismeri senki sem, még az angyalok sem, csak az Atya (Mt 24,36). A Biblia jelekről azért beszél, hogy mi tudatosan készüljünk és várjuk mindenkor a mi Urunk visszajövetelét előre meghatározható dátum nélkül is. Hisz a konferencia résztvevői közül is a legtöbben már megették kenyerük javát.

A további előadásokat már magyar testvérek tartották. Nagyon jó volt, hogy a kíváncsiságot ébresztő előadások, mint például: Mi a halál a Biblia szerint? Van-e létezés a testi halál után?, a megszokott feleletek helyett felemelte a tekintetünket és biblikus látást adott, hogy mi az életünk értelme és célja. Ez a kérdés Mária Terézia koráig közbeszéd tárgya volt, de akkor ő elrendelte, hogy temetőt nem lehet létesíteni a templom körül. Ezzel részben bekövetkezett az, hogy a halálukat az emberek nem látták közvetlenül összekapcsolva Jézus feltámadásával. Mi ma már a halált egészségügyi problémának gondoljuk, Jézus viszont az utolsó ellenségnek nevezi, akit Isten töröl el.

 Az előadásokhoz megbeszélés kapcsolódott, ahol az 50 fő körüli hallgatóság a saját tapasztalatait mondhatta el, amit átéltek kedves szeretteik halálával kapcsolatban, a z utolsó imádságok vagy énekek mit jelentettek a távozónak, illetve az ott tartózkodóknak! Hogyan dolgozták fel ezt a traumát. Felemelő volt hallgatni az olyan beszámolókat, amikor megéreztük, sőt megtapasztalhattuk Isten szeretetét, aki a nagy betegség idején is átöleli a benne bízókat és belső békességgel, teljes reménységgel vitte át az övéit az Ő országába. Bizony sokunkban megfogalmazódott, hogy szeretnénk, ha a mi hazaérkezésünk is ilyen lehetne.

Jó volt tanulmányozni Jézus feltámadásának eseményeit is. Azoknak jelent meg, akik összejöttek az Ő nevében. Kezdetben félelmükben jöttek össze a tanítványok, később hálaadásra. Ez a tapasztalatunk ma is. Az együttlevőknek, a keresőknek jelenik meg Jézus és válik a tanítványok számára élővé. A konferenciánkon kapott igék egyénenként megelevenedtek, kezdtek szólni és utat mutatni, ezt most is csak csodálkozással és hálaadással tapasztaltuk.

A konferenciát a Fébé közösség és az EKE mozgalom közösen szervezte. Ezért természetes volt, hogy kétszer is leültünk hosszabban beszélgetni a Fébé jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Szükséges visszanézni a múltba, mert akkor felismerjük azt a sok áldást, amit egyházunk a Fébé Testvérközösségen keresztül kapott. Több munkaágnak (árvaházak, leánynevelés, kórházmunka, családlátogatás) ők voltak a mozgatói. Természetesen mondhatjuk, hogy megváltozott a világ, ma mások a viszonyok, kevesebb a lehetőségünk – ami mind igaz. De ma is szükség van ezekre a munkaágakra. Sőt, ha belegondolunk több asszonytestvérünk életébe, a „szinglik” életébe, akik a „kor kívánalmának megfelelően” fiatal korukban a hivatásukra tették annyira a hangsúlyt, hogy a párválasztásról meg is feledkeztek, illetve lekéstek. Hányan érzik szükségesnek, hogy egy olyan közösséghez tartozhatnának, ahol az egyedüllét, a megöregedés gondját másokkal is megoszthatnák. A fiatal özvegyekről, vagy az elváltakról nem is beszélve.

A mostani indulásnál a lehetőségeinket kellene komolyan venni: az évi  egy-kétszeri együttléten kívül negyedévenkénti hétvégi találkozás, vagy hetente szkájpolás és lelki beszélgetés az egyházi telefonon keresztül. Később, amikor megerősödtek a személyes kapcsolatok, akkor a lehetőség szerinti közelebb, vagy összeköltözés, egyházi munkaágban való elhelyezkedés. Tehát a munka végzése közben kialakítani a Fébé életvitelt és életközösséget. Gondoljunk az orvos, pedagógus, mérnök közösségekre. Milyen szívesen vannak együtt. De a szakmai közösségen túl megfogalmazódik egy lelki közösség utáni vágy is, ahová szeretnének tartozni. Ezt vállalná fel a Fébé.

Úgy láttuk, hogy ehhez egy elhivatott főállású vezető kell, aki tartani tudja sokakkal a kapcsolatot, hogy majd kialakuljon közülük a Fébé közösség. Ezért közös feladatnak láttuk az ilyen vezetőért való állhatatos imádkozást! 

Kérjük, kapcsolódjon be ebbe a munkába, hogy a Fébé közösségnek is legyen feltámadása.