Először Jánosa Attila evangélikus börtönlelkész kapott szót, aki a rabok között végzett lelki szolgálatokról beszélt. Érdekes, képekkel is megtámogatott előadása során a fogvatartottak és a hozzátartozók lelkigondozásáról, utógondozásáról vallott. Kiemelte, hogy nagyon fontos a fogvatartottaknak lelki segítséget adni abban a kezdeti ürességben, amikor rádöbbennek: minden, ami őket addig körülvette, hirtelen megszűnt. Sőt, átalakult egy olyan rutinná, ami sokkal ingerszegényebb, sokkal monotonabb, sokkal nehezebben viselhető. Ahogyan Nagytiszteletű úr fogalmazott: megtapasztalják az ürességet. Ekkor kell a lelkigondozás, és ekkor kell az Úr megsegítő és biztató igéje. Ennek hirdetésében segít – többek között – Jánosa Attila.

A másik előadást Mihály Attila ezredes tartotta meg, szintén kihasználva a modern technika lehetőségeit. Előadása első felében a börtön szervezeti felépítéséről, az itt található munkalehetőségekről beszélt, nem elhagyva a különböző programokról, a „benti” rendezvényekről és persze a nyílt napokról szóló beszámolót sem. Érdekes tükröt is tartott elénk, hiszen hajlamosak vagyunk elfelejteni, „eltemetni” mindazokat, akik bekerülnek egy-egy fegyházba, börtönbe. Elmondta, hogy ez így nem jó, két szempontból sem. Egyrészt előítéletes és meglehetősen sötét képet rajzoló sztereotípiáinkat hagyjuk érvényesülni ahelyett, hogy valóban tudnánk, mi is zajlik a falakon túl. Másrészt pedig így esély sincs a börtönéletbe való betekintéssel történő bűnmegelőzésre. Szerinte ezeknek a problémáknak a megoldása az „átlátszó” börtönfalakban van, azaz: folyamatosan megmutatni az embereknek, hogy milyen is egy börtön, miből is áll a büntetés-végrehajtás, és persze hogy hogyan zajlik a lakók élete. Példát adva és eloszlatva sztereotípiáinkat egyszerre.

Véleményem szerint hiánypótló találkozásnak lehettünk részesei ezen az estén. Hiszen kizökkentett minket, új aspektust adott. Megmutatta, hogy tud egyházi és profán együtt munkálkodni, hogyan tud egy börtön nyitottá válni, hogyan tud egy rab jó példát mutatni.