Borúra derű: meglepetésekkel teli gyermeknap az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Borúra derű: meglepetésekkel teli gyermeknap az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Share this content.

Forrás: segelyszervezet.hu
Budapest – A borongós, néha esős délelőtt ellenére is kifejezetten felhőtlen, élményekben gazdag programkavalkád fogadta azt az ötven rászoruló kisiskolást, akiket az Ökumenikus Segélyszervezet látott vendégül 2015. május 21-én az egyik budapesti intézményében. Az előrehozott gyermeknapi rendezvényen a Momentán Társulat előadása mellett meglepetésvendégeként részt vett Wolf Kati és Vastag Csaba énekes, az egyik tehetségkutató műsorból ismert Spoon zenekar, illetve Rátonyi Kriszta és Teszári Nóra műsorvezetők.

A közismert személyek a segélyszervezet munkatársaival és önkénteseivel, illetve a résztvevő gyermekekkel együtt vetették bele magukat a rendezvény forgatagába. Lufit hajtogattak, csocsóztak és pingpongoztak, kézműves foglalkozással és arcfestéssel, valamint sorversenyekkel várták a gyerekeket. A közös jégkrémezés előtt együtt színezték ki azt az óriás falrajzot, amely a szervezet 1353-as, jelenleg a Felhőtlen gyermekkor kampány keretében a rászoruló gyermekeket támogató adományvonalát népszerűsíti (250 Ft / hívás). A rendezvény végén a gyermekek ajándékot is kaptak a Tescótól, a kampány vállalati partnerétől. A játékokkal megtöltött hátizsákokat magukhoz véve búcsúztak, s vidámságtól ragyogó arccal integetve köszöntek el buszuk felé indulva a szervezőktől és a gyermeknap ismert résztvevőitől.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor kampánya a rászoruló gyermekek megsegítésére hirdetett adománygyűjtés mellett szeretné ráirányítani a figyelmet arra, hogy a leszakadó társadalmi rétegen belül mindig a gyermek a legsérülékenyebb, éppen ezért az ő fejlesztésükre, felzárkóztatásukra különösen is nagy gondot kell helyezni. A szervezet szeretné elérni, hogy az általános támogatási formákon túl (szállás, élelem, ruházkodás), minél több nehéz sorsú gyermek gazdagodjon közösségi élményekkel, tartalmas szabadidős alkalmakkal, családi kirándulásokkal. Intézményeiben a segélyszervezet különösen is nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az alapellátáson túl fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus is tudjon foglalkozni a gyermekekkel, hogy be tudják hozni a nehéz élethelyzetükből fakadó, szerencsésebb társaikhoz képesti lemaradást. A május elején meghirdetett Felhőtlen gyermekkor elnevezésű kampány és programsorozat keretében ma megtartott „előrehozott gyermeknappal” az Ökumenikus Segélyszervezet és az akció mellé álló sztárok is arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy nem csak egyszer egy évben, de a hétköznapokban is szüksége van a nehéz sorsú gyermekeknek a támogatásra.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!